Hírek
Duplázott a Sárvár FC
2021.06.16
A Sárvár FC felnőtt labdarúgócsapata a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság megnyerését követően június elején a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupát is elhódította.
A Király Sportcentrumban rendezett villanyfényes megyei döntőben a Sárvár FC, Szabó Roland, Tóth Márkó és Horváth Kevin 1-1- góljával, valamint Papp Márton mesterhármasával, 6-1 arányban múlta felül a Vas Megyei II. osztály Északi csoportjának bajnokát, a Zanati KSE-Haladás VSE csapatát. A kupát a névadótól, a Haladás egykori kiválóságától, a tizenegyszeres válogatott Halmosi Zoltántól vehette át a sárvári csapat.
- Egy nagyon dinamikus és jó focit játszó Haladás volt az ellenfelünk, akik végig erős letámadást játszottak, ezzel próbálták blokkolni a labdakihozatalunkat. Mi viszont szervezetten játszva sokszor tudtunk emberelőnyős helyzetet kialakítani a kapujuk előtt, és ami fontos, a mai meccsen nagyon jó volt a helyzetkihasználásunk is - értékelte a látottakat Haraszti Zsolt edző.
A kupamérkőzés előtt, szintén a Király Sportcentrumban került sor a Vas megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság aranyérmeinek átadására. Az érmeket és a kupát prof. dr. Gadányi Károly, az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke, Dobány Lajos, az MLSZ megyei igazgatója, valamint Gaál László a Versenybizottság elnöke adták át. A Sárvár FC kispadján Kovács Balázs kezdte a 2020-21-es bajnoki szezont, aki 12 mérkőzésen keresztül irányította a csapatot. Ezt követően Haraszti Zsolt lett az edző, aki a hátralevő 20 összecsapáson dirigálta az SFC-t.
A sárvári zöld-fehérek végül 24 győzelemmel, 2 döntetlennel és 6 vereséggel, imponáló, plusz 74-es gólkülönbséggel a második helyezett Király SE-t 9 ponttal megelőzve lettek bajnokok.
- Úgy vélem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy egy szorgalmas, tisztességes, jól küzdő gárdát irányíthattunk a bajnokság során. A pozitív hozzáállásuknak köszönhetően nem csak erőnlétben, hanem játékban is fölé tudtunk nőni a megyei első osztály mezőnyének. Hullámvölgy természetesen adódott szezon közben, de szerencsére, hála a játékosok jó hozzáállásnak, sikerült kimásznunk ebből - mondta Haraszti edző.
Természetesen a jövőről is megkérdeztük a Sárvár FC edzőjét, hiszen a megyei bajnoki cím megnyerésével a csapat jogot szerzett az NB III-as osztályozón való részvételre.
- A bajnokság megnyerését követően rögtön elkezdődtek az egyeztetések a csapat és a klub vezetői között. A vezetőség nem zárkózott el a magasabb osztályba lépés elől, ám ott is csak a korábbiakkal azonos feltételeket tudta volna biztosítani. A mi játékosaink amatőrök, tehát munka mellett fociznak, járnak edzésre, míg az NBIII-ban – ezt a korábbi évekből mi is jól tudhatjuk - a játékosok nagy része profiként szerepel, tehát nem dolgozik. Így aztán minden körülményt tárgyilagosan végig gondolva, mivel nem szerettünk volna „pofozógépek” lenni, úgy véltük, hogy nem szabad vállalni a magasabb osztályú szereplést. A célunk most az, hogy a jövő évi megyei első osztályú bajnokságra együtt tudjuk tartani a jelenlegi társaságot, és azt kell, hogy mondjam, hogy a jelenlegi állás szerint ez sem lesz egyszerű! - zárta a beszélgetést Haraszti Zsolt edző.
További híreink
25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban
2025.05.04
Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.
Tovább...Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen
2025.05.04
A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.
Tovább...A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás
2025.05.04
A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.
Tovább...Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján
2025.05.02
60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.
Tovább...Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját
2025.04.30
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából
2025.04.29
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...