Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

2025.04.30

Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

A megjelenteket Takács Zoltán Bálint, a kulturális központ igazgatója köszöntötte.

Elmondta, hogy a Nádasdy-vár belső udvarán álló három fát favizsgáló szakmérnök hivatalos véleménye alapján ki kellett vágni, mivel a fák gyökérnyaka sérült volt, amely mögött nagy kiterjedésű korhadást mutatott a szakvizsgálat, és az ágak is korhadásnak indultak. A Flex az első pillanatban támogatásáról biztosította a várat illetve az önkormányzatot, és támogatta az új fák megvásárlását. A négy korai juharfa mellett, amelyek a következő évtizedekben meghatározzák hétköznapjainkat, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola Rézfúvós Kamaraegyüttese zenélt.

Nemzeti színű szalag átvágásával Dr. Máhr Tivadar alpolgármester és a Flex képviseletébe, Gergály - Bencze Barbara adta át az új fákat.

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

A Föld Napja alkalmából meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére is ekkor került sor a Nádasdy – vár aulájában. Több mint 200 gyermek küldte el alkotását, a legjobbak a Flex által felajánlott ajándékutalványokban részesültek, több fiatal művész különdíjat kapott.

A díjakat Dr. Máhr Tivadar, Molnár Andrea, a Nádasdy Kulturális Központ programigazgatója és a Flex képviseletében Őriné Elter Kornélia adta át.

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

A rendezvény keretében a Sárvári Kerékpár Egylet bemutatót is tartott, és a környezetvédelem jegyében egy interaktív játszóházat is kipróbálhattak a gyermekek.

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

Április minden évben a fenntarthatóság hónapja, amelyhez számos esemény kapcsolódik. Tavaly szervezte meg hagyományteremtő módon első alkalommal a sárvári önkormányzattal és a Nádasdy Kulturális Központtal közösen a Flex az április föld napi rendezvényt. Az idei év programjának első állomása a hulladékgyűjtés volt, melyhez a Flex biztosította a szükséges eszközöket, április 22-én pedig a föld napi rendezvénnyel folytatódott a programsorozat.

A Sárvár város és a Flex közötti partnerség továbbra is hangsúlyozza az önkéntesség és a fenntartható jövő iránti elkötelezettséget, amely példát mutat a közösség számára.

További híreink

Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”

2026.05.02

Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.

Tovább...

IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE

2026.04.30

Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.

Tovább...

Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában

2026.04.24

Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.

Tovább...

Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!

2026.04.24

A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.

Tovább...

Ifjú irodalmárok Sárváron

2026.04.24

Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.

Tovább...

Sajtóközlemény

2026.04.22

Sárvár Város Önkormányzatának képviselő-testülete meghallgatta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjét a sajtóban megjelent hírek tisztázása érdekében. A testület és a felügyelő bizottság tájékoztatását követően belső ellenőrzést rendeltek el az ügy megnyugtató lezárása érdekében.

Tovább...