Hírek
A szociális területen dolgozókat köszöntötték
2025.11.17
A szociális munka napja alkalmából ünnepséget rendeztek a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központban november 11-én. Egy elismerés átadására is sor került, Szegedi Kőrös Gáspár Érdemérem kitüntetést vehetett át Illés Krisztina intézményvezető-helyettes.
A központ munkatársait Barasics Katalin intézményvezető és Kondora István polgármester köszöntötte.
Barasics Katalin felelevenítette, hogy az Országgyűlés 2016 decemberében nyilvánította november 12-ét a szociális munka napjává. Ezen a napon a szociális szakembereket és a technikai dolgozókat is ünneplik.
- Az intézményünkben 30 dolgozó van, különböző részlegeink vannak, amelyből az idősellátás és a gyermekvédelem területe egy-egy nagy részt fed le. Szakképzett gárdával van szerencsém együtt dolgozni. Mindenki tudja a dolgát, folyamatosan részt veszünk képzéseken, továbbképzéseken. Nagy empátia és lelkiismeretesség kell ehhez a hivatáshoz – fogalmazott az intézményvezető, majd hozzátette: november 12-e munkaszüneti nap a gondozási központ munkatársai részére.
- Amit a szociális ágazatban dolgozók végrehajtanak évről évre, reggeltől estig, januártól decemberig, az megfizethetetlen. Ez egy igazán embert próbáló feladat, intenzív munkát végeznek napról napra – fogalmazott Kondora István köszönetet mondva az áldozatos munkáért.
A polgármester hozzátette, jó hír, hogy január 1-vel 15 százalékos béremelés lesz a szociális és a kulturális ágazatban, a nevelőszülőkre fordított forrásokat pedig megduplázzák.
Az ünnepségen egy elismerés átadására is sor került. Illés Krisztina, a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ családsegítője, intézményvezető-helyettese magas szakmai hozzáértéssel és lelkiismeretességgel végzett több évtizedes munkája elismeréseként Szegedi Kőrös Gáspár Érdemérem kitüntetésben részesült. A kitüntetést az önkormányzat nevében Kondora István adta át.
Illés Krisztina 2002-ben, a főiskola elvégzését követően helyezkedett el a sárvári intézményben. Az elmúlt 23 esztendőben a házi segítség nyújtás és a családsegítés területén is dolgozott. 2023 óta szakmai vezető és intézményvezető-helyettes is egyben.
A polgármester egy-egy szál virággal köszöntötte fel a központ munkatársait, majd pezsgővel, süteménnyel ünnepelték a jelenlévők a szociális munka napját.
További híreink
Forgalmi rend változás a Posta téren és a Hild parkban
2025.11.21
A 2025. évi adventi és karácsonyi rendezvények időszakára a Posta tér és a Hild park forgalmi rendje 2025. november 19-étől (szerdától) – várhatóan 2026. január 7-ig (szerdáig) módosult.
Tovább...Elkezdődött a hegyközségi körforgalom építése
2025.11.21
Biztonságosabbá válik a közlekedés Sárvár-Hegyközségben, földmunkákkal kezdődött meg a körforgalom építése a Sótonyi, Celli és Kútszerhegyi utcák kereszteződésében. November 14-én Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője, Kondora István polgármester és Böröcz Miklós, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas vármegyei igazgatója tartott helyszíni bejárást a munkaterületen.
Tovább...Bemutatták a „Sárvári Városerdő” fejlesztési eredményeit
2025.11.16
A „Sárvári Városerdő” fejlesztési munkáinak 2025. évi eredményeit mutatták be egy sajtótájékoztatóval egybekötött faültetés keretében november 4-én. Sárvár belterületén, a Vadkert körút és a Csónakázó-tó által határolt 4 hektáros erdőterület fél hektáros erdőfoltját érintette a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete által végrehajtott fejlesztés.
Tovább...Junior csúszdaparkkal bővül a Sárvárfürdő kínálata
2025.11.09
Látványos fejlesztéssel készül a 2026-os szezonra a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: egy vadonatúj csúszdaparkkal bővül a strand kínálata. A tervezett csúszdák különlegessége, hogy magasságkorlátozás nélkül is használhatók, így akár már hároméves kortól kipróbálhatók lesznek. A junior csúszdapark alapkőletételére november 4-én került sor.
Tovább...Vásári portékák, ízek, illatok, muzsikaszó töltötte meg a belváros utcáit
2025.11.07
Október utolsó hétvégéjén ismét benépesültek Sárvár utcái, megrendezésre került a Simon-Júdás Napi Országos Kirakodóvásár. Több száz árus, több tízezer látogató jött el Sárvár nagy hagyományú vásárára.
Tovább...Együttműködés a minőségi vendégélményért
2025.11.07
Egy újszerű együttműködés keretében közös akciót indított a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság. A „Fedezd fel az Őrségi Nemzeti Parkot!” című kezdeményezést október 20-án mutatták be Sárváron, a Sárvári Tourinform irodában tartott sajtótájékoztatón.
Tovább...







