Hírek
Szakmai Díjat kapott a sárvári kórház ápolási igazgatója
2025.09.12
Szeptember 4-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara ünnepélyes keretek között adta át a köztestület által alapított kitüntetéseket egy siófoki tudományos konferencián. 2025-ban Vas vármegyében Gécziné Bődi Henrietta, a Sárvári Szent László Kórház ápolási igazgatója vehette át a rangos szakmai elsimerést.
2025-ban Vas vármegyében Gécziné Bődi Henrietta, a Sárvári Szent László Kórház ápolási igazgatója vehette át a rangos szakmai elsimerést.
Kondora István polgármester Gécziné Bődi Henriettát kitüntetése alkalmából a Városházán köszöntötte szeptember 9-én, ahova Dr. Drácz Lajos, a sárvári kórház megbízott főigazgatója is elkísérte.
Gécziné Bődi Henrietta a kitüntetése kapcsán elmondta, hogy elsősorban a kollégáinak tartozik köszönettel, akik felterjesztették erre a díjra. Az ápolói hivatással kapcsolatban két fontos dolgot említett: legfontosabb a betegek szeretete, a betegközpontú ápolás és a jó egészségügyi szakdolgozói légkör biztosítása. – Arra törekszem, hogy a dolgozókat meghallgassam, segítsem és támogassam mindennapi munkavégzésük során – szólt az ápolási igazgató.
Gécziné Bődi Henrietta az Entzbruder Dezső Egészségügyi Szakközépiskolában végzett 1994-ben mint felnőtt szakápoló. 1994 júliusában kezdett a sárvári kórház aktív sebészeti osztályán dolgozni szakápolóként. Munka mellett végezte el a főiskolán – az akkori kórházi vezetés támogatásával – a diplomás ápolói képesítést 2001-ben. Ezt követően, 2002-ben a sebészeti osztály osztályvezető főnővérévé nevezték ki. 2011-ben pályázta meg az ápolási igazgatói posztot, amelyet azóta is betölt a sárvári kórházban.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara a „Szakmai Díjjal” elismeri az egészségügyi dolgozók kiemelkedő szakmai teljesítményét, közösségformáló szerepvállalásukat valamint társadalmi tevékenységüket és példamutató helytállásukat.
További híreink
Irodalmi est és díjátadó a Nádasdy50 programsorozatban
2026.05.02
A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi műsort a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola a Nádasdy50 programsorozat keretében. A Nádasdy Ferenc Múzeumban megtartott eseményen adták át a vers- és prózaíró pályázat díjait is.
Tovább...Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”
2026.05.02
Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.
Tovább...IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE
2026.04.30
Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.
Tovább...Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában
2026.04.24
Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.
Tovább...Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!
2026.04.24
A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.
Ifjú irodalmárok Sárváron
2026.04.24
Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.
Tovább...






