Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Semmelweis-napi kitüntetések Sárváron

2021.07.09

Sárvár Város Önkormányzata 2021. évi Semmelweis – napi ünnepségét július 6-án tartották a városházán. A megjelenteket elsőként Dr. Niklai Erzsébet, a sárvári Szent László Kórház főigazgatója köszöntötte, majd Kondora István polgármester méltatta az egészségügyi dolgozók koronavírus-járvány idején tanúsított helytállását.

Semmelweis-napi kitüntetések Sárváron

Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezi ki, ezzel együtt a

„SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁR ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:

 

Erdélyi Károlyné asszisztens és foglalkozás egészségügyi szakápolónak, ápoló és asszisztensként évtizedeken át kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége, felelősségteljes munkája, hivatásába vetett hite, a betegek iránti empatikus magatartása elismeréseként.

 

Dr. Gyarmati Gizellának, a Szent László Kórház – Labordiagnosztikai szakrendelés Klinikai laboratóriumi szakorvosának az emberek gyógyulása érdekében végzett magas szakmai színvonalú, segítőkész és humánus orvosi, valamint az egészségügy területén kifejtett több éves etikus, korrekt és következetes szakmai munkájáért.

 

Reichardt Hajnalka Andreának, a Szent László Kórház – Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály – Terápiás Egység gyógymasszőrének, kiemelkedő szakmai munkájáért, a betegek kezelése során az egészségügyi dolgozókhoz méltó magatartásáért.

 

Kopácsi Istvánnénak, a Szent László Kórház - Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály szakápolójának a betegellátás területén végzett 32 éves szakmai tevékenységéért, elhivatottságáért, a járvány elleni védekezés és a védőoltási feladatok ellátása során végzett magas fokú, áldozatos munkájáért.

Semmelweis-napi kitüntetések Sárváron

Sárvár Város Önkormányzata KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM kitüntetést adományozta:

 

Jakab Istvánnénak, a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály közegészségügyi-járványügyi szakügyintézőjének a közszférában évtizedeken át kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenysége, pontos jogalkalmazói feladatellátása, felelősségteljes, az ügyfelek érdekében végzett lelkiismeretes munkája elismeréseként.

 

Kiss-Hajba Edinának, a Szent László Kórház - Élelmezési Osztály konyhalányának megbízható, segítőkész és a betegek, gondozottak érdekeit is szem előtt tartó közszolgálati munkájának elismeréséért.

 

Az önkormányzati kitüntetéseket Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester adták át.

További híreink

Az aradi vértanúkra és gróf Batthyány Lajosra emlékeztünk

2024.10.08

175 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc 13 honvédtisztjét Aradon, és gróf Batthyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét Pesten. Vértanúinkra október 3-án emlékeztünk Sárváron, az esős időjárás miatt az ünnepségre a Nádasdy-vár aulájában került sor.

Tovább...

Kampel Oszkár és Szabó Lajos Sárvár Városért Érdemérmet kapott

2024.09.28

A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülésén két - közéleti pályafutását befejező - önkormányzati képviselő Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést vehetett át.

Tovább...

Cikluszáró képviselő-testület - Több fontos döntést is hoztak

2024.09.28

Megtartotta a 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó ülését a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. A képviselők több fontos döntést is hoztak.

Tovább...

Országos bélyegkiállításnak adott otthont Sárvár

2024.09.27

Szeptember 20-22. között Sárvár adott otthont a HUNFILA 2024 Országos Bélyegkiállítás és 97. Bélyegnap eseményeinek. A Sárvár Arénában rendezett háromnapos kiállításon mintegy tízezer bélyeg, filatéliai objektum volt megtekinthető. Szeptember 20-án, a kiállítás ünnepélyes megnyitóján forgalomba helyezték a Sárvárról készült alkalmi bélyegeket is.

Tovább...

Új járda és gyalogátkelő épül az Ikervári utcában

2024.09.25

Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan 2024-ben is folytatódnak Sárvár város saját forrásból finanszírozott közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztései. Ennek keretében az AVIA benzinkúttól a belső Ikervári utcáig új járda épül, és egy gyalogátkelőhelyet is kialakítanak. A kivitelezők szeptember közepén megkezdték a munkálatokat.

Tovább...

Folytatódott az útfelújítás a Dévai utcában

2024.09.25

Folytatódott a tavasszal megkezdett útépítés a Dévai utcában, ahol most az 1/a-1/c ingatlanok, valamint a 3. és 5. számú társasházak előtti bevezető utak felújítását végeztette el a sárvári önkormányzat saját forrásból.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!