Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

2023.09.08

A rábasömjéni közösségi ház a helyben született Takács Imre költő nevét vette fel idén, a költészet napján. Kondor János festőművész elkészítette a költő emléktábláját, amelynek avató ünnepségére augusztus 31-én Takács Imre születésnapján került sor a közösségi ház falánál.

Varga Károly, Tamics Ibolya, Kondor János és Kondora István az emléktáblánál

A megjelenteket Tamics Ibolya, a Rábasömjénért Egyesület elnöke köszöntötte. Mint mondta, minden rábasömjéni büszke lehet arra, hogy Takács Imre, József Attila- díjas költő személyében ilyen híres szülötte van a városrésznek, aki korán elkerült innen, de erősen kötődött szülőfalujához, és a paraszti világ költője maradt.

Varga Károly önkormányzati képviselő arról szólt, hogy méltó lezárása az emléktábla avatása az elmúlt hónapokban lezajlott fejlesztéseknek, amelyek eredményeképpen kívül - belül megújulhatott a közösségi ház. Megemlékezett Wittinger Oszkárról, aki lokálpatriótaként a kezdeményezője volt annak, hogy emléket állítsanak Takács Imrének.  

Az ünnepségen Tamics Ibolya köszöntött

Az ünnepségen közreműködött Ódor Viktória, a Nádasdy Kulturális Központ munkatársa, aki Takács Imre Búcsú a szülőföldemtől című verséből adott elő egy részletet.  Megtisztelte jelenlétével az avatást Kondora István polgármester és Orbán István kanonok is, valamint a család képviseletében Varga Gyöngyi.

Az avatás után a Rábasömjénért egyesület vendégül látta a jelen lévőket, és lehetőség nyílt a Takács Imre kiállításmegtekintésére is, amely még a költészet napján nyílt a közösségi házban.

Megtisztelte a jelenlétével az eseményt Orbán István kanonok is

Takács Imre családjának segítségével egy kiállítás mutatja be a költő életútját, irodalmi életben betöltött szerepét. Az irodalmi alkotások kézzelfogható megjelenései, a kötetek mellett a tárlat válogatást közöl azokból a képzőművészeti alkotásokból, melyek szintén kifejezik a művészi tehetség sokoldalúságát.

További híreink

Pedagógusnapi köszöntés a Városházán

2026.06.08

Pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepséget Sárvár Város Önkormányzata június 5-én a Városházán. Az eseményen a város oktatási, nevelési és kulturális intézményeiben dolgozó pedagógusok, oktatók és szakemberek munkáját ismerték el önkormányzati kitüntetésekkel, aranyoklevelekkel és emlékérmekkel.

Tovább...

Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze

2026.06.08

A nemzeti összetartozás napján Sárváron több helyszínen is megemlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának 106. évfordulójáról. A Várparkban és Lakatos József festőművész műtermének udvarán is fellobbant az összetartozás tüze, amely a magyarság egységét, közös örökségét és a béke iránti elkötelezettséget jelképezi.

Tovább...

Gálaműsorral zárult a Nádasdy iskola jubileumi emlékéve

2026.06.08

Nagyszabású gálaműsorral zárult a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából szervezett jubileumi emlékév. A május 29-i ünnepségen egykori és jelenlegi pedagógusok, diákok, öregdiákok, szülők és támogatók együtt idézték fel az iskola elmúlt öt évtizedének meghatározó pillanatait. Az esten köszöntők, művészeti produkciók és kiállításmegnyitó várta a vendégeket.

Tovább...

34 tehetség mutatkozott be a Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorán

2026.06.05

Pünkösdhétfőn, május 25-én délelőtt gyönyörű, napsütésben tartották a város és környéke általános iskoláinak meghirdetett Sárvári Kulturális Seregszemle gálaműsorát a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán. Négy napon át tartott az előválogató, a szakmai zsűri végül összesen 34 produkciónak ítélt kiemelt arany minősítést, akik ünnepélyes keretek között mutathatták meg tehetségüket.

Tovább...

Missziói napon emlékeztek hitvalló őseinkre Sárváron

2026.06.05

Nagyszabású egyházkerületi missziói nap helyszíne volt Sárvár május 16-án. A rendezvényt a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület és Dunántúli Református Egyházkerület közösen szervezte két fontos, Sárvárhoz szorosan köthető évforduló kapcsán.

Tovább...

A Szuperligában versenyez ősztől a bajnok Fülöp-Zöldfa

2026.06.05

Bajnoki címet szerzett a Fülöp Borozó és Zöldfa Italker TSE NB I-es tekecsapata, ami a sárvári teke sport eddigi legjobb eredménye. Az aranyérmeket és a bajnoki címért járó kupát a szezonzáró banketten vehette át a csapat.

Tovább...