Hírek
SIMONIA – Simon János világa a galériában
2022.11.22
Simon János sárvári festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Galéria Arcisban. A nagy számú érdeklődőt Kondor János galériavezető köszöntötte a Nádasdy Kulturális Központ nevében.
Kondor János úgy fogalmazott: a 2022-es esztendő a sárvári alkotók éve, idén ugyanis Simon János a harmadik helyi művész, aki tárlatával bemutatkozik a Galéria Arcisban.
„Nagy öröm, hogy most is egy sárvári életmű keresztmetszetét, visszatekintőt mutathatunk be a művészetszerető közönségnek” - fogalmazott Kondor János.
Az „50 év válogatás” címet kapott tárlatot Dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója nyitotta meg. Beszédét egy kérdésfelvetéssel kezdte, amely arról szólt: 2022-ben egy kortárs alkotó vajon miért is fest, mi az indíttatás? Van, aki a megélhetésért, van, aki az önkifejezés erős kényszere miatt, vagy épp reflektálni akar valamire, van aki pedig az indulatait festi ki, vagy a világon akar jobbítani. Van olyan is - köztük Simon János-, aki egy rendezettebb, tisztább, nyugodtabb világot épít művein keresztül, amelybe a szemlélő szinte az első pillanattól beleszeret. Simon János olyan világot teremt képein, ahol rend, békesség, fény, tisztaság uralkodik.
Dr. Kostyál László ezt a világot-országot „Simoniának” nevezte a megnyitón. Toscana, Amalfi vagy épp a Dalmát vidék köszön vissza a képeken? Mindegyik és közben egyik sem, hiszen nincs a térképen egyik festett hely sem, ugyanakkor az alkotások alapélményét ezek a tájak adják. A vásznakon a sárga, narancs, vörös, barna színek dominálnak a fényeket megjelenítve, ebben a világban tényleg otthon érezheti mindenki magát.
- Én nem vágytam soha az olyan festészetre, amikor az divat volt, hogy megbotránkoztassak valakit is. Inkább mindig a harmónia érdekelt. A divat után soha nem mentem, úgy festettem, ahogy a lelkem diktálta -nyilatkozta Simon János festőművész a megnyitó után.
A megnyitót követően Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester is köszöntötte Simon János alkotót és Dr. Kostyál László művészettörténészt.
A kiállítás a művész harminc alkotását mutatja be. A művek egyfajta válogatásként adnak áttekintést az elmúlt évtizedek munkáiból. Simon János korai alkotásai mellett számos, eddig még nem látott műve is megtekinthető a tárlaton egészen december 12-ig.
További híreink
Szentgyörgyi László lett az Őrségi Református Egyházmegye új esperese
2025.04.23
Történelmi pillanatok részesei lehettek mindazok, akik részt vettek Szentgyörgyi László, a Sárvári Református Egyházközség lelkészének esperesi beiktatásán április 12-én a sárvári református templomban. Harminc évvel ezelőtt még temploma sem volt a sárvári reformátusoknak, most pedig az Őrségi Református Egyházmegye esperesi beiktatásának adhattak otthont.
Tovább...Több százan vettek részt a hulladékgyűjtési akcióban Sárváron
2025.04.23
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz a Sárvári Városszépítő Egyesület is csatlakozott. A fenntartható jövő iránti elkötelezettségükről tanúbizonyságot téve a jó ügy mellé állt a sárvári önkormányzat, a város iskolái, óvodái, a helyi civilek és a Flex munkatársai is. Az önkénteseket április 9-én két találkozási ponton várták, délelőtt a Posta téren, délután a Flex Ungvár utcai
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda
2025.04.23
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...Fogadóórát tart Strompová Viktória önkormányzati képviselő
2025.04.23
Strompová Viktória önkormányzati képviselő fogadóórát tart április 28-án, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület
2025.04.14
Április 10-én délután rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. Kondora István polgármester elmondta, hogy az egyetlen hiányzó, Klimits István képviselő, aki igazoltan maradt távol. Az ülésen hét napirendet tárgyaltak a Fidesz-KDNP és a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, amelyeket egyhangú döntéssel fogadtak el.
Tovább...Jó ütemben halad a strandmedence felújítása
2025.04.14
Közel félmilliárd forintos beruházással újul meg a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri strandmedencéje. A munkálatok márciusban elkezdődtek, és ütemterv szerint haladnak: zajlik a szerkezeti kialakítás, a burkolás és a szivárgórendszer kiépítése is. A tervek szerint június elején fogadhatja az első vendégeket a megújult medence.
Tovább...