Hírek
A Futókörök Napján rekord részvétellel a 7. helyen végzett Sárvár
2025.05.19
Fantasztikus részvétel mellett – a korábbi versenyekhez hasonlóan – idén is a TOP10-ben, a 7. helyen végzett Sárvár az 5. Futókörök Napján. A rajt előtt avatta fel a város új futókapuját Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és Gömbös Gyula, a versenyt szervező, Sárvári Kinizsi SE Tájfutó Szakosztályának edzője.
A 21 város, illetve budapesti kerület részvételével zajlott május 4-i országos futóversenyen nagyon nagy számban vettek részt a sárváriak.
- Az elmúlt négy év során is nagyon jó helyezéseket értünk el, ennek oka a sárváriak lelkesedése, az önkormányzat segítsége és a tájfutó szakosztály kitartó munkája – mondta Gömbös Gyula edző.
- Nekünk, mint sportos városnak évről évre nagyon fontos ez a rendezvény, amely az egészséges életmódot is népszerűsíti. Idén ezt egy új futókapuval is megkoronázhattuk – szólt Dr. Máhr Tivadar.
A nap során folyamatosan érkeztek a versenyre a civilek, az iskolák képviselői, a családok, a sárvári tűzoltók, az amatőr, valamint a profi futók, és gyűjtötték a köröket a rekortán borítású futópályán. Napközben probléma volt a központi időmérő rendszerrel, de a hibát sikerült utólag korrigáltatni.
- Idén 677-en futottak városunkban, 5374 kilométert tettünk meg, amely a 7. helyre volt elegendő. Ezzel minden korábbi rekordunkat megdöntöttük. A legeredményesebb egyéni versenyző Horváth Krisztián volt, aki 74,61 kilométert futott – mondta el Darics Nikolett, a Sárvári Kinizsi SE Tájfutó Szakosztályának vezetője, főszervező.
Köszönet illeti a versenyt támogató Aktív Magyarországért felelős Államtitkárságot, Sárvár Város Önkormányzatát, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségét és a Magyar Vöröskereszt Sárvár Települési Alapszervezetét.
Sárvár idén megduplázta mind a résztvevők, mind a megtett kilométerek számát az első Futókörök Napjához képest. Jövőre is várnak minden lelkes sárvárit a versenyre, hogy legyen tagja Sárvár „nagy futócsapatának”!
További híreink
A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél
2026.11.02
A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.
Tovább...Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület
2026.11.02
A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.
Tovább...Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron
2026.10.30
„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.
Tovább...Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban
2026.10.30
Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.
Tovább...Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség
2026.10.30
Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Tovább...Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron
2026.10.30
Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.
Tovább...







