Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

2025.10.12

A sárvári iparterületet elkerülő út megépítésével kapcsolatos terveit még Lázár János építési miniszter sárvári látogatásakor fogalmazta meg a városvezetés, aki támogatta a sárváriak kérését, és elindította az útfejlesztés előkészítését, amelyről a szeptemberi testületi ülésen kaptak tájékoztatást a sárváriak.

Készülnek az elkerülő tervei

A sárvári iparterületet elkerülő út tervezési projektjét Pántya József, az Építési és Közlekedési Minisztérium út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára mutatta be a szeptemberi képviselő-testületi ülésen, ahol Ágh Péter országgyűlési képviselő, az építési minisztérium államtitkára is jelen volt. 

Pántya József a testületi ülésen az iparterületi elkerülő útról elmondta: az 1,6 kilométer hosszú elkerülő út a 8701-es és a 88-as utakat köti össze. Kétszer egysávos lesz, 11 méter koronaszélességgel, 90 km/h-s sebességre tervezik. Kezdő és végpontja is egy-egy körforgalom lesz, amelyeknél biztosítják a kerékpáros átvezetést. Az elkerülő út keresztezi a 20-as számú villamosított vasútvonalat, amely felett átvezetik, és a vasúti töltésnél eléri majd a 10 méter körüli magasságot az út.

A tájékoztatót követően a sárvári testület az iparterületet elkerülő úttal kapcsolatban a településrendezési eszközök módosítására vonatkozó eljárását. 

Az ülés után Ágh Péter országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a sárvári iparterületet elkerülő út ügyét Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester ismertette számára. 

- Amikor Lázár János miniszter urat a városba hívtam, ez volt az egyik fő napirendi pont az egyeztetésünkön, ahol arról beszéltünk, hogy miként lehetne ezt az ügyet előre mozdítani. Miniszter úr akkor ígéretet tett arra, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium elvégzi ennek az útnak az előkészítését. Az ehhez kapcsolódó utasításokat Lázár János meg is adta, és elindulhatott a tervezés. Egy út előkészítése sok-sok lépésből áll, megvalósíthatósági tanulmányt, engedélyezési tervet kell készíteni, majd pedig kiviteli tervet. Ezt a több lépcsőfokból álló folyamatot - miniszter úr döntése értelmében - egyben rendelte meg a tárca. A sárvári képviselő-testület és a sárváriak is megismerhették az ülésen azokat az elképzeléseket, amelyeket a szakemberek megfogalmaztak. A végéhez közeledik a kiviteli tervek készítése, a következő fázis az úthoz szükséges terület megszerzése lehet – mondta el Ágh Péter országgyűlési képviselő.

A sárvári iparterületi elkerülő út 2500 egységjármű forgalmat bonyolít majd le napi szinten, amellyel sokkal élhetőbbé és biztonságosabbá válik Sárvár illetve a Kertváros.

További híreink

Pedagógusnapi köszöntés a Városházán

2026.06.08

Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget Sárvár Város Önkormányzata június 5-én a Városházán. Az eseményen a város oktatási, nevelési és kulturális intézményeiben dolgozó pedagógusok, oktatók és szakemberek munkáját ismerték el önkormányzati kitüntetésekkel, aranyoklevelekkel és emlékérmekkel.

Tovább...

Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze

2026.06.08

A nemzeti összetartozás napján Sárváron több helyszínen is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulójáról. A Várparkban és Lakatos József festőművész műtermének udvarán is fellobbant az összetartozás tüze, amely a magyarság egységét, közös örökségét és a béke iránti elkötelezettséget jelképezi.

Tovább...

Gálaműsorral zárult a Nádasdy iskola jubileumi emlékéve

2026.06.08

Nagyszabású gálaműsorral zárult a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév. A május 29-i ünnepségen egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők és támogatók együtt idézték fel az iskola elmúlt öt évtizedének meghatározó pillanatait. Az esten köszöntők, művészeti produkciók és kiállításmegnyitó várta a vendégeket.

Tovább...

34 tehetség mutatkozott be a Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorán

2026.06.05

Pünkösdhétfőn, május 25-én délelőtt gyönyörű, napsütésben tartották a város és környéke általános iskoláinak meghirdetett Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorát a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. Négy napon át tartott az előválogató, a szakmai zsűri végül összesen 34 produkciónak ítélt kiemelt arany minősítést, akik ünnepélyes keretek között mutathatták meg tehetségüket.

Tovább...

Missziói napon emlékeztek hitvalló őseinkre Sárváron

2026.06.05

Nagyszabású egyházkerületi missziói nap helyszíne volt Sárvár május 16-án. A rendezvényt a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Dunántúli Református Egyházkerület közösen szervezte két fontos, Sárvárhoz szorosan köthető évforduló kapcsán.

Tovább...

A Szuperligában versenyez ősztől a bajnok Fülöp-Zöldfa

2026.06.05

Bajnoki címet szerzett a Fülöp Borozó és Zöldfa Italker TSE NB I-es tekecsapata, ami a sárvári teke sport eddigi legjobb eredménye. Az aranyérmeket és a bajnoki címért járó kupát a szezonzáró banketten vehette át a csapat.

Tovább...