Hírek
2022.01.18
Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – az 1974. évi első alkalom óta – immár 48. alkalommal köszönthette együtt a zenekar és a közönség az új esztendőt a dallamok és ritmusok lélekemelő élménye által. A hangversenynek második alkalommal adott otthont a Sárvár Aréna, ahova a lassan két éve tartó világjárvány ellenére mégis sokan eljöttek.
Eddig soha nem látott időszak áll a Sárvári Koncertfúvószenekar mögött, hiszen az utolsó, 2020. évi újévi koncert óta a járványügyi szabályok miatt összességében közel 10 hónapon át nem volt lehetőségük együtt zenélni, próbálni, közönség előtt fellépni. Szeptember óta megfeszített erővel dolgoztak, és reménykedtek abban, hogy lehetőségük lesz az újévi koncertet megtartani, és ismét találkozhatnak a közönséggel.
Az együttest a hangversenyen Szélesi Attila nívódíjas karmester, a fúvószenekar művészeti vezetője dirigálta, a sárvári újévi koncertek sorozatában immáron 17. alkalommal, amelyen klasszikus dallamok és ismert filmzenék is felcsendültek.
Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében örömének adott hangot, hiszen mint mondta, az újévi koncert az újrakezdést is jelenti mindannyiunknak.
A mögöttünk hagyott két esztendő korlátozásai után az újévi koncert nyújtott alkalmat első ízben arra is, hogy megemlékezzenek a zenekar életét meghatározó két fontos dátumról. Az 1910-ben Sárváron megalakított fúvószenekarnak 2020-ban volt a 110 éves születésnapja. Az akkori időkről sajnos nem sok emlék maradt, de ők közel hat évtizeden keresztül őrizték településünkön a fúvósmuzsikálás lángját, amely csaknem kialudt Sárvár várossá avatását követő években. Szerencsére a ’69-ben létrejött önálló sárvári zeneiskola betöltötte a hozzá fűződő reményeket, és az ifjú növendékekre alapozva 1971-ben Pernecker János igazgató újjászervezte a város zenekarát. Ezzel kezdetét vette az a máig tartó töretlen fejlődés, amely jellemzi városunk fúvószenekarának történetét. 1974-től indultak az újévi koncertek, egyre magasabb szintű hazai minősítések, külföldi szereplések. Fontos mérföldkövek, hogy 1989-ben szervezték meg első alkalommal a Fúvószenei Várfesztivált valamint a Nemzetközi Fúvószenekari Versenyeket a 2008-as évtől a Nádasdy-várban.
2005-ben vette át Szélesi Attila, Pernecker János egykori tanítványa a zenekar irányítását, aki ezzel egy időben az általa vezetett ifjúsági fúvószenekart is integrálta a városi együttesbe. Irányításával, immár Sárvári Koncertfúvószenekar néven fejlődött tovább az együttes a világ és hazai szinten is elvárt szimfonikus – fúvószenekari szólam-összeállítás valamint a minőségi hangzásvilág megteremtésében. Mindezen törekvés sikereit a zenekar azóta elért hazai és nemzetközi versenyeredményei is visszaigazolják.
A koncerten Dr. Máhr Tivadar társadalmi megbízatási fúvószenekari elnök és Szélesi Attila nívódíjas karnagy köszöntötte az 50 éves alapítás óta a zenekarban játszó tagokat, így Rozmán Istvánt, Sebesi Lászlót és Takács Viktort.
Egy magható átadási ceremónia is a koncert része volt. Az együttes még Pernecker János karnagynak készíttetett egy arany karmesteri gyűrűt, amelyet most a lánya, Pernecker Csilla felajánlott Szélesi Attila nívódíjas karnagynak, azzal, hogy ez a gyűrű legyen mindig a koncertfúvószenekar aktuális karnagyáé. A gyűrűt Dr. Máhr Tivadar adta át Szélesi Attilának.
Köszöntötték a zenekar legifjabb tagjait is, így Gál Karolina Kittit, Paál Zsuzsannát, Kovács Johannát, Wächter Gyula Valtert és Újvári Zalánt.
Szabó Ferenc, Hidas Frigyes - díjas karmester, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke a jubileum alkalmából díszoklevelet adott át Szélesi Attila karnagynak. Kondora István, Sárvár város polgármestere pedig Sárvár Városért Érdemérem kitüntetést nyújtott át az együttesnek.
A Sárvár Koncertfúvószenekart köszöntötték 50 éves jubileuma alkalmából a csepregi és a szombathelyi koncertfúvószenekarok vezetői is.
További híreink
Pedagógusnapi köszöntés a Városházán
2026.06.08
Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget Sárvár Város Önkormányzata június 5-én a Városházán. Az eseményen a város oktatási, nevelési és kulturális intézményeiben dolgozó pedagógusok, oktatók és szakemberek munkáját ismerték el önkormányzati kitüntetésekkel, aranyoklevelekkel és emlékérmekkel.
Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze
2026.06.08
A nemzeti összetartozás napján Sárváron több helyszínen is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulójáról. A Várparkban és Lakatos József festőművész műtermének udvarán is fellobbant az összetartozás tüze, amely a magyarság egységét, közös örökségét és a béke iránti elkötelezettséget jelképezi.
Tovább...Gálaműsorral zárult a Nádasdy iskola jubileumi emlékéve
2026.06.08
Nagyszabású gálaműsorral zárult a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév. A május 29-i ünnepségen egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők és támogatók együtt idézték fel az iskola elmúlt öt évtizedének meghatározó pillanatait. Az esten köszöntők, művészeti produkciók és kiállításmegnyitó várta a vendégeket.
Tovább...34 tehetség mutatkozott be a Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorán
2026.06.05
Pünkösdhétfőn, május 25-én délelőtt gyönyörű, napsütésben tartották a város és környéke általános iskoláinak meghirdetett Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorát a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. Négy napon át tartott az előválogató, a szakmai zsűri végül összesen 34 produkciónak ítélt kiemelt arany minősítést, akik ünnepélyes keretek között mutathatták meg tehetségüket.
Tovább...Missziói napon emlékeztek hitvalló őseinkre Sárváron
2026.06.05
Nagyszabású egyházkerületi missziói nap helyszíne volt Sárvár május 16-án. A rendezvényt a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Dunántúli Református Egyházkerület közösen szervezte két fontos, Sárvárhoz szorosan köthető évforduló kapcsán.
Tovább...A Szuperligában versenyez ősztől a bajnok Fülöp-Zöldfa
2026.06.05
Bajnoki címet szerzett a Fülöp Borozó és Zöldfa Italker TSE NB I-es tekecsapata, ami a sárvári teke sport eddigi legjobb eredménye. Az aranyérmeket és a bajnoki címért járó kupát a szezonzáró banketten vehette át a csapat.
Tovább...









