Hírek
Milliót léptek és milliót nyertek a Nádasdy és a Szent László iskolák
2024.02.02
Sárvár Város Önkormányzata intézményenként 150 ezer forint értékű sportszertámogatásban részesítette a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolát és a Szent László Katolikus Általános Iskolát a „Millió lépés az iskoládért” programban való eredményes részvételért. Mindkét iskola kimagasló teljesítményt nyújtott, 2325 oktatási intézmény közül kerültek be a TOP 10-be.
A Városházán köszöntötte Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Nádasdy iskola és a Szent László iskola képviseletében megjelent igazgatókat, diákokat.
A városvezetők Sárvár Város Önkormányzata nevében köszönetüket fejezték ki az intézményeknek a „Millió lépés az iskoládért” országos program őszi fordulójában nyújtott kimagasló teljesítményükért. A Nádasdy iskola országosan a 8., Vas vármegyében első helyezett lett, a katolikus iskola országos 10. és vasi második helyen végzett.
Az önkormányzat elismerése jeléül 150 ezer forint értékű sportszertámogatásban részesítette mindkét intézményt, az ezekről szóló támogatói okleveleket Szijártó Zsolt és Ördög Tibor iskolaigazgatóknak nyújtották át. A gyermekeknek egy-egy Sárvár feliratú csokoládét ajándékoztak.
A „Millió lépés az iskoládért” országos program őszi fordulójában a szervezők sorsolást tartottak a résztvevők között, amelyen 100 iskola juthatott 1-1 millió forinthoz, melyet sportszervásárlásra tudnak majd fordítani. Mind a Nádasdy, mind a Szent László iskola szerencsésnek mondhatja magát, hiszen nyertek 1-1 millió forintot. A Gárdonyi iskolának már a tavaszi fordulóban sikerült megnyernie az 1 millió forintos támogatást.
Az országosan a 8. helyen, Vasban pedig az első helyen végzett Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola 650 résztvevővel 75.81 kékkört teljesített. Az országos 10. és vasi második Szent László Katolikus Általános Iskola 527 résztvevővel 69.22 kékkört tudhat magáénak.
A program őszi kihívásában is részt vehetett bárki a diákok és tanárok mellett, aki mozgással szerette volna segíteni az általa választott iskolát. Egy mobilapplikáció, amelyet le kellett töltenie a résztvevőknek, 60-féle mozgásformát alakított lépésszámokká, ezek adták össze a kilométereket. Ezeket a kilométereket az Országos Kéktúra hosszával, azaz 1172 kilométerrel váltották át, így alakulhattak ki a végső „kékkör” teljesítmények.
A sárvári iskolák nemcsak a versenyben léptek nagyot, de „nagy lépést tettek” az egészséges, sportos életmód megszerettetése érdekében is. Bízunk abban, hogy a diákok a jövőben is folytatják a kilométerek gyűjtögetését!
További híreink
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte az időközi választást
2026.08.31
Bognár Nóra, a Sárváriakért Egyesület jelöltje nyerte a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben az augusztus 30-án tartott időközi önkormányzati választást.
Tovább...PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2026.08.28
Sárvár Város Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő Sárvári Gyógyfürdő Kft. (9600 Sárvár, Vadkert utca 1. cégjegyzékszám: 18-09-104337) ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésére.
Szeptemberben lesz az éves eboltás
2026.08.26
Szeptember 12-én lesz az éves eboltás Sárváron. Dr. Szerémi Zoltán állatorvos tájékoztatása szerint az eboltást a korábbi évekhez hasonlóan a város négy pontján tartják meg.
Augusztus 20. - Államalapításunk és városunk ünnepe
2026.08.25
Az idei évben augusztus 20-21-én Sárvári Folk- és Várfesztiválra hívták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai.
Tovább...Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...






