Hírek
Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Várhelyi Tamás plébános a szentmise kezdetén a kertvárosi kápolna megépítésének történetéről szólt. Felidézte, hogy az 5x8 méteres kis kápolnát 1940-ben özvegy Németh Józsefné alapíttatta a Kertváros megnövekedett számú lakosságának lelki ápolására. A munkálatokat Németh József vállalkozó végezte. Az elkészült épületet 1941. szeptember 28-án Pehm József zalaegerszegi apátplébános, a későbbi Mindszenty József bíboros szentelte fel.
A kápolna felújításának gondolata 2023-ban merült fel, amikor fény derült az épület mellett álló fa harangláb szerkezeti problémáira. Ekkor jött az elhatározás, hogy egy harangtornyot építenek a kápolna bejárata fölé, és ezzel egyidejűleg teljeskörűen felújítják, restaurálják az épületet.
Tamás atya köszönetet mondott a felújításban résztvevő mesterembereknek, a támogatóknak, a segítőknek. Kiemelte, hogy a Szombathelyi Egyházmegye 10 millió forinttal támogatta a felújítást.
Sárvár városa nevében részt vett az ünnepi szentmisén Kondora István polgármester, dr. Szijártó Valéria címzetes főjegyző és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester. Kondora István köszöntőjében személyes, gyermekkori emlékeit elevenítette fel.
Székely János püspökatya szentbeszédében három üzenetet közvetített a hívek felé. Beszélt a hit erejéről, ami életünk hatalmas kincse és az európai kultúra alapja. Szólt a harangról, amely Isten szelíd hangját és a lelkiismeretünk hangját jelképezi. Végül megemlékezett Lisieux-i Kis Szent Terézről, aki a szeretet üzenetét továbbítja felénk.
- Kívánom, hogy ez a kápolna erőforrás, életadó, fényt adó forrás legyen a környéken élők számára, és kívánom, hogy a sárvári egyházközség élje és tovább is tudja adni a hit, a szeretet kincsét – fogalmazott Székely János, majd megáldotta a felújított épületet.
További híreink
Irodalmi est és díjátadó a Nádasdy50 programsorozatban
2026.05.02
A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi műsort a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola a Nádasdy50 programsorozat keretében. A Nádasdy Ferenc Múzeumban megtartott eseményen adták át a vers- és prózaíró pályázat díjait is.
Tovább...Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”
2026.05.02
Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.
Tovább...IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE
2026.04.30
Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.
Tovább...Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában
2026.04.24
Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.
Tovább...Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!
2026.04.24
A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.
Ifjú irodalmárok Sárváron
2026.04.24
Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.
Tovább...







