Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Még több nyugdíjas kaphat ajándékutalványt

2025.10.25

A sárvári képviselő-testület október 22-én tartotta soron következő ülését a Városháza nagytermében, amelyen Strompová Viktória, a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselője nem volt jelen.

Még több nyugdíjas kaphat ajándékutalványt

Az ülésen lezártak egy újabb, a településrendezési eszközök módosítására irányuló eljárást, amellyel lehetőség nyílik többek között a 84-es és 88-as főutak csatlakozásánál egy több épületből álló üzletközpont kialakítására, ingatlanok övezeti átsorolására illetve közlekedési célú beruházások megvalósítására.

Napirendre került ismét a szociális ellátásokról szóló rendelet. A szeptemberi ülésen kibővítették az időskorúak támogatásának jogosulti körét, így már 66 éves kortól jár azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek nem éri el a 200 ezer forintot a nyugdíja. Továbbá a nők kedvezményes öregségi nyugdíjával rendelkező hölgyek is bekerültek a jogosultak közé, ha 200 ezer forint alatt van a nyugdíjuk. Az októberi ülésen egy joghézagot szüntettek meg. Az elfogadott módosítás értelmében, azok az alacsony nyugdíjjal rendelkező, Nők 40-nel nyugdíjba vonult hölgyek is jogosultak lettek, akik a 65. életévüket már betöltötték, de a 66. évüket még nem az ajándékutalvány kiutalásakor. Az időskorúak támogatásának legkisebb mértéke 10 ezer forint.

Sárvár Város Önkormányzata, mint a Téglagyári-tó és a Csónakázó-tó halgazdálkodási jogának jogosultja újabb öt évre haszonbérleti szerződést kötött a Kinizsi Sporthorgász Egyesülettel. A 2030. december 31-ig szóló szerződés keretében a civil szervezet nemcsak a halgazdálkodással kapcsolatos feladatokat látja el, de a tavak és vízlétesítmények területének folyamatos gondozását és karbantartását is.

Az egyesület alaptevékenységén, a sporthorgászat érintett tavakon történő megszervezésén túl a hatályos halgazdálkodási haszonbérleti szerződés keretében vállalta többek között a vízkészlet-használati járulék folyamatos megfizetését, a vízminőség vizsgálatával kapcsolatos feladatokat, továbbá a Téglagyári-tó megközelítése érdekében nem szilárd burkolatú parkolót alakított ki és tart karban.

A sporthorgász egyesület feladatát képezi a tópartok száraz, vízbedőlt fáinak kivágása, eltávolítása, az e területeken található fák, bokrok nyesése, a területek rendszeres gyomtalanítása, tisztítása, tisztán tartása, az összegyűjtött hulladék, szemét hulladéklerakóba történő elszállíttatása. A Csónakázó - tó erdei zsilipjéhez vezető sétaút színvonalas gondozása is az egyesület feladata. Ugyanígy a Téglagyári - tavat a Csónakázó-tóval összekötő Aranyos - ér partjainak évente kétszeri kaszálása, a mederből az uszadék szükség szerinti eltávolítása. Ezáltal az egyesület a Csónakázó-tó környékén a parkfenntartásban hatékonyan közreműködik, a fűnyírást is a szükséges rendszerességgel elvégzi.

Döntöttek az ülésen hegyközségi ingatlanok megvásárlásáról, amelyek a Tölgyfa utcában szennyvíz-gerincvezeték kiépítéséhez szükségesek, továbbá gyalogos és kerékpáros közlekedésre is alkalmasak lesznek.

A testület döntése értelmében együttműködési megállapodást köt Sárvár Város Önkormányzata a Sága Foods Zrt.-vel. Ezzel az önkormányzat szeretné elősegíteni a Sárvár határában épülő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű új üzem építéséhez kapcsolódó további fejlesztési célok megvalósítását. A Sága Foods Zrt.-nek újabb területekre van szüksége az új üzem mellett, amelyek 11 magánszemély továbbá a Magyar Állam tulajdonában vannak. Az önkormányzat a településrendezési eszközök módosításával segíti a beruházást, illetve megköti – a minden érintett számára megnyugtató - megállapodásokat a jelenlegi ingatlantulajdonosokkal.

Döntöttek a Rábasömjéni utca 8. szám elé telepített trafibox készülékkel kapcsolatosan a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal kötendő haszonkölcsön szerződésről is. Ezzel a megállapodással kellett az újonnan kialakított sebességmérőt a rendőrség rendelkezésére bocsátani.

Módosították az 1. számú felnőtt fogorvosi körzetre vonatkozó feladat-ellátási szerződést Dr. Soós Dorottyával, akinek az ülés napjára a praxisengedélye is megérkezett, így november 1-jétől megkezdheti a rendelést a Batthyány utca 41. szám alatt.

A sárvári képviselő-testület – a törvényi előírásnak megfelelően - zárt ülésen határozott a Sárváriakért Egyesület önkormányzati képviselői által benyújtott méltatlansági indítványról.

Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete Varga Jenő önkormányzati képviselővel szemben benyújtott méltatlansági indítvány ügyében a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság vizsgálatának alapjául szolgáló előterjesztésben részletezett jogi és szakmai érveket megalapozottnak találta, azokat elfogadta.

A sárvári képviselő-testület a Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság, mint az összeférhetetlenséggel és méltatlansággal kapcsolatos feladatokat ellátó bizottság javaslata alapján megállapította, hogy Varga Jenő önkormányzati képviselővel szemben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 38.§ (1) bekezdés a-g) pontjaiban meghatározott méltatlansági okok egyike sem áll fenn. 

További híreink

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2026.08.28

Sárvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. (9600 Sárvár, Vadkert utca 1. cégjegyzékszám: 18-09-104337) ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére.

Tovább...

Szeptemberben lesz az éves eboltás

2026.08.26

Szeptember 12-én lesz az éves eboltás Sárváron. Dr. Szerémi Zoltán állatorvos tájékoztatása szerint az eboltást a korábbi évekhez hasonlóan a város négy pontján tartják meg.

Tovább...

Augusztus 20. - Államalapításunk és városunk ünnepe

2026.08.25

Az idei évben augusztus 20-21-én Sárvári Folk- és Várfesztiválra hívták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai.

Tovább...

Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait

2026.08.12

Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.

Tovább...

Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését

2026.08.12

Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.

Tovább...

Takarékossági intézkedések Sárváron

2026.08.01

A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.

Tovább...