Hírek
2021.04.23
Saját ütemezés szerint nyitunk! 3 millió 588 ezer személyt oltottunk be, ez azt jelenti, hogy holnap reggel nyithatnak a teraszok – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
A kijárási tilalom holnaptól este 11 órakor kezdődik.
Jövő hét közepén meglesz a 4 millió beoltott hazánkban, szerda – csütörtök körül – közölte a miniszterelnök. Ezután szolgáltatások széles köre nyílik meg azok előtt, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal:
- Látogathatók lesznek a színházak, tánc- és zeneművészeti események
- Cirkuszok
- Mozik
- Edző- és fittnesztermek
- Közfürdők, uszodák
- Jégpályák, állatkertek, vadasparkok
- Kalandparkok, vidámparkok, játszóházak
- Múzeumok, könyvtárak és sportesemények
„Ez úgy hangzik, mint egy normális élet” – fogalmazott a kormányfő.
Ismertette: ezen felül kinyithatnak a szállodák és az éttermek teraszain felül a belső részük is elérhetővé válik azok számára, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Az oktatás a vártnál zökkenőmentesebben indult – húzta alá a miniszterelnök.
A vakcinák hatásosságával kapcsolatban elmondta, hogy már az első oltás után 1 % alatt maradt a visszafertőződés. Az oltás továbbra is fontos. Egyelőre a felnőtt lakosság fele lehet védett: 4 millió beoltottal és 500 ezer fertőzésen átesettel.
Május közepére minden regisztrált megkaphatja az oltást.
A 16 – 18 év közöttiek beoltása is kezdődhet hamarosan a Pfizer – vakcinával hazánkban. A 12 és 16 év közöttiek oltásához még várják a vizsgálati eredményeket. A 18 év alattiak védettségi igazolvány nélkül is látogathatják a sport- és kulturális rendezvényeket.
További híreink
Pedagógusnapi köszöntés a Városházán
2026.06.08
Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget Sárvár Város Önkormányzata június 5-én a Városházán. Az eseményen a város oktatási, nevelési és kulturális intézményeiben dolgozó pedagógusok, oktatók és szakemberek munkáját ismerték el önkormányzati kitüntetésekkel, aranyoklevelekkel és emlékérmekkel.
Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze
2026.06.08
A nemzeti összetartozás napján Sárváron több helyszínen is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulójáról. A Várparkban és Lakatos József festőművész műtermének udvarán is fellobbant az összetartozás tüze, amely a magyarság egységét, közös örökségét és a béke iránti elkötelezettséget jelképezi.
Tovább...Gálaműsorral zárult a Nádasdy iskola jubileumi emlékéve
2026.06.08
Nagyszabású gálaműsorral zárult a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév. A május 29-i ünnepségen egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők és támogatók együtt idézték fel az iskola elmúlt öt évtizedének meghatározó pillanatait. Az esten köszöntők, művészeti produkciók és kiállításmegnyitó várta a vendégeket.
Tovább...34 tehetség mutatkozott be a Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorán
2026.06.05
Pünkösdhétfőn, május 25-én délelőtt gyönyörű, napsütésben tartották a város és környéke általános iskoláinak meghirdetett Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorát a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. Négy napon át tartott az előválogató, a szakmai zsűri végül összesen 34 produkciónak ítélt kiemelt arany minősítést, akik ünnepélyes keretek között mutathatták meg tehetségüket.
Tovább...Missziói napon emlékeztek hitvalló őseinkre Sárváron
2026.06.05
Nagyszabású egyházkerületi missziói nap helyszíne volt Sárvár május 16-án. A rendezvényt a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Dunántúli Református Egyházkerület közösen szervezte két fontos, Sárvárhoz szorosan köthető évforduló kapcsán.
Tovább...A Szuperligában versenyez ősztől a bajnok Fülöp-Zöldfa
2026.06.05
Bajnoki címet szerzett a Fülöp Borozó és Zöldfa Italker TSE NB I-es tekecsapata, ami a sárvári teke sport eddigi legjobb eredménye. Az aranyérmeket és a bajnoki címért járó kupát a szezonzáró banketten vehette át a csapat.
Tovább...







