Hírek
Felavatták a felújÃtott Berzsenyi utcát
2024.03.09
Március 2-án délelőtt ünnepélyesen átadták a felújított Berzsenyi utcát az ott élőknek és a város minden lakójának. Több mint 10 éve tervben volt már a Berzsenyi utca felújítása, az elmúlt évben megnyíló pályázati lehetőséggel egy régi álom válhatott valóra.
Kondora István polgármester az avatóünnepségen elmondta, hogy az elmúlt 14 évben 19 kertvárosi utca újulhatott meg, de új burkolatot kapott a városon átmenő út, és hamarosan átadják a Várkerület utca felújított első szakaszát is, és idén 150 milliós út- és járdafelújítási program indul Sárváron.
Dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében arról szólt, hogy a felújítás a vármegyei önkormányzattal konzorciumban tudott megvalósulni. – A TOP-Plusz pályázati program keretében nyert támogatást a város az utca felújítására, de a Berzsenyi utca a jelenlegi állás szerint mégis 100%-ban a magyar adófizetők pénzéből épült. Az Európai Unió ugyanis visszatartja a magyaroknak járó területfejlesztési forrásokat. A lényeg azonban az, hogy a fejlesztések itt vannak, ez az út is elkészülhetett, és gyarapítja a várost – mondta Kondora Bálint.
Ágh Péter országgyűlési képviselő avatóbeszédében kiemelte, hogy ez a beruházás jól szimbolizálja, hogy ezekben a nehéz időkben is előbbre tudott jutni Sárvár. - A koronavírus és a háború ellenére sok eredményt értünk el Sárváron Kondora István polgármester úrral együtt, aki lendülettel és tapasztalattal végzi a munkáját. Ezt az összefogást a jövőben is meg kell őriznünk, hogy Sárvár fejlesztését folytatni tudjuk – húzta alá Ágh Péter.
Az ünnepélyes szalagátvágásra Ágh Péter, dr. Kondora Bálint, Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és az utca lakóinak közreműködésével került sor.
A Berzsenyi utca számokban:
- 6 méter burkolatszélességű útpályát alakítottak ki 364 méter hosszan
- kétoldali süllyesztett szegélyes párhuzamos parkolósáv készült 48 db párhuzamos parkolóval
- 2 méter széles aszfaltburkolatú járdát építettek mindkettő oldalon
- felújították a járda és parkolók között a meglévő nyílt árkokat, a kapubejárókat
- a kapubejárók szélén kerti szegélyt alakítottak ki, 35 db japáncseresznyefát ültettek
- nettó 331 millió forintba került a kivitelezés
További híreink
Közmeghallgatást és testületi ülést tartottak
2026.06.29
A június 24-i közmeghallgatáson a lakosságot érintő várospolitikai kérdésekkel kapcsolatban várták a sárváriak véleményét, amely az előző éveket jelentősen meghaladó érdeklődés mellett zajlott le. A közmeghallgatást követően kezdődött a nyári szünet előtti utolsó rendes testületi ülés.
Tovább...Új csúszdák, nyári élmények a Sárvárfürdőn
2026.06.28
Június 19-én átadták a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Junior csúszdaparkját. Három vadonatúj attrakcióval bővült a strand kínálata, a családokat 380 méternyi új csúszdaélmény várja Sárváron.
Tovább...A sportban eredményes diákokat is díjazták
2026.06.24
Sárvár Város Önkormányzata elismeréssel díjazta azokat a tanulókat, akik a 2025/2026-os tanév diákolimpiai és egyéb sportversenyein kiválóan teljesítettek, megyei, regionális vagy országos eredményeikkel jelentősen hozzájárultak Sárvár városának jó híréhez.
Tovább...Jó tanulókat köszöntöttek a Városházán
2026.06.24
Sárvár Város Önkormányzata elismerésben részesítette azokat a tanulókat, akik a 2025/2026-os tanévben kimagasló eredményeket értek el valamilyen vármegyei vagy országos tanulmányi, kulturális, illetve zenei versenyen. A jó tanulók ünnepségét június 10-én rendezték meg a Városházán.
Tovább...Közmeghallgatás és testületi ülés lesz június 24-én
2026.06.22
Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete június 24-én, szerdán 16 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Városháza nagytermében. A téma a lakosságot érintő várospolitikai kérdések.
Tovább...Megnyílt a Sárvár Kincsei Kézműves Bolt
2026.06.21
Megnyílt a Sárvár Kincsei Kézműves Bolt a sárvári Tourinform irodában. A projekt célja a kézművesség népszerűsítése, helyi termelők és kézművesek termékeit vásárolhatják meg a sárváriak és a városba látogató turisták.
Tovább...








