Hírek
KlÃmaelÅ‘adást tartott Sárváron Ãder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Áder Jánost megérkezésekor Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester fogadta.
Az aréna küzdőterén Dr. Máhr Tivadar köszöntötte a megjelent diákokat és pedagógusokat. Elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt egy klímakonferencián lehetősége volt Áder János előadását meghallgatni. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy ezt a sárvári diákoknak is hallaniuk kell. Örömének adott hangot, hogy az elnök úr elfogadta a meghívását.
Az alpolgármester rámutatott, hogy a globalizált világban mindenkinek megvan a feladata. Beszámolt azokról a lépésekről, amelyeket a sárvári önkormányzat tett a város hosszú távú, fenntartható fejlődése érdekében. Ide sorolta a város klímastratégiájának, és az Élhető Sárvár fejlesztési koncepciónak az elkészítését, a kerékpárúthálózat fejlesztését. Kiemelte a helyi civil szervezetek fenntarthatósági törekvéseit.
Áder János a fenntarthatatlan fogyasztást és a fenntartható fejlődést állította előadása középpontjába. Prezentációjának alapvető üzenete volt, hogy a lineáris gazdaság és a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk, ez jelenthet megoldást a természeti erőforrások túlzott használatára.
- Az ipari forradalom óta hatalmas népességrobbanás következett be bolygónkon, a folyamat pedig egyre gyorsult, az utóbbi száz évben a Föld népessége megnégyszereződött, meghaladta a 8 milliárdot – mondta Áder János, aki hozzátette: a népességnövekedés üteménél háromszor gyorsabban nőtt az energiafogyasztásunk, nyolcszorosan a vízfogyasztásunk.
A köztársasági elnök szerint fenntarthatatlan, hogy növekvő energiaigényünk 84 százalékát még mindig fosszilis energiahordozókból, olajból, szénből és földgázból elégítjük ki. Minél előbb a megújuló energiára, napenergiára, szélenergiára, biogázra kellene áttérnünk, illetve nélkülözhetetlen az atomenergia felhasználása is.
Arra is kitért, hogy évente fejenként – az EU-s átlag szerint – 70 kg élelmiszert dobunk ki. Magyarországon kedvezőbb a statisztika, évente egy lakosra számítva korábban 66 kilogramm volt, míg az utóbbi időszakban 50 kilogrammra csökkent a kidobott élelmiszer mennyisége. Az elnök beszélt az egyre növekvő műanyaghulladék problémájáról és az újrahasznosítás fontosságáról is.
Rámutatott, hogy a jelenlegi életmódunk hosszútávú folytatásához a Föld erőforrásainak 1,8-szeresére, hosszabb távon pedig akár a duplájára lenne szükségünk.
Az előadás interaktív volt, Áder János a diákok véleményét több kérdésben is kikérte, a fiatalok egyrészt mobilapplikáción keresztül, másrészt kézfelemeléssel voksolhattak. A tartalmas előadás végén kérdéseket is feltehettek a tanulók.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt Áder János köztársasági elnök alapította 2017-ben. Az alapításkor vállalt céljuk és azóta folytatott munkájuk sarokköve, hogy támogatólag lépjenek fel minden olyan kezdeményezés mellett, amely felhívja a figyelmet természeti értékeink nagyszerűségére. Munkásságukban kiemelt szerepet játszik a gyermekek és a diákok edukációja, a fenntartható szemlélet meghonosítása.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...







