Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

A Cseperedő Bölcsődét támogatták a bálozók

2022.10.25

Idén is jótékony célt szolgált a városi bál. A szervezők a rendezvény teljes bevételéből a Sárvári Cseperedő Bölcsődét támogatták új eszközökkel. Az adományok október 12-én érkeztek meg az intézménybe.

A Cseperedő Bölcsődét támogatták a sárvári bálozók

A játékokat, készségfejlesztő eszközöket, könyveket Mórocz Zsolt és Savanyú Gábor, a bál szervezői Kondora István polgármester társaságában adták át Varga Istvánné intézményvezetőnek. Mórocz Zsolt elmondta, a XIV. Sárvári Városi Bálon közel 700 ezer forint adomány gyűlt össze, köszönetét fejezte ki a felajánlóknak.

- Júniusban megszervezésre került a bál, egy kicsit kevesebb létszámmal, kisebb helyen, viszont nagy örömünkre szolgált, hogy rengeteg felajánlással, rengeteg tombolatárggyal tudtunk az ottaniaknak kedveskedni. Ők ezt viszonozták, és rengeteg tombolaszelvényt vásároltak, a helyszínen közel 700 ezer forint értékű adomány gyűlt össze – fogalmazott.

A bölcsődében nagyon örültek az adománynak, a több doboznyi játékot hét csoportszobába osztják szét.

- Játékok, de fejlesztőeszközök is azok, amiket kaptunk, nagyon hasznosak lesznek majd a gyerekek számára. Szeretnénk megköszönni ezt a lehetőséget, ez egy nagyon szép kezdeményezés – mondta Varga Istvánné.

A bál szervezői elárulták, hogy már kitűzték a jövő évi rendezvény időpontját. Visszatérnek a hagyományokhoz, a városi bál nyitná a farsangi szezont Sárváron. 2023. január 21-én újra várják a táncolni, bálozni vágyókat.

További híreink

Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”

2026.05.02

Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.

Tovább...

IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE

2026.04.30

Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.

Tovább...

Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában

2026.04.24

Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.

Tovább...

Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!

2026.04.24

A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.

Tovább...

Ifjú irodalmárok Sárváron

2026.04.24

Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.

Tovább...

Sajtóközlemény

2026.04.22

Sárvár Város Önkormányzatának képviselő-testülete meghallgatta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjét a sajtóban megjelent hírek tisztázása érdekében. A testület és a felügyelő bizottság tájékoztatását követően belső ellenőrzést rendeltek el az ügy megnyugtató lezárása érdekében.

Tovább...