Cookie Consent by PrivacyPolicies.com
Polgármesteri köszöntő
Várostörténet
Infotár
Egészségügyi információk
Fesztiválok
Önkormányzati cégek
Intézmények
Díszpolgárok
Testvérvárosok
Egyházak
Civil- és sportszervezetek

Várostörténet

Sárvár évszázadokon átívelő története városunk jelenét is meghatározza. Nem csupán egy jól hangzó kijelentésről van szó. Olyan hagyományra építünk, melyet bátran vállalhatunk, bátran magunkénak érezhetünk.

Városunk Vas megyében, a Gyöngyös - patak torkolatától délre fekszik, a Rába két partján. A 20. században több, addig közigazgatási szempontból különálló települést csatoltak a városhoz, mellyel folyamatosan nőtt Sárvár területe. 1902-ben Vármelléket és Tizenháromvárost, 1912-ben Péntekfalut és Sárt, végül 1968-ban Rábasömjént egyesítették Sárvárral.

A város területe a kedvező természeti és földrajzi adottságainak köszönhetően az újkőkor óta lakott. A rómaiak Bassiana néven alapítottak a közelben települést. A római uralom után a 9. században itt élt Karoling-kori lakosság temetőjét a Végmalomnál tárták fel.

Sárvár története

A város nevét a vizekkel, mocsarakkal körülvett Árpád-kori földváráról kapta. Az első telepeseket Kőszegi János nádor hívta a kedvező földrajzi fekvéssel rendelkező településre. A nádor két oklevelét is innen keltezi 1288-ban, amit Sárvár első okleveles említéseként tartunk nyilván. Kőszegi János valószínűleg városi kiváltságokat is szerzett a kialakuló településnek. 1328-ban Károly Róbert magyar király (1308-1342) ezeket a kiválságokat erősített meg. A középkorban a városfalakkal nem bíró mezőváros földesurai között a király mellett ott találhatjuk a Kőszegieket, de Zsigmond király (1387-1437) híres hadvezérét, Ozorai Pipót is. 1390 és 1534 között kisebb megszakításokkal a Kanizsai család a vár és a település birtokosa. Nádasdy Tamás és Kanizsai Orsolya 1534-ben kötött házasságával Sárvár és a többi Kanizsai birtok a Nádasdyak tulajdonába került.

I. Szülejmán oszmán szultán (1520-1566) hadserege 1532-ben Bécs elfoglalására indult. A Nádasdy Tamás (1498-1562) által sánccal és árokkal megerősített mezővárost augusztusban két török támadás érte. Édesapja, Nádasdy Ferenc vezetésével a lakosság az ide menekült környékbeliekkel együtt sikeresen visszaverte az ellenséget. A török támadások közül az 1532. augusztus 15-én lezajlott ostromot tarthatjuk a legsúlyosabbnak, amikor mintegy kettőszáz védő halt hősi halált.

Sárvár története

Az ostrom után a humanista műveltségű Nádasdy Tamás Sárváron a pusztuló ország egyik kulturális központját hozta létre. 1534-ben iskolát alapított, amely még a reformáció kiemelkedő egyéniségének, Philipp Melanchtonnak az elismerését is kivívta. A földesúr 1537-ben nyomdát is létesített, amelynek több kiadványa ismert. A nyomda első fennmaradt terméke egy latin-magyar nyelvtankönyv, a Grammatica Hungarolatina 1539-ben jelent meg Sylvester János tanítómester tollából. Sylvester ekkor már dolgozott az Új Testamentum magyarra fordításával, mely 1541 januárjában hagyta el a sárvár -újszigeti nyomdát. A kiadás az első hazánkban nyomtatott magyar nyelvű könyvként művelődéstörténetünk kiemelkedő alkotása. Az Újszövetség kiadásának a nyomdai munkálatait az első képzett magyar nyomdász, Abádi Benedek végezte.

Sárvár története

Nagy hírnévre tett szert emellett Nádasdy Tamás híres gyümölcsös kertje, valamint az európai fejedelmek hasonló jellegű gyűjteményeivel vetekedő, a család következő nemzedékei alatt tovább gyarapodó műkincsgyűjteménye. Nádasdy Tamás udvarában nemes ifjak tanulták az udvari és vitézi életet, valamint ifjú nemes leányok ismerték meg a háziasszonyi teendőket, de szellemi nevelésüket sem hanyagolták el. A sárvári várban halt meg 1556-ban a végvári harcokat megéneklő Tinódi Sebestyén. A földesúri udvar nyitva állt a reformáció nagy alakjai, mint a magyar Luthernek is nevezett Dévai Bíró Mátyás prédikátor, de a katolikus hitben megmaradt Verancsics Antal humanista történetíró előtt is. A vár palotaépülete folyamatosan bővült a reneszánsz stílus követő építkezéseknek köszönhetően. A Nádasdyak 1534 és 1671 között tartó közel másfél évszázados birtoklása alatt nyerte el a vár napjainkban is felismerhető későreneszánsz formáját. Tamás fia, Nádasdy Ferenc (1555-1604) illetve unokája Nádasdy Pál (1598-1633) építtette a várható török támadás elhárítására a vár ötszögű védelmi rendszerét a mai is megcsodálható bástyákkal. A Nádasdy család kora ma is meghatározza a városszerkezetet. Olyan településrészek, mint Péntekfalu, Tizenháromváros és a Hegyközség ekkor kezdett betelepülni.

Sárvár története

Nádasdy Pál és Révay Judit házasságából született 1623-ban Nádasdy Ferenc, akit a kortársak magyar Krőzusként emlegettek. A rendkívül gazdag főúrat, országbírót azonban 1671-ben fej- és jószágvesztésre ítélték, mert részt vett a Wesselényi-féle nemesi mozgalomban. Kivégzése után a vár és a város fejlődése megtorpant. A fordulatra 1803-ban került sor, amikor a Habsburg-Estei család vásárolta meg az uradalmat. A település a dualizmus idején élte fénykorát. 1871-ben kapcsolódott be a vasúthálózatba, az elektromos energiát 1897-től kapta az ikervári erőműből. A nagyipar megtelepedését e két tényezőnek is köszönhette Sárvár. A cukorgyárat 1895-ben, a műselyemgyárat 1904-ben alapították. A két gyár más nagyipari üzemekkel együtt 1910-ben 1232 dolgozónak adott munkát. A kisipar és a kiskereskedelem szintén fellendült. A lakosság száma folyamatosan emelkedett. 1920-ra Sárvár Vas megye második legnagyobb lélekszámú településévé vált. A várhoz tartozó uradalmat új tulajdonosa, Lajos bajor királyi herceg (1845-1921) mintagazdasággá fejlesztette. Ekkor alapították a mai iskolarendszer alapját jelentő oktatási intézményeket. 1909-ben avatták fel a napjainkban is működő kórházat.

Sárvár története

Sárvár 1968. augusztus 20-án visszakapta az 1871-ben elvesztett városi rangját. Az 1970-es években újabb üzemekkel, valamint a Csónakázó-tóval és a Parkerdővel, valamint iskolákkal gazdagodott. A Nádasdy-vár felújítását követően, 1978-tól a korábban is itt működő múzeummal együtt a város közművelődésének központjává vált. A Magyar Urbanisztikai Társaság 1982-ben az ország akkor 96 városa közül huszonegyedikként Sárvárnak adományozta a Hild János emlékérmet „a harmonikus városfejlesztésben elért kimagasló eredményeiért, különösen a hagyományok, a településkarakter megőrzésében elért kimagasló eredményeiért.”

Sárvár története

A rendszerváltás követően Sárvár gazdasága minden hagyománya, adottsága és értéke ellenére sok problémával terhelten kapcsolódott be a piacgazdaság rendszerébe. Az 1990-es évek első felében kezdetét vette a helyi gazdaság átrendeződése. A jelenlegi gazdasági bázis markáns eleme az Ipari Park 1995-től épült ki. A gazdasági komplexum a foglalkoztatotti létszám és beruházott tőke alapján a régió hetedik, a kisvárosi környezetben működök között pedig az első ipari parknak számít. Az elmúlt évtizedekben az Ipari Parknak kiemelt szerepe volt abban, hogy a város új, stabil fejlődési pályára tudta állítani gazdaságát.

Sárvár története

A XXI. század első évtizedében a település fejlődését az ipari kapacitás mellett az egészségturizmus fellendülése határozta meg. A kőolajkutatók 1961-ben gyógyvizet találtak, melynek hasznosítására 1968-ban felépült az első termálfürdő. Az új gyógy- és wellnessfürdő 2002. december 1-jétől korszerű szolgáltatásokkal várja a gyógyulni és a pihenni vágyókat. Ez a beruházás hatalmas fejlesztések sora előtt nyitott utat: elkészült a VitalMed Hotel, 2004-ben Sárvár tagja lett az Európai Királyi Fürdővárosok Szövetségének, megnyílt a négycsillagos Bassiana Hotel, 2006-ban felépült a Park Inn Hotel, majd átadásra került az új kemping, 2008-ban pedig megkezdte működését a Spirit Hotel Thermal Spa. A fürdőben újabb nagy léptékű, 3 milliárd forintos beruházás valósult meg 2010-ben. Sárvár 2012. október 19-én ünnepélyes keretek között vehette át a gyógyhely minősítésről szóló oklevelet. „Sárvár – Gyógyvarázs” és „Sárvár – Arborétum” elnevezéssel egy egyéves eljárást követően a város két területe is megkapta a gyógyhelyi minősítést.

Az elmúlt harminc év során – a fürdőn kívül és az infrastrukturális rendszerek megújításán túl – több olyan jelentős önkormányzati illetve állami beruházás valósult meg, melyek nagymértékben hozzájárultak a turizmus új alapokra helyeződéséhez. A rendszerváltozás óta eltelt évtizedekben jelentős önkormányzati és állami forrásokat fordítottak az oktatási és egészségügyi rendszerek megújítására is. A beruházások zászlóshajója a 2020. február 10-én átadott Sárvár Aréna.

Sárvár gazdasági élete, turizmusban elfoglalt vezető szerepe, illetve gazdag kulturális élete, kínálata a várost Magyarország egyik kedvelt településévé avatta, a vendégéjszakák számát tekintve az ország TOP10 településeinek egyike.

Kiemelt híreink

Online fogadóórát tart Szabó Zoltán alpolgármester

2021.02.22

Online fogadóórát tart Szabó Zoltán Sárvár alpolgármestere
Bővebben...

Tájékoztató a hulladékszállítás változásairól

2021.01.07

Tájékoztató a hulladékszállítás változásairól Sárváron
Bővebben...
Észrevétel bejelentő űrlap

Észrevétel bejelentése

Jelezze nekünk, ha megoldásra váró üggyel találkozott Sárváron!

Bejelentés...

Sárváriaknak

Turistáknak

Befektetőknek

Értesüljön elsőként városunk híreiről! Érdemes egy kattintással feliratkozni hírlevelünkre.
×

Ha értesülni szeretne városunk híreiről, programjairól, az önkormányzati pályázatokról, rendeletekről, akkor érdemes feliratkoznia hírlevelünkre.

A feliratkozás során megadott adatokhoz csak a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. (adatkezelő) fér hozzá, azokat szigorúan bizalmasan kezeli. Az adatokat harmadik személynek nem adjuk ki, kizárólag a hírlevél rendszeres megküldésére, az ezzel kapcsolatos írásbeli tájékoztatás fenntartására használjuk.

A feliratkozás bármikor törölhető.

Az Adatkezelési tájékoztatót itt tekintheti meg »