Hírek
50 éves jubileumát ünnepli a Sárvári Vármelléki Óvoda
2022.11.12
Létrejöttének ötvenéves jubileumát ünnepelte a megye legnagyobb óvodája, a Sárvári Vármelléki Óvoda. Az intézmény több átalakulásnak volt a részese, míg mai befogadóképessége kialakult. Az óvodások már szeptemberben ünnepelni kezdték az évfordulót, a hivatalos ünnepségre pedig meghívták az óvoda volt munkatársait és a társintézmények vezetőit is.
Sárvár város első óvodája 1892-ben létesült, a Várkerületen 1972-ben épült intézményt a városi rang visszanyerést követő népességfejlődés hívta életre. A mostani óvodakomplexum szervezeti egységében az óvoda a várkerületi székhelye mellett két sárvári és egy sitkei telephellyel működik.
Az 50 éves jubileum záróeseményén Darázsné Horváth Kornélia óvodavezető köszöntötte a jelenlegi és a volt munkatársait, a város többi intézményeinek képviselőit, továbbá Ágh Péter országgyűlési képviselőt, Kondora István polgármestert, Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármestereket és dr. Kondora Bálintot, a megyei közgyűlés alelnökét.
Kondora István köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az idők során a fél város megfordult itt gyerekként, majd saját csemetéjét ide járatta, így ma őket is megünnepelhetjük. A hivatalos évfordulós ünnepségen a polgármester az önkormányzat emléklapját adta át az intézményben folyó példaértékű nevelőmunka elismeréseként. A Vas Megyei Önkormányzat oklevelét dr. Kondora Bálint alelnök hozta a Sárvári Vármelléki Óvodának, ahová egykor ő is járt kisgyerekként.
– Ötven év alatt minden nemzedék a maga lehetőségeihez mérten mindent megtett Sárvár fejlődéséért. Ennek egyik nagyszerű példája a Sárvári Vármelléki Óvoda – jelentette ki Ágh Péter, Észak-Vas megye országgyűlési képviselője az ünnepségen.
A köszöntők után az óvodások adtak műsort, felidézve egy régi vásár hangulatát népdalok és a tánc segítségével. A Vármelléki óvoda Százszorszép és Katica csoportjainak előadásán még a közönség számára is jutott vásárfia. A műsor végén a gyerekek bonthatták fel a hatalmas dobozt, amelybe a sárvári önkormányzat ajándékait csomagolták. Jutott mindenkinek játékszer: könyvek, társasjátékok, kirakók gazdagítják az óvodát.
Az ünnepség végén Darázsné Horváth Kornélia óvodavezető idézte fel az intézmény fél évszázados történetét. Mint mondta: sok változáson és átszervezésen esett át az óvoda. Így alakult ki mára tizenhat csoportjával, hetven dolgozójával és 450 fős befogadóképességével Vas megye legnagyobb óvodája. Ezután a vendégeket az ünnepi torta felvágására és közös beszélgetésre hívták, ahol sok személyes emlék is előkerült a Sárvári Vármelléki Óvoda 50 éves históriájából.
További híreink
Az aradi vértanúkra és gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk
2024.10.08
175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 honvédtisztjét Aradon, és gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét Pesten. Vértanúinkra október 3-án emlékeztünk Sárváron, az esős időjárás miatt az ünnepségre a Nádasdy-vár aulájában került sor.
Tovább...Kampel Oszkár és Szabó Lajos Sárvár Városért Érdemérmet kapott
2024.09.28
A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén két - közéleti pályafutását befejező - önkormányzati képviselő Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést vehetett át.
Tovább...Cikluszáró képviselő-testület - Több fontos döntést is hoztak
2024.09.28
Megtartotta a 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülését a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. A képviselők több fontos döntést is hoztak.
Tovább...Országos bélyegkiállításnak adott otthont Sárvár
2024.09.27
Szeptember 20-22. között Sárvár adott otthont a HUNFILA 2024 Országos Bélyegkiállítás és 97. Bélyegnap eseményeinek. A Sárvár Arénában rendezett háromnapos kiállításon mintegy tízezer bélyeg, filatéliai objektum volt megtekinthető. Szeptember 20-án, a kiállítás ünnepélyes megnyitóján forgalomba helyezték a Sárvárról készült alkalmi bélyegeket is.
Tovább...Új járda és gyalogátkelő épül az Ikervári utcában
2024.09.25
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan 2024-ben is folytatódnak Sárvár város saját forrásból finanszírozott közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztései. Ennek keretében az AVIA benzinkúttól a belső Ikervári utcáig új járda épül, és egy gyalogátkelőhelyet is kialakítanak. A kivitelezők szeptember közepén megkezdték a munkálatokat.
Tovább...Folytatódott az útfelújítás a Dévai utcában
2024.09.25
Folytatódott a tavasszal megkezdett útépítés a Dévai utcában, ahol most az 1/a-1/c ingatlanok, valamint a 3. és 5. számú társasházak előtti bevezető utak felújítását végeztette el a sárvári önkormányzat saját forrásból.
Tovább...