Hírek
Évet értékelt Sárvár polgármestere
2026.03.08
Megtartotta hagyományos évértékelőjét Kondora István polgármester február 13-án a ZeneHázában. Az eseményre ezúttal is a helyi cégek, egyházak, önkormányzati intézmények és civil szervezetek vezetőit hívta meg, továbbá a helyi képviselő-testület tagjait és az önkormányzati hivatal munkatársait.
Az évértékelőn megjelenteket Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntötte, aki három dologra irányította rá a figyelmet. Először is, a város akkor tud előre jutni, ha béke van, másodszor, ha van fejlődés, harmadszor, ha van összefogás.
- E három pont mentén építsük a jövőben is a várost. Óvjuk, hogy az utánunk következő nemzedékeknek egy békés, fejlődő és összefogásra épülő várost adhassunk tovább! – mondta Ágh Péter, majd Kondora István polgármester értékelte számadatok és fotók segítségével a mögöttünk hagyott évet.
2025-ben 13 600 fő volt a város lakossága, 69-en születtek és 170-en hunytak el, 5-en tettek állampolgársági esküt. Örömmel jelentette be a polgármester, hogy 110 házasságkötés történt, amely remélhetőleg trendfordulót jelent.
Tavaly indult – Dr. Máhr Tivadar alpolgármester kezdeményezésére – a babaköszöntő csomag a sárvári újszülötteknek, illetve a „Hurrá, elsős vagyok!” utalvány, amelyet valamennyi általános iskolát kezdő sárvári kisdiák megkapott. 1250 nyugdíjas kapott tavaly karácsony előtt ajándékutalványt.
A helyi iparban 1300 magánvállalkozó és 1300 társas vállalkozás foglalkoztatja a sárvári munkavállalókat.
Sárváron 3835 vendégágyon 612 ezer vendégéjszaka teljesült a 2025-ös évben. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőnek 674 ezer látogatója volt tavaly, és önerőből felújították a strandmedencét továbbá padel- és tengópályákat alakítottak ki.
Kondora István polgármester elmondta, hogy a világ egyik legrangosabb szállodaipari versenyén, a World Luxury Hotel Awardson vehetett át elismeréseket a sárvári Melea – The Health Concept Hotel két globális és egy regionális kategóriában.
A polgármester a 2025. évi fejlesztések között szólt a kórház felújításáról, az új digitális röntgengépről, a Hegyközségben megújult Almáskerti utcáról és az új kerékpárútról, a Fekete-híd utcában az okoszebráról, a temető új kerítéséről, Rábasömjénben az új traffipaxról, valamint a Nepomuki Szent János szoborról.
Elismeréssel szólt a Sárvári Rendőrkapitányság, a sárvári polgárőrség és a helyi egyházak tevékenységéről, a kitüntetettekről, a tavaly megjelent sárvári kiadványokról.
A hagyományokhoz hűen Kondora István a polgármesteri évértékelőn mutatta be Sárvár város 2026. évi borát, amely Kálmán József borász Arias Borbirtokán termett, ez pedig a Pécselyi Cabernet Franc száraz vörösbor a Balatonfüred-Csopaki Borvidékről.
Az évértékelő háziasszonya Kondora Anikó műsorvezető volt, közreműködött Tarpál Patrícia énekes.
További híreink
Irodalmi est és díjátadó a Nádasdy50 programsorozatban
2026.05.02
A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi műsort a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola a Nádasdy50 programsorozat keretében. A Nádasdy Ferenc Múzeumban megtartott eseményen adták át a vers- és prózaíró pályázat díjait is.
Tovább...Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”
2026.05.02
Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.
Tovább...IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE
2026.04.30
Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.
Tovább...Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában
2026.04.24
Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.
Tovább...Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!
2026.04.24
A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.
Ifjú irodalmárok Sárváron
2026.04.24
Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.
Tovább...







