Hírek
50 éves a Nádasdy Lakásszövetkezet
2026.02.08
Jubileumi küldöttgyűlésen ünnepelte 50 éves fennállását a Nádasdy Lakásszövetkezet. A szervezethez jelenleg 820 lakás és 372 garázs tartozik, országos viszonylatban is közepes méretű szövetkezeteknek számít.
A jubileumi küldöttgyűlésre meghívást kaptak az egykori elnökök és munkatársak, a szervezettel folyamatos kapcsolatban álló vállalkozók is. A sárvári önkormányzat részéről Németh Róbert, a gazdasági bizottság elnöke és Varga Jenő önkormányzati képviselő, tanácsnok vett részt az ünnepi összejövetelen.
A Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola diákjainak ünnepi műsorával kezdődött a küldöttgyűlés, a diákok felkészítője Vörös Krisztina tanárnő volt. A Nádasdy iskolához öt évtizedes kapcsolat fűzi a szövetkezetet, hiszen a kezdetektől biztosít termet a gyűlések megrendezéséhez.
Az ünnepi alkalom Lőke Róbert, a Nádasdy Lakásszövetkezet elnökének visszatekintőjével folytatódott. A 70-es években Sárváron elkezdődött egy intenzív lakásépítési program, és mivel ezek saját tulajdonok lettek, így minden a házzal kapcsolatos feladat a lakóközösség tagjaira hárult. Az akkori lakók ezért érdekközösséget, egy lakásszövetkezetet hoztak létre 1975-ben Nádasdy Lakásfenntartó Szövetkezet néven. Tagjai az Alkotmány út 13-15-17. és az Alkotmány út 25-27-29. számú lépcsőházak lakói voltak, amely akkor 82 lakást jelentett.
Az évek múlásával városunkban gyors egymásutánban épültek a lakóépületek az Alkotmány, a Petőfi, a Deák és a Laktanya utcákban, illetve a Batthyány és a Hunyadi utcákban is.
- Szövetkezetünk, amit eredetileg körülbelül 500 lakásra terveztek bővíteni, 1988-ra elérte a jelenlegi 820 lakásos nagyságot. Ezzel a nagyságrenddel már országosan is a közepes méretű lakásszövetkezetek közé tartozunk. Időközben a lakások mellett 372 garázs is csatlakozott a szövetkezethez részben házaink alatti, részben pedig csoportos garázssorok formájában – mondta az ünnepségen Lőke Róbert.
A házak üzemeltetése mellett egy idő után már gondolni kellett a szükségessé váló javítások, felújítások elvégzésére is. Egyéni vízórákat szereltek fel, modernizálták a fűtésrendszereket, a radiátorokat termosztatikus szelepekkel és költségmegosztókkal látták el, ezzel mintegy 30%-os megtakarítást értek el.
-Lehetőséget biztosítottunk lakóinknak az akkoriban drága távfűtéses rendszerről való leválásra is, amelyik épület 80% feletti szavazattöbbséggel úgy döntött, hogy leváll, ott házankénti kazánházak létrehozásával saját tömbfűtés lett kialakítva. Ezzel a lehetőséggel a 820 lakásból 511 lakás élt. Ezeknél a lépcsőházaknál jelenleg is szerződéses alapon a Schneider Kft. felügyeletével önálló fűtés és melegvíz szolgáltatás működik – húzta alá az elnök.
A szövetkezeti lakások számának növekedésével elengedhetetlenné vált főállású munkatársak alkalmazása, akik az első időkben egy alagsori helyiségben dolgoztak. 1986-ban a Petőfi-lakótelepen alakították ki az új telephelyet, ahol már ügyfélfogadásra alkalmas helyiség és egyéb irodák is helyet kaptak.
1986-ban saját kábeltévé hálózatot hoztak létre, amelyre nemcsak a szövetkezeti lakások, hanem társasházak és magánházak is rácsatlakozhattak. Ekkor döntött úgy a vezetőség, hogy vállalkozási tevékenységbe kezd, és kábeltelevízió szolgáltató is lesz, amelyet a kor növekvő igényeinek megfelelően internet szolgáltatással is bővítettek. A megváltozott gazdasági körülmények miatt a kábeltévé hálózatot 2019-ben eladták. A vállalkozási tevékenységük részeként társasházak kezelésével és bérbeadással is elkezdtek foglalkozni.
- Ez az, amire méltán büszkék lehetünk, mert a vállalkozási tevékenység lehetővé teszi, hogy tagjainkat anyagilag támogassuk és szövetkezetünk gazdaságilag biztos lábakon álljon – húzta alá Lőke Róbert.
A Nádasdy Lakásszövetkezetnek működése során rengeteg törvénynek, előírásnak kell megfelelnie, és számos hivatalos szervvel kell együttműködnie.
- Külön kiemelném Sárvár Város Önkormányzatát, polgármester úr és az egyes részlegek dolgozóinak köszönhetően a problémáink megoldása egyre gördülékenyebbé válik – szólt az elnök.
A vállalkozásból befolyó pénzt lakásvásárlásba fektették, 2012-ben vették meg a házmesteri lakást, amit még hét további követett, ezeket azóta albérletként hasznosítják. Az épületek műszaki állapotára is nagy figyelmet fordítanak, jelenleg mindegyik szövetkezetben levő ház tetőszigetelése megtörtént, zajlanak a homlokzatfelújítások, a négy középmagas épületben a liftek felújítása, modernizálása is megvalósult.
Lőke Róbert elnök a történelmi visszatekintőt követően köszönetet mondott egy-egy emlékplakettel a korábbi elnökök munkájáért, amely hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezet fennállásának 50. évfordulóját ünnepelhetik. Emlékplakettet vehetett át Herman György nyugdíjas elnök, Tóth János és Németh Csaba korábbi elnökök, akik a mai napig aktív küldöttek.
Németh Róbert bizottsági elnök Sárvár Város Önkormányzatának emléklapját adta át Lőke Róbertnek, a Nádasdy Lakásszövetkezet igazgatósági elnökének a szövetkezet működésének 50. évfordulója alkalmából.
A Nádasdy Lakásszövetkezetet a szocializmusban a közösségért, a lakókért tenni akaró emberek hozták létre. A rendszerváltás után – a megváltozott gazdasági körülmények között – az elnökség, a küldöttek, a lakók közösen teremtették meg azokat a feltételeket, amelyekkel biztosítani tudták a lakások állagmegóvását, felújítását, a lakásszövetkezet működését. Erős, összetartó, a közös célokat felismerni képes közösség nélkül nem ünnepelhetnék az 50. évfordulót.
További híreink
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte az időközi választást
2026.08.31
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben az augusztus 30-án tartott időközi önkormányzati választást.
Tovább...PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2026.08.28
Sárvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. (9600 Sárvár, Vadkert utca 1. cégjegyzékszám: 18-09-104337) ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére.
Szeptemberben lesz az éves eboltás
2026.08.26
Szeptember 12-én lesz az éves eboltás Sárváron. Dr. Szerémi Zoltán állatorvos tájékoztatása szerint az eboltást a korábbi évekhez hasonlóan a város négy pontján tartják meg.
Augusztus 20. - Államalapításunk és városunk ünnepe
2026.08.25
Az idei évben augusztus 20-21-én Sárvári Folk- és Várfesztiválra hívták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai.
Tovább...Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...







