Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Honvédelmi táborokat tartottak Sárváron

2021.08.04

A Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred győri székhelyű 19. Szalontai Ferenc Területvédelmi Zászlóalja tartott honvédelmi táborokat a Vas megyei Sárváron. A fürdőváros két éve már fogadott nyári honvédelmi tábort hagyományőrző tematikában a Nádasdy Történelmi Fesztiválhoz csatlakozva.

Honvédelmi táborokat tartottak Sárváron

A tavalyi terveket a koronavírus-járvány elsöpörte, de idén két tábornak adott otthont a vasi település.

A hagyományőrző tematikájú táborban többek közt a Nádasdy Bandérium segítségével ismerték meg a középkor harcait. Betekintést nyertek a régi fegyverek világába, hogyan öntötték az ólomgolyót. A vállalkozó szelleműek páncélba is öltözhettek. A felderítő táborban a katonai alapismeretek elsajátítása után igazi feladat-végrehajtás történt, ahol a védőknek minden, a táborban megtanult ismereteket használva kellett megoldani küldetéseiket.

A bokrok közt egy-egy megvillanó szempár jelezte csupán, hogy zajlik a város tórendszerét övező erdős területen a felderítő tematikájú honvédelmi tábor Sárváron. A Magyar Honvédség által szervezett egyhetes táborban 32 fiatal öltött magára álcaruhát és katonai ismereteket, hogy belekóstolhasson a katonaéletbe.

Honvédelmi táborokat tartottak Sárváron

- Az előző héten egy hagyományőrző tábort szerveztünk, a mostani tematikája pedig a katonai alapismeretek mellett a felderítő tematika köré csoportosul. Két éve már hagyományőrző tábort tartottunk Sárváron. Azért választottuk helyszínül, mert itt kerül megrendezésre a Nádasdy Történelmi Fesztivál. Ez adta az ötletet, hogy idén egy másik fajta tábort is itt tartsunk. Az itteni nagy erdős terület alkalmas a felderítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtására – számolt be Lenkovics Nikolett törzsőrmester, a tábor parancsnoka.

A tábor lakói közül többen fontolgatják, hogy hosszabb távon is a katonai hivatást szeretnék választani. A Győrből érkezett Münnich Attila szüleivel nézegette a honvédelmi táborok weboldalát és rátalálva a felderítő tematikájúra, döntött úgy, hogy ez fogta meg és ez is érdekli a legjobban. –  A jövőben is ilyen területen szeretnék elhelyezkedni majd, úgyhogy ez volt a biztos választás – tette hozzá Attila. Szintén a táborban hadi élményeket gyűjtő Szücs Gergő Csanád is arról számolt be, hogy jól teltek a tábor napjai és összetartó volt a közösség, amit több program is elősegített.

Honvédelmi táborokat tartottak Sárváron

- A célunk az volt, hogy a táborban a részt vevők között erősítsük a hazaszeretetet, a bajtársiasságot és a csapatszellemet. A legfontosabb azonban, hogy a fiatalok jó élményekkel térhessenek haza a táborból – mondta el dr. Horváth Zoltán alezredes, 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred parancsnokhelyettese.

További híreink

Új bizottsági és FEB-tagokat választott a sárvári testület

2026.05.19

Rendkívüli ülést tartott május 18-án délután a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében, ahol új bizottsági és FEB – tagokat választottak.

Tovább...

Fogadóórát tart Gácsi Tibor önkormányzati képviselő

2026.05.19

Fogadóórára várja az érdeklődőket Gácsi Tibor önkormányzati képviselő május 26-án a Sárvári Önkormányzati Hivatalban. A lakosok személyesen tehetik fel kérdéseiket, oszthatják meg észrevételeiket és aktuális témákkal kapcsolatos javaslataikat.

Tovább...

Műveltségi vetélkedővel folytatódott a Nádasdy50 jubileumi programsorozat

2026.05.15

Műveltségi vetélkedőn mérhették össze tudásukat a sárvári általános iskolák 7-8. osztályos diákjai a Nádasdy50 jubileumi programsorozat részeként. A Városháza nagytermében megrendezett verseny középpontjában Nádasdy Tamás és kora állt.

Tovább...

Tizenhatodik alkalommal ünnepelték a tánc világnapját Sárváron

2026.05.14

Színes és látványos produkciókkal ünnepelték a tánc világnapját a sárvári Hild parkban. A háromórás gálán helyi, megyei és vendégcsoportok mutatkoztak be, a közönség pedig a klasszikus balettől a hip-hopon át az akrobatikus rock and rollig számos műfajjal találkozhatott.

Tovább...

Elballagtak a sárvári középiskolások

2026.05.08

Ballagási ünnepségeken búcsúztak el végzős diákjaiktól Sárvár középiskolái. A Sárvári Turisztikai Technikum, a Barabás György Műszaki Szakképző Iskola és a Sárvári Tinódi Gimnázium tanulói megható ünnepségeken köszöntek el tanáraiktól, diáktársaiktól és alma materüktől.

Tovább...

2026.05.08

Kültéri és beltéri játékot adtak át a városi bál szervezői és a város vezetői a Sárvári Cseperedő Bölcsőde számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönhetően több mint 1 millió 200 ezer forint adomány gyűlt össze a 18. Sárvár Városi Bálon.

Tovább...