Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Sárvári Média

Sárvári Televízió
Sárvári Hírlap
Sárvár Rádió
Képgalériák

Sárvári Televízió

Új korszakába lépett a helyi televíziózás, így a Sárvári Televízió is, hiszen egyre többen nem a televízió képernyője előtt ülve, hanem a közösségi felületeken böngészve követik műsorainkat, tudósításainkat. Mindennél fontosabb lett a naprakész, pontos tájékoztatás!

Sárvári Televízió

A rendszerváltás, a demokrácia tömegtájékoztatási igénye hozta létre a helyi televíziózást Sárváron is. 1993 októberében megalakult a Sárvári Városi Televízióért Egyesület helyi fiatal értelmiségiek összefogásának köszönhetően.  1994. március 22-én az egyik helyi kábelrendszeren keresztül továbbították első adásukat. Egy garázsban volt az első stúdióhelyiségük, első technikai eszközeiket pedig a Sága Kft. támogatásával vásárolták. Később a sárvári önkormányzat elkezdte támogatni az egyesület működését, és ingyenes helyiséget is biztosított számukra.

Sárvári Televízió

1999-ben létrejön a Sárvári Média Kht., amely Sárvári Televízió néven kezdte meg a műsorszolgáltatását. A 100 %-ban önkormányzati tulajdonú céggel megteremtődött a sikeres gazdálkodás alapja, és javultak a technikai feltételek is. A televíziós stáb összetétele nem változott, hetente jelentkeztek új műsorral.

Sárvári Televízió

2004-ben új ügyvezetője lett a cégnek, és a tulajdonos sárvári önkormányzat célként fogalmazta meg egy médiacentrum létrehozását, valamint új kollégák, pályázati források bevonását a működtetésbe. 2005-től az önkormányzati lapot, a Sárvári Hírlapot is a társaság adja ki, és a város hivatalos honlapját, a www.sarvarvaros.hu-t is a Kft. működteti. 2009-től Sárvári Média Nonprofit Kft. néven működik tovább a cég, 2012-től új, korszerű stúdióban. 2017-ben a Sárvár Rádió működtetője is a Média Kft. lett, ezzel teljessé vált médiaszolgáltatói tevékenysége.

Sárvári Televízió

A műsorszolgáltatást Sárvár két kábelrendszerén keresztül végzi a Média Kft., adása 4300 háztartásba jut el. Hetente új közéleti magazint, stúdióbeszélgetéseket készít a stáb, a helyi sportegyesületek csapatainak mérkőzései, a képviselő- testületi ülések, az ünnepekhez kapcsolódó tematikus magazinok szerepelnek a televízió műsorán.

Sárvári Televízió

A Sárvári Televízió műsorai a www.sarvartv.hu weboldalon, a televízió YouToube - csatornáján és a facebook.com/sarvari.televizio oldalon is megtekinthetőek. A közösségi felületek új távlatokat nyitottak a helyi televíziózás előtt, hiszen egyrészt lehetővé vált adásainak eljuttatása az ország, sőt a világ bármely tájára az interneten keresztül, másrészt tízezreket érhetünk el műsorainkkal, tudósításainkkal ezeken a felületeken keresztül.

Sárvári Televízió

A Sárvári Televízió célja a város kommunikációjának javítása, a lakosság tájékoztatása, minél szélesebb körű információkkal való ellátása, a helyi értékek összegyűjtése és bemutatása.

Legyen a nézőnk! Válassza a Sárvári Televíziót!
Sárvári Televízió

Sárvári Média Nonprofit Kft.

9600 Sárvár, Móricz Zs. u. 4.

Tel: +36 95 320 261, +36 30 39 68 086

e-mail: sarvartv@sarvar.hu

Weboldal: http://www.sarvartv.hu

Facebook: sarvari.televizio

Hirdetésfeladás:

Tel: +36 30 45 75 035

e-mail: hirlap@sarvar.hu

Kiemelt híreink

Új helyre költözik az STKH irodája

2023.12.01

Új helyre költözik az STKH sárvári irodája
Bővebben...

TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL

2023.11.21

TÁJÉKOZTATÓ INGYENES LAKOSSÁGI IZZÓ CSERE PROGRAMRÓL
Bővebben...
Értesüljön elsőként városunk híreiről! Érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.
×

Ha értesülni szeretne városunk híreiről, programjairól, az önkormányzati pályázatokról, rendeletekről, akkor érdemes feliratkoznia hírlevelünkre.

A feliratkozás során megadott adatokhoz csak a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. (adatkezelő) fér hozzá, azokat szigorúan bizalmasan kezeli. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki, kizárólag a hírlevél rendszeres megküldésére, az ezzel kapcsolatos írásbeli tájékoztatás fenntartására használjuk.

A feliratkozás bármikor törölhető.

Az Adatkezelési tájékoztatót itt tekintheti meg »