Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Erkel Ferencre emlékezett Sárvár a Magyar Kultúra Napján

2026.01.27

A mi Erkelünk című dokumentumfilm megtekintésével és kvízjátékkal ünnepelték a sárvári iskolások a Magyar Kultúra Napját. A programot a Sárvári Oratórikus Kórus, Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár Aréna szervezte. Az ünnepség díszvendége Somogyváry Ákos karmester volt, aki az Erkel Ferenc Társaság elnöke és Erkel Ferenc szépunokája.

Az ünnepségen felcsendült a Somogyváry Ákos vezetésével 2013-ban átdolgozott „új” Himnusz
Az ünnepségen felcsendült a Somogyváry Ákos vezetésével 2013-ban átdolgozott „új” Himnusz

A Kabos László Filmszínházban Dr. Szalai Ferenc, a Sárvári Oratórikus Kórus Egyesületének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Oktatási intézményenként 15 tanulót hívtak meg a rendezvényre, elsősorban zenekedvelő diákokat vártak.

- Minden generációnak konokul kell ismételnünk, hogy a magyar kultúra egyedülálló, és akármennyire változik a világ körülöttünk, van egy olyan gyökere, amelyet nem szabad elfelejtenünk – hangsúlyozta Kondora István polgármester köszöntőjében.

A program keretében levetítették „A mi Erkelünk” című dokumentumfilmet, amely Erkel Ferenc életét és családját mutatja be. Dr. Szalai Ferenc gyermekkora óta baráti kapcsolatban áll Somogyváry Ákossal, ennek is köszönhető, hogy az országos filmpremiert követően Sárváron mutatták be a 2025-ben készült alkotást.

Erkel Ferencre emlékezett Sárvár a Magyar Kultúra Napján

- Igyekszünk a fiatalok felé is fordulni, és ezért próbáltunk nagyon változatos, nagyon színes filmet forgatni. Olyan részek is vannak benne, legalábbis reményeink szerint, ami az ő érdeklődési körüket vagy sebességüket is eléri, és fel tudja hívni a figyelmet arra a zeneszerzőre, aki a 19. században a magyar nemzeti zenei műfajokat, a magyar nemzeti intézményeket, az első szimfonikus zenekart, a dalármozgalmat elindította, ezeket mind megalapította, és aki nélkül azt gondolom, hogy a 19. századtól kezdődő magyar műzene nem olyan lenne vagy nem lenne ma – fogalmazott Somogyváry Ákos.

A kvízjáték győzteseinek Kondora István, Somogyváry Ákos és Dr. Szalai Ferenc gratulált
A kvízjáték győzteseinek Kondora István, Somogyváry Ákos és Dr. Szalai Ferenc gratulált

- Igyekszünk a fiatalok felé is fordulni, és ezért próbáltunk nagyon változatos, nagyon színes filmet forgatni. Olyan részek is vannak benne, legalábbis reményeink szerint, ami az ő érdeklődési körüket vagy sebességüket is eléri, és fel tudja hívni a figyelmet arra a zeneszerzőre, aki a 19. században a magyar nemzeti zenei műfajokat, a magyar nemzeti intézményeket, az első szimfonikus zenekart, a dalármozgalmat elindította, ezeket mind megalapította, és aki nélkül azt gondolom, hogy a 19. századtól kezdődő magyar műzene nem olyan lenne vagy nem lenne ma – fogalmazott Somogyváry Ákos.

További híreink

A reformáció öröksége előtt tisztelegtek Sárváron Sylvester János emlékművénél

2026.11.02

A reformáció emléknapja alkalmából Sylvester János emlékművénél koszorúztak Sárváron. A Sárvári Evangélikus Egyházközség, a Sárvári Református Egyházközség és az önkormányzat képviselői közösen tisztelegtek a magyar bibliafordítás kiemelkedő alakja előtt. A megemlékezés a hit, az anyanyelv és a kulturális örökség megőrzésének fontosságára is felhívta a figyelmet.

Tovább...

Átvilágítják a sárvári önkormányzati cégeket, új fürdőigazgatót választott a képviselő-testület

2026.11.02

A sárvári képviselő-testület októberi ülésén egyhangúlag döntött a négy önkormányzati cég pénzügyi átvilágítására vonatkozó ajánlatkérésről. Meghallgatták a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetőjét, településrendezési kérdésekről tárgyaltak, és új óvodavezetői pályázatot írtak ki. A Sárvári Gyógyfürdő Kft. új ügyvezetője 2027 januárjától Kopácsi Zsuzsanna lesz.

Tovább...

Ötéves a Nádasdy Közösségi Kert – közösségi kertnap és új fásítási program indult Sárváron

2026.10.30

„Kertre fel!” mottóval rendeztek közösségi kertnapot október 10-én az ötéves Nádasdy Közösségi Kertben. Három sárvári általános iskola egy-egy magaságyást fogadott örökbe, és egy naspolyafa elültetésével elindult a „Zöld szívvel Sárvárért!” civil fásítási program. A látogatókat szakmai előadások, termelői piac, kézművesfoglalkozások és közös kertészeti munkák várták.

Tovább...

Csendes vadászat – Nagy Csaba természetfotóiból nyílt kiállítás a sárvári könyvtárban

2026.10.30

Nagy Csaba természetfotós „Csendes vadászat” című kiállításával zárult az Országos Könyvtári Napok sárvári programsorozata. A Nádasdy Kulturális Központ könyvtárának galériájában megnyílt tárlatot dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe. A fotós a megnyitón alkotói módszereiről is mesélt.

Tovább...

Százéves fennállását ünnepelte a Sárvári Református Egyházközség

2026.10.30

Hálaadó istentisztelettel ünnepelte megalapításának 100. évfordulóját október 10-én a Sárvári Református Egyházközség. A megtelt templomban felidézték a gyülekezet történetének meghatározó eseményeit, Kondora István polgármester emléklapot adott át, és felavatták a centenárium tiszteletére állított kopjafát. Az ünnepség közös ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.

Tovább...

Könyvtárpártolókat köszöntöttek és zenés irodalmi estet tartottak Sárváron

2026.10.30

Könyvtárpártoló pedagógusokat köszöntöttek és zenés irodalmi estet rendeztek október 7-én a sárvári könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok keretében. Darázsné Horváth Kornélia, Frigyné Kiss Éva és Vörös Krisztina elismerő oklevelet vehetett át. Az est vendége Gráf Légrádi Balázs szombathelyi költő volt, akinek műveit gitárjáték, szavalat és ének kísérte.

Tovább...