Hírek
Augusztus 20-a Szent István királyunk és városunk ünnepe
Alázattal, tisztelettel és kitartással elérhetők céljaink!
2024.09.04
Augusztus 20-a államalapító Szent István királyunk ünnepe, az új kenyér napja, Magyarország hivatalos nemzeti ünnepe, egyben a magyar katolikus egyház egyik főünnepe. Sárváron a 43. Nemzetközi Folklórnapok keretében tartották a Szent István - napi ünnepséget a Nádasdy-vár udvarán.
Az idei ünnepség szónoka Dr. Máhr Tivadar alpolgármester volt, aki beszédében hangsúlyozta: a sárváriak számára hármas ünnep ez a nap, több évtizedes hagyományokkal, kultúránk bemutatásával, tradícióink ünneplésével egybekötve.
- Egy nagyszerű fesztiválhét vége felé közeledünk, amikor nemcsak államalapító királyunkra emlékeztünk, de Sárvár modernkori várossá avatásának 56. évfordulójára is. Szent István hagyatéka, intelmei ma is szólnak hozzánk, és minden évben bebizonyíthatjuk, hogy meg is halljuk azokat. Melyek a legfontosabbak? Talán a szeretetről, a türelemről, az alázatról ma is méltó és megfontolandó intelmek – fogalmazott az alpolgármester, aki hozzátette: szétszabdalt világunkban ezek az értékek mindenképpen aktuálisak. Keressük a helyünket a nagyvilágban, Európában, s meg kell találnunk a közös hangot a bennünket körülvevő nemzetekkel.
- Legyen segítségünkre Szent István legfőbb üzenete: alázattal, tisztelettel és kitartással elérhetőek céljaink. De ne feledjük, céljaink legyenek emberléptékűek, a kis lépések megtételével juthatunk el a nagy eszmék megvalósításához. Álljunk meg és lássuk, hogy az ünnep valami felsőbb rendű, valami különleges, valami, amit még a naptár is piros betűkkel emel ki a szürke hétköznapokból. Legyen augusztus 20-a egy olyan ünnep, amelyről mindig az összefogás, a közös célok és a hit ereje jutnak az eszünkbe - zárta beszédét Dr. Máhr Tivadar alpolgármester a Nádasdy-várban tartott Szent István-napi ünnepségen.
Augusztus 20-án a Nádasdy-várban nemcsak nemzeti ünnepünkről emlékeztünk meg, hisz ez a nap minden évben egybeesik a Nemzetközi Folklórnapok és Városfesztivál gálaműsorával.
Idén a fesztiválon öt európai nemzet csoportja vendégeskedett öt napon át Sárváron, hogy táncukkal elbűvöljék a közönséget. Görögországból, Csehországból, Bosznia-Hercegovinából, Lengyelországból, Olaszországból érkeztek a tánccsoportok. Augusztus 20-a délelőttjén folklór istentiszteletet tartottak a Sárvári Evangélikus Templomban és a Szent László Templomban, a csoportok közreműködésével.
Délután került sor a nemzetek látványos felvonulására a Batthyány úti körforgalomtól a Nádasdy-várig, itt vette kezdetét a Szent István – napi ünnepség. Idén első alkalommal, de a hagyományteremtés szándékával a helyi egyházak képviselői is jelen voltak az ünnepségen. Az új kenyeret Várhelyi Tamás városi plébános, Pethő Attila evangélikus lelkész és Szentgyörgyi László református lelkész áldotta meg. Ezután Dr. Máhr Tivadar alpolgármester megszegte az új kenyeret, és a jelen lévő tánccsoportok képviselőivel közösen koccintottak az ünnepre. Ezzel kezdetét vette a folklórfesztivál gálaműsora, melyen valamennyi külföldi csoport bemutatkozott a közönségnek. Az estet a Magna Cum Laude koncertje és tűzijáték zárta.
Isten éltessen, Magyarország, Isten éltessen, Sárvár!
További híreink
25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban
2025.05.04
Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.
Tovább...Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen
2025.05.04
A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.
Tovább...A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás
2025.05.04
A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.
Tovább...Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján
2025.05.02
60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.
Tovább...Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját
2025.04.30
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából
2025.04.29
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...