Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Jubileum - 40 éves a sárvári bölcsőde

2024.11.16

A Sárvári Cseperedő Bölcsőde fennállásának 40 éves évfordulóját ünnepelték jelenlegi és egykori dolgozók az intézményben. Az ünnepségre Kondora István polgármester is meghívást kapott, jubileumi emlékérmet adományozott a bölcsődének.

A Nádiverebek, Kondora István és Varga Istvánné a jubileumon
A Nádiverebek, Kondora István és Varga Istvánné a jubileumon

A megjelenteket Varga Istvánné intézményvezető köszöntötte, mint mondta: 40 évvel ezelőtt, szeptember 17-én reggel 49 kisgyermeket vártak a kollégák izgatottan. Ez a létszám az évek folyamán folyamatosan emelkedett, és immár 94 férőhellyel működünk.

„A bölcsőde napjainkban is igyekszik kielégíteni az 5 hónapostól három éves korig terjedő korosztály speciális szükségleteit. A kisgyermeknevelők akkor is, és most is teljes szívvel, odaadással, szeretettel, emberséggel gondozták-gondozzák a sárvári családok gyermekeit. Rendkívül nehéz hivatás a miénk, hiszen felelősséggel tartozunk a gyerekek testi-lelki épségéért, ami nem mindig könnyű feladat.” – mondta a bölcsődevezető.

Szólt arról is, hogy az elmúlt évben gyökeresen megváltozott az épület arculata. Kívül-belül szép új köntöst kapott, valamint egy csoportszobával teljesedett ki városunk bölcsődéje. „A bölcsődei közösségünk igazán különleges, hiszen a kollégák együttműködése és összetartása, egymás támogatása alapvető ahhoz, hogy a gyerekek számára biztonságos és szeretetteljes környezetet teremtsünk.” – zárta gondolatait Varga Istvánné.

Kondora István polgármester ünnepi beszédében méltatta a bölcsődében folyó munkát: nagy öröm, hogy a város legkisebb lakóit egy modern, korszerű, kibővített intézményben fogadhatják szeretetteljes légkörben nap mint nap a bölcsőde gondozónői.

A jubiláló intézmény részére Sárvár Város Polgármesterének Jubileumi Emlékérmét adta át, amelyet Varga Istvánné bölcsődevezető vett át. Az intézmény 40 éves fennállása alkalmából a családok életét segítő, kiemelkedő szakmai működése, valamint a gyerekek gondozása és nevelése érdekében kifejtett szeretetteljes munkája elismeréseképpen adományozta a bölcsődének az elismerést.

Az ünnepségen a Nádiverebek együttes működött közre, majd régi és jelenlegi dolgozók közösen ültettek el egy vörös juharfát. „Ennek a kis japán vörös juharnak az elültetése tökéletesen szimbolizálja a gondoskodást, a közösségi összefogást és a jövőbe vetett reményt. Ahogy a kis fácskánk növekszik és gyökeret ereszt, úgy erősödik a közösség, és az együtt elért eredmények is gyümölcsöt hoznak majd” – hangzott el.

Az ünnepség végén megszegték a jubileumi tortát és pezsgőzés, beszélgetés zárta a délutánt.

További híreink

Új mentőautó állt szolgálatba a Sárvári Mentőállomáson

2026.02.08

Január 30-án mutatta be a Sárvári Menőállomáson szolgálatba állt legújabb mentőautót Köcse Tamás Vas vármegyei vezető mentőtiszt és Csonka Ernő megyei műszaki vezető Ágh Péter országgyűlési képviselőnek és Kondora István polgármesternek.

Tovább...

„Mozdulj Sárvár!” – Évindító megbeszélést tartottak a sportvezetők

2026.02.08

Egymás után sorolták az újabb és újabb sportrendezvény ötleteket, terveket a helyi sportszervezetek, sportegyesületek, intézmények vezetői január 14-én a Városházán. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester meghívására érkeztek, hogy együtt indítsák a sportévet, és összeállítsák a „Mozdulj Sárvár!” egészséges életmódot népszerűsítő rendezvénysorozat 2026. évi programjait.

Tovább...

50 éves a Nádasdy Lakásszövetkezet

2026.02.08

Jubileumi küldöttgyűlésen ünnepelte 50 éves fennállását a Nádasdy Lakásszövetkezet. A szervezethez jelenleg 820 lakás és 372 garázs tartozik, országos viszonylatban is közepes méretű szövetkezeteknek számít.

Tovább...

Újabb szentek kerültek a Szent László-templom üvegablakaira

2026.02.08

A 2025-ös év utolsó napjára visszakerültek helyükre a Szent László-templom tisztításon, restauráláson, javításon átesett ólomüveg ablakai, valamint 4 teljesen új, figurális ólomüveg is. A templom homlokzatát érintő felújításról Várhelyi Tamás plébánost kérdeztük.

Tovább...

Miniszteri elismerés a Magyar Kultúra Napján

2026.01.27

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Vas Vármegyei Kormányhivatal megszervezte a Vas Vármegyei Gála és Díjátadó ünnepséget a Weöres Sándor Színházban. Két sárvári kulturális szakember kapott miniszteri elismerést: Bődi Piroska, a Nádasdy Kulturális Központ könyvtárvezetője és Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ intézményvezető történésze.

Tovább...

Erkel Ferencre emlékezett Sárvár a Magyar Kultúra Napján

2026.01.27

A mi Erkelünk című dokumentumfilm megtekintésével és kvízjátékkal ünnepelték a sárvári iskolások a Magyar Kultúra Napját. A programot a Sárvári Oratórikus Kórus, Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvár Aréna szervezte. Az ünnepség díszvendége Somogyváry Ákos karmester volt, aki az Erkel Ferenc Társaság elnöke és Erkel Ferenc szépunokája.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!