Hírek
Újjáéledtek a szüreti hagyományok
2025.09.23
Szeptember 13-án a Sárvári Szüret nyitotta meg a város őszi programsorát – idén először a Vadkert Major adott otthont a hagyományőrző és szórakoztató rendezvénynek. Az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a felvonulástól a késő esti koncertekig sokan voltak kíváncsiak a programra.
Szikrázó napsütésben indult a felvonulás kora délután a Posta térről. A szüreti menet elején oldtimer járművek gurultak, a motorosok és autósok dudálással, integetéssel hívogatták a közönséget. Utánuk lóháton érkeztek a Szemenyei csikósok, SIHU-val utazott a Sárvár Városi Mazsorett Együttes, lovaskocsiról zenélt a Herpenyő és a Ritka Zenekar. A Sárvári Néptánckör és a meghívott tánccsoportok két megálló alkalmával rövid műsort adtak a nézelődőknek. Kondora István polgármester is lovaskocsin érkezett a Vadkert Majorba.
- 1972-től minden évben volt szüreti kezdeményezés városunkban, különféle intenzitással, csak a helyszínek változtak. Kezdetben a Hegyközségben, majd a Nádasdy-várban gyűltek össze a résztvevők. Amikor eljött hozzám Haász Zoltán igazgató és elmondta ötletét, hogy új lendülettel, új helyszínen élesztené fel a szüreti hagyományokat Sárváron, én azonnal igent mondtam. Úgy gondolom, ha a következő években a Vadkert Major karöltve a sárvári önkormányzattal ezt meg tudja valósítani, újabb színfoltot hozhatunk a város őszi programnaptárjába – fogalmazott Kondora István polgármester köszöntőjében, mindenkinek jó szórakozást kívánt, majd egy dal erejéig csatlakozott az első fellépőhöz, a Gencsapáti Félnótás Dalkörhöz, együtt énekelték a „Te vagy a legény, tyukodi pajtás” kezdetű népdalt.
Utánuk színpadra lépett a Zalai Táncegyüttes és az Ajka Padragkút Táncegyüttes. Ezzel párhuzamosan a Szemenyei csikósok és a Vadkert Major lovasai mutatták be tudásukat a nagyközönségnek.
- Sok sárvári dolgozik nálunk a Vadkertben, ismerem a helyiek többségét is, olyan visszajelzéseket kaptam, hogy érdemes lenne újra gondolni a Sárvári Szüretet. Örömmel látom, hogy rendezvényünk sikeres, sokan voltak kíváncsiak a kezdeményezésünkre. A felvonulás fő résztvevői a lovak voltak, akik itt laknak nálunk, a zöld övezet, a természet közelsége a legoptimálisabb helyszín egy ilyen programnak. Alig várom, hogy jövőre folytassuk! – értékelt Haász Zoltán, a Vadkert Major igazgatója.
A helyszínre kitelepültek a környékbeli borászok, emellett fesztiválfinomságok, kézműves vásár, hagyományőrző fajátékok, vidámpark várta a látogatókat. A gyerekek megismerhették a szürethez kapcsolódó tevékenységeket: hordót gurítottak, szőlőt tapostak, puttonyt cipeltek. Az Irigy Hónaljmirigy koncertjére teljesen megtelt a sátor, majd a hangulatról Náksi Attila élő showja, a Ritka Zenekar népzenei koncertje, Robby & Lili autentikus báli zenéje, késő este Kónya Attila DJ és Bódis Bettina gondoskodtak.
Az idei Sárvári Szüret méltó módon kapcsolta össze a hagyományőrzést, a zenét és a közösségi élményt.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...






