Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Semmelweis nap - Köszönet és elismerés az egészségügyben dolgozóknak

2026.07.05

Június 29-én az egészségügyben dolgozókat köszöntötte Sárvár Város Önkormányzata. Semmelweis-nap alkalmából nyolc szakembert kitüntetésben részesítettek a magas színvonalú szakmai munka elismeréseként, továbbá tisztelettel adóztak mindazoknak, akik fáradhatatlan munkájukkal mindannyiunk egészségéért és jólétéért dolgoznak.

Semmelweis nap - Köszönet és elismerés az egészségügyben dolgozóknak

Vargáné Horváth Krisztina, a Humánpolitikai Iroda munkatársa üdvözölte a Városházán a Semmelweis - napi ünnepségen megjelent egészségügyi dolgozókat. Felidézte, hogy július 1-jén, mely egyben a magyar egészségügy napja is, ünnepeljük Semmelweis Ignácnak, a magyar anyák megmentőjének születésnapját. „Semmelweis Ignác munkássága, hivatástudata és az emberi élet iránti alázata mindannyiunk számára példaértékű” – fogalmazott.

Dr. Lippai Norbert, a Szent László Kórház főigazgatója köszöntő beszédében kiemelte, hogy a sárvári kollektíva egy összetartó csapat, ahol mindenki tudja a dolgát, és azt nagy hivatástudattal, komoly hozzáállással végzi. Megköszönte a kollégáknak a munkájukat, azt a helytállást és lelkesedést, amellyel minden nap a betegekért dolgoznak. 

Kondora István polgármester rámutatott, hogy az egészségügyben dolgozók mindannyian elismerést érdemelnek. Megjegyezte, hogy aki emberekkel foglalkozik, annak nagyfokú empatikus készséggel kell rendelkeznie. Azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ezt sikerüljön újra és újra, minden nap életre kelteni magukban. 

Az önkormányzati kitüntetéseket Kondora István polgármester, Dr. Lippai Norbert főigazgató és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester adta át.

Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezte ki, ezzel együtt a

„SZEGEDI KŐRÖS GÁSPÁR ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:

Dr. Józsa István Bélának, a Sárvári Szent László Kórház – Traumatológiai Szakrendelés – traumatológus szakorvosának, az emberek gyógyítása érdekében végzett magas szakmai színvonalú, segítőkész és humánus orvosi, valamint az egészségügy területén kifejtett több éves etikus, és következetes orvos szakmai munkájáért.

Bolláné Gasztonyi Líviának, a Sárvári Szent László Kórház - Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály – Terápiás Egység fizioterápiás asszisztensének, szakápolójának, a rehabilitáció területén végzett lelkiismeretes, kitartó szakmai munkájáért, valamint a kiemelkedő gyakorlati és oktatói munkájának elismeréseként.

Gyalog Károlynénak, a Sárvári Szent László Kórház - Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály – szakápolójának, a betegellátás és az ápolás területén végzett kimagasló szakmai munkájáért és a munkatársakkal való empatikus magatartásáért.

Larnsak-Molnár Noéminek a Sárvári Szent László Kórház – Egynapos Műtéti Ellátó Egység műtős szakasszisztensének, osztályvezető asszisztensének, a betegek műtéti ellátása és a járóbeteg szakellátás területén végzett kimagasló szakmai munkájáért és a munkatársakkal való empatikus magatartásáért.

Bognár Tibor Lajosnénak, a Sárvári Szent László Kórház – Járóbeteg Szakellátás, Traumatológiai szakrendelés – szakápolójának, szakasszisztensének, a szakellátás területén végzett szakápoló munkájáért, elhivatottságáért, hivatása magas fokon történő műveléséért.

Némethné Kondor Veronika körzeti ápolónak, a felnőtt betegellátásban nyújtott kiemelkedő szakmai elhivatottsága, empatikus, segítőkész hozzáállása elismeréseként.

Szabó Zoltánnak, az Országos Mentőszolgálat Sárvári Mentőállomás mentőtisztjének, elismerésül és köszönettel a 40 éve tartó mentőszolgálati és közösségi tevékenységért.

Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezte ki, ezzel együtt a

"KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:

Sábjánné Németh Erzsébetnek, a Sárvári Szent László Kórház –Élelmezési Osztály (simasági telephely) konyhai kisegítőjének tartósan magas színvonalú szakmai munkájának elismeréseként.

A díjak átadása után közös koccintás, fotózkodás, kötetlen beszélgetés zárta az ünnepséget.

További híreink

Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése

2026.07.12

Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.

Tovább...

Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált

2026.07.10

Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.

Tovább...

Megtartotta újmiséit Fábián András, Sárvár új káplánja

2026.07.10

Június 27-én, Szent László király ünnepén mutatta be első ünnepélyes szentmiséjét Fábián András atya a sárvári nagytemplomban, majd másnap a Szent Miklós-plébániatemplomban is újmisét tartott. Az újonnan felszentelt pap augusztustól kápláni szolgálatot teljesít a Szent László Plébánián, ahol a hívek és a város képviselői is köszöntötték.

Tovább...

Lomtalanítási tájékoztatás 2026.

2026.07.09

Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is valamennyi - vegyes hulladékgyűjtésre kötelezett és bevont - lakossági ügyfele részére biztosítja a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását.

Tovább...

Közmeghallgatást és testületi ülést tartottak

2026.06.29

A június 24-i közmeghallgatáson a lakosságot érintő várospolitikai kérdésekkel kapcsolatban várták a sárváriak véleményét, amely az előző éveket jelentősen meghaladó érdeklődés mellett zajlott le. A közmeghallgatást követően kezdődött a nyári szünet előtti utolsó rendes testületi ülés.

Tovább...

Új csúszdák, nyári élmények a Sárvárfürdőn

2026.06.28

Június 19-én átadták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Junior csúszdaparkját. Három vadonatúj attrakcióval bővült a strand kínálata, a családokat 380 méternyi új csúszdaélmény várja Sárváron.

Tovább...