Hírek
Sylvester János szobrát koszorúzták a Reformáció napján
2021.11.03
Közös istentiszteletet és koszorúzást tartott a sárvári evangélikus templomban és a Hild parkban lévő Sylvester János szobornál a sárvári evangélikus és a református egyházközösség a Reformáció napja alkalmából. Igét hirdetett Szentgyörgyi László református lelkész.
A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes a reformáció megindítója 1517-ben ezen a napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János vezette irányzat a református egyház alapja.
A közös protestáns eseményen Sárvár önkormányzatát Kondora István polgármester képviselte. Aki a megemlékezésen úgy fogalmazott, hogy a vallás az ember legszemélyesebb közügye, és a hit elvesztése az utolsó kapaszkodót is megszünteti a világban való eligazodáshoz.
– Az élő közösség megtartó ereje nemcsak az egyházi ünnepnapokon, hanem a hétköznapokban is fontos az egyén számára – mondta beszédében a Szentgyörgyi László sárvári evangélikus lelkész.
– A reformáció fél évezredes története küzdelmek sorozata, amely példát és tartást ad a mai korszellemmel szemben is – szólt a koszorúzáson Pethő-Udvardi Andrea evangélikus lelkész.
További híreink
Irodalmi est és díjátadó a Nádasdy50 programsorozatban
2026.05.02
A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi műsort a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola a Nádasdy50 programsorozat keretében. A Nádasdy Ferenc Múzeumban megtartott eseményen adták át a vers- és prózaíró pályázat díjait is.
Tovább...Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”
2026.05.02
Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.
Tovább...IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE
2026.04.30
Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.
Tovább...Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában
2026.04.24
Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.
Tovább...Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!
2026.04.24
A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.
Ifjú irodalmárok Sárváron
2026.04.24
Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.
Tovább...








