Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Hármas ünnep Sárváron

2025.08.27

Augusztus 20-án az államalapítást, a város születésnapját és az új kenyeret ünnepeltük Sárváron. A programok a 44. Nemzetközi Folklórnapok és 7. Városfesztivál keretében zajlottak – felvonulás, néptáncgála, Boban Marković koncert színesítette a Szent István-napot.

Hármas ünnep Sárváron

Az ünnepi programokat délután a nemzetek felvonulása nyitotta. A főutcán – a Batthyány utcai körforgalomtól a Nádasdy-várig haladva – négy nemzet táncosai vonultak fel. Színek és hangok kavalkádja, tánc, muzsika és vidámság töltötte meg a belvárost. A közönség előtt meg-megállva ízelítőt adott műsorából a magyar, a szlovák, az angol és a mexikói csoport, valamint a Csűrdöngölő egyesület. A felvonulás élén Kondora István polgármester, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója haladt, akik a Nádasdy-várba invitálták a nézőket.

Hármas ünnep Sárváron

A nagyszínpadon Kondora István tartott ünnepi beszédet. Köszöntötte a sárváriakat, a magyar és a nemzetközi vendégeket. Elmondta, hogy augusztus 20-a hármas ünnep Sárváron. Nemcsak államalapító királyunkra emlékezünk és megszegjük az új kenyeret, de ekkor ünnepeljük Sárvár újkori várossá avatásának évfordulóját is.

- Szent István király ezeréves államot hozott létre. Egy olyan stabil államot, amelynek alapjait a történelem viharai – sem háborúk, sem betegségek, sem járványok – nem tudták kikezdeni. Mert az alapjai a kereszténységben keresendők – fogalmazott a nemzeti ünnep kapcsán, majd Sárvár városát is felköszöntötte.

Hármas ünnep Sárváron

- 1968. augusztus 20-án, immáron 57 éve visszanyerte városi rangját és azóta is fejlődik, épül, szépül ez az európai kisváros. Mindenki, aki születésnapot ünnepel, meghívja a legkedvesebb barátait. Így teszünk mi is, amikor a Nemzetközi Folklórnapok vendégeit köszöntjük. Sárváron velük együtt ünnepelünk – hangoztatta a polgármester.

Az új kenyér hagyományáról szólva elmondta, mindig is kiemelkedő szerepet játszott az emberek, a családok életében, „mert ha kenyér van, akkor minden van!”

Hármas ünnep Sárváron

A történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret. A nemzeti színű szalaggal átkötött kenyeret Kondora István szegte meg, majd az ünnepség minden látogatóját megkínálták egy darabbal.

A program néptáncgálával folytatódott, ahol felléptek a folklórnapok nemzetközi vendégei, valamint a sárvári Néptánckör Kulturális Egyesület. A jókedvű gálán a közönséget is megtáncoltatták a néptánccsoportok.

Hármas ünnep Sárváron

A Szent István-napi ünnepséget és ezzel együtt a 44. Nemzetközi Folklórnapokat a Boban Marković Orkestar nagykoncertje és tűzijáték zárta.

Hármas ünnep Sárváron

További híreink

AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés

2026.07.22

Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:

Tovább...

A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek

2026.07.22

A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.

Tovább...

Felavatták a Németh Mihály parkot

2026.07.20

Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.

Tovább...

Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről

2026.07.20

A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.

Tovább...

Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése

2026.07.12

Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.

Tovább...

Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált

2026.07.10

Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.

Tovább...