Hírek
Tinódi Lantos Sebestyénre emlékeztek a Várparkban
2022.02.07
Január 31-én délután a Várparkban lévő Tinódi-emlékműnél is megemlékeztek Tinódi Lantos Sebestyén énekes, krónikás halálának 466. évfordulójáról. Ünnepi beszédet Pethő-Udvardi Andrea evangélikus lelkész mondott, majd a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit.
A Nádasdy Ferenc Bandérium díszelgő tagjainak sorfala mellett, a város vezetőinek, a Sárvári Tinódi Gimnázium tanárainak és diákjainak részvételével került sor a Várparkban a megemlékezésre.
Pethő-Udvardi Andrea ünnepi beszédében arra kereste a választ, hogy mit üzen Tinódi korunk emberének.
- Nagyon fontos az, hogy mit mutatunk magunkból, de még fontosabb, hogy mi az a tartalom, amit meg akarunk osztani. Sosem lehet öncélú ez a megosztás. Nyilván nem erre törekedett, de azt hiszem, hogy ebben nagyon újító volt Tinódi. A cél számára valóban nem az volt, hogy országos hírnévre tegyen szert, hanem hogy tudósítson azokról az eseményekről, ami a végvárakban zajlik – fogalmazott az evangélikus lelkész
A beszéd után a város nevében Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját, majd a Sárvári Tinódi Gimnázium igazgatója, Némethné Rádl Krisztina koszorúzott a diákönkormányzat tagjaival. A Sárvári Evangélikus Egyházközség nevében Pethő Attila és Pethő-Udvardi Andrea lelkészek helyeztek el koszorút.
Az emlékműnél tisztelgett Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója és Szibler Gábor, a Nádasdy Ferenc Bandérium kapitánya is.
További híreink
Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...Takarékossági intézkedések Sárváron
2026.08.01
A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.
Tovább...Időközi választás - Bemutatkoznak a jelöltek!
2026.07.30
Sárváron augusztus 30-án tartják a 4-es számú választókerületben az időközi önkormányzati képviselő-választást. Hét jelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság, akiket a szavazólapon szereplő sorrendben mutatunk be.
Tovább...AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...








