Hírek
SÁRVÁR 2025 – A JELENNÉ VÁLT JÖVŐ
2025.04.09
Sajtótájékoztató keretében mutatták be a „Sárvár 2025 – A jelenné vált jövő” elnevezésű jubileumi programsorozatot, amelynek célja, hogy a város méltó módon ünnepelje meg az elmúlt két és fél évtized fejlődését, egyben közös élményekre hívja a város lakóit és látogatóit.
Kondora István polgármester februárban, a polgármesteri évértékelőn jelentette be, hogy meghirdetik a „Sárvár 2025 – A jelenné vált jövő” című jubileumi programsort. A részleteket április 4-én, a Nádasdy-várban tartott közös sajtótájékoztatón ismertette Dr. Máhr Tivadar alpolgármesterrel, Takács Zoltán Bálinttal, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatójával, Molnár Andreával, a Nádasdy Kulturális Központ programigazgatójával és dr. Fonyó Robertával, a Sárvári Média Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával együtt.
Kiemelték, hogy 2025-ben mérföldkőhöz érkezett Sárvár városa: negyedszázaddal az új évezred kezdete után a település egy éven át tartó, nagyszabású programsorozattal idézi fel az elmúlt évtizedek meghatározó fejlesztéseit és közösségi pillanatait. A város arculata, lehetőségei jelentősen gazdagodtak – mindezt úgy, hogy közben a tradicionális értékek tudatos védelme megerősödött.
A legtöbb, Sárvár életét átalakító, nagyszabású fejlesztés az elmúlt 25 évben történt, ezekből több is jelentősen megváltoztatta a város megítélését. Sárvár nemzetközileg ismert turisztikai központtá vált, nagy léptekkel formálódott, épült, szépült. A város története egyet jelent a sárvári civilek, intézmények, a sárvári polgárok történetével, hiszen a sikerek közös munka eredményei.
- Az új évezred minden fejlesztése górcső alá kerül, és nagyon sokféle színes programot fogunk megvalósítani – hangsúlyozta Kondora István a sajtótájékoztatón.
A jubileumi programsorozat logóját Kondora István polgármester mutatta be. Kiemelte, hogy minden olyan fontos, szimbolikus épület megtalálható rajta, amely az életünket jelentősen meghatározta az elmúlt évtizedekben, illetve meghatározza ma is. Alul a hullám a vizeinket, a Gyöngyöst, a Rábát, a gyógyvizet szimbolizálja, a logó közepén a Nádasdy-vár áll, bal oldalon a fürdő sziluettje sejlik fel, jobb oldalon a Sárvár Aréna íves vonalai.
A jubileumi év során számos kulturális, közösségi, sport és ismeretterjesztő esemény kerül megrendezésre, amelyek egyszerre kínálnak visszatekintést és inspirációt a jövőhöz. A projekt különlegessége, hogy nemcsak a város nagy fejlesztéseit mutatja be, hanem azokat a közösségeket, embereket és történeteket is, amelyek Sárvárt élővé és szerethetővé teszik.
Dr. Máhr Tivadar kiemelte, egy nagy közösségi játékra hívják a sárváriakat.
- A városi média felületein, a sarvarvaros.hu weboldalon, a közösségi médiában ott lesznek az elérhetőségek, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy mindenki be tudjon kapcsolódni. Nagyon sok programot szervezünk, ami akkor fogja elnyerni az értelmét, hogy ha a városlakók aktív résztvevői lesznek – fogalmazott az alpolgármester.
SÁRVÁR 2025 PROGRAM FŐBB ELEMEI
Fénykép-archívum kiállítás a Nádasdy-várban – a város vizuális átalakulásának lenyomatai két ütemben, edukációs tartalommal kiegészítve.
Tematikus kiadvány készül „A jelenné vált jövő – Sárvár 2025” címmel, amely fejezetekre bontva mutatja be az elmúlt 25 év fejlesztéseit és társadalmi változásait.
„Mi vagyunk Sárvár 2025!” – óriás képmontázs a Hild parkban sárváriakról.
Jubileumi sportesemények, köztük 25 km-es futó- és gyaloglótúra, valamint kerékpárverseny.
Fotószafari – a város régi és új arcainak felfedezése játékos formában, díjazással.
Várostörténeti séták – vezetett túrák különböző városrészekben, történelmi érdekességekkel és személyes történetekkel.
Dokumentumfilm a 2000-ben született és ma is Sárváron élő fiatalokról, generációs párbeszéd és jövőkép témakörében.
25 év – 25 érték – lakossági szavazás a legfontosabb városfejlesztésekről, melyek szeptembertől információs táblát is kapnak a helyszíneken.
Szent Mihály-napi Bornapok – Sárvár 2025 Fesztiválja: gasztronómiai és kulturális ünnep, kiállításokkal, koncertekkel, helyi közösségek bemutatkozásával.
Élménygyűjtő füzet – „Sárvár 25 étel – ital – élmény” címmel kulináris és kulturális kalandozással a városban.
„Élmény és Tradíció” Fotópályázat a város értékeinek művészi bemutatására.
A „Sárvár 2025” projekt az egész év során élményeket, közös gondolkodást és emlékezést kínál – mindazoknak, akik valaha részesei voltak ennek a városnak, és azoknak is, akik még csak most válnak azzá. A cél egy olyan jövőkép megrajzolása, amelyre minden sárvári büszke lehet.
További híreink
Szentgyörgyi László lett az Őrségi Református Egyházmegye új esperese
2025.04.23
Történelmi pillanatok részesei lehettek mindazok, akik részt vettek Szentgyörgyi László, a Sárvári Református Egyházközség lelkészének esperesi beiktatásán április 12-én a sárvári református templomban. Harminc évvel ezelőtt még temploma sem volt a sárvári reformátusoknak, most pedig az Őrségi Református Egyházmegye esperesi beiktatásának adhattak otthont.
Tovább...Több százan vettek részt a hulladékgyűjtési akcióban Sárváron
2025.04.23
A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz a Sárvári Városszépítő Egyesület is csatlakozott. A fenntartható jövő iránti elkötelezettségükről tanúbizonyságot téve a jó ügy mellé állt a sárvári önkormányzat, a város iskolái, óvodái, a helyi civilek és a Flex munkatársai is. Az önkénteseket április 9-én két találkozási ponton várták, délelőtt a Posta téren, délután a Flex Ungvár utcai
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda
2025.04.23
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...Fogadóórát tart Strompová Viktória önkormányzati képviselő
2025.04.23
Strompová Viktória önkormányzati képviselő fogadóórát tart április 28-án, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.
Tovább...Rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület
2025.04.14
Április 10-én délután rendkívüli ülést tartott a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében. Kondora István polgármester elmondta, hogy az egyetlen hiányzó, Klimits István képviselő, aki igazoltan maradt távol. Az ülésen hét napirendet tárgyaltak a Fidesz-KDNP és a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői, amelyeket egyhangú döntéssel fogadtak el.
Tovább...Jó ütemben halad a strandmedence felújítása
2025.04.14
Közel félmilliárd forintos beruházással újul meg a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő kültéri strandmedencéje. A munkálatok márciusban elkezdődtek, és ütemterv szerint haladnak: zajlik a szerkezeti kialakítás, a burkolás és a szivárgórendszer kiépítése is. A tervek szerint június elején fogadhatja az első vendégeket a megújult medence.
Tovább...