Hírek
Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2023.10.08
Nyári szünet utáni első rendes ülését tartotta a sárvári képviselő – testület szeptember 28-án, amely a Vas Megyei Kormányhivatal Sárvári Járási Hivatalának működéséről szóló beszámolóval kezdődött.
A járási hivatal ügyfélszolgálatai a 2022. évben az előző évhez viszonyítva több ügyfelet fogadtak – tájékoztatott Dr. Galántai György hivatalvezető. A Sárvári Kormányablakot 39 571 ügyfél kereste fel, ez 13,9%-kal meghaladja a 2021. évben fogadott ügyfelek számát, a 2022. év során fogadott ügyfelek száma több mint 3000 fővel meghaladta a koronavírus járványt megelőzően fogadott ügyfélszámot.
Sárvár térségére vonatkozóan stagnálás figyelhető meg a munkaerőpiacon, augusztusban az álláskeresési ráta 2,7%volt, a Sárvár városában pedig 2,03 %-os - adott tájékoztatást Németh Zsolt, a Sárvári Járási Hivatal foglalkoztatási osztályának vezetője.
Módosította a testület az önkormányzat 2023. évi költségvetését, átvezetésre kerültek a központi költségvetésből kapott bevételek, a képviselő-testületi és átruházott hatáskörben hozott döntések.
A sárvári képviselő-testület a Mária Rádió adóállomásának működéséhez szükséges területrészt a víztoronyban továbbra is ingyenesen használatba adja. A Magyar Vöröskereszt Vas Vármegyei Szervezete részére szintén ingyenesen biztosítja a Széchenyi utca 31. szám alatt található önkormányzati ingatlanokat.
Pályázatot nyújtott be a sárvári önkormányzat a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos Pályaépítési Programja keretében a Sárvár FC sporttelepén lévő 20-szor 40 méteres műfüves pálya felújítására. Az igényelt támogatás 22,8 millió forint, és ehhez 2,5 millió forint önrészt a vállalt az önkormányzat.
További híreink
Irodalmi est és díjátadó a Nádasdy50 programsorozatban
2026.05.02
A magyar költészet napja alkalmából rendezett irodalmi műsort a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola a Nádasdy50 programsorozat keretében. A Nádasdy Ferenc Múzeumban megtartott eseményen adták át a vers- és prózaíró pályázat díjait is.
Tovább...Takács-Reichardt Gabriella lett a „Vasi Év Embere”
2026.05.02
Takács-Reichardt Gabriella, a Nádasdy Ferenc Múzeum művészettörténész-főmuzeológusa nyerte el idén a „Vasi Év Embere” címet a megyei közönségszavazáson. Az elismerést kiemelkedő szakmai munkájáért, többek között a Munkácsy Mihály-kutatások terén elért eredményeiért kapta.
Tovább...IN MEMORIAM SZABÓ IMRE – ELHUNYT SÁRVÁR EGYKORI POLGÁRMESTERE
2026.04.30
Megrendüléssel értesült Sárvár Város Önkormányzata Szabó Imre, városunk egykori polgármesterének elhunytáról. A meghatározó ipari és közéleti személyiség évtizedeken át szolgálta Sárvár fejlődését, munkássága jelentősen hozzájárult a város iparának és idegenforgalmának megerősödéséhez.
Tovább...Jubileumi Ovi-Olimpia a Sárvár Arénában
2026.04.24
Április 17-én tartották a 15. jubileumi Ovi-Olimpiát a Sárvár Arénában. A sportesemény az idei évben a Sárvári Vármelléki Óvoda szervezésében valósult meg. Több száz lelkes gyermek szurkolásától volt hangos a lelátó, a verseny végén magasba emelkedtek az érmek és a kupák.
Tovább...Bajnok lett a Fülöp-Zöldfa!
2026.04.24
A bajnokság vége előtt két fordulóval bebiztosította elsőségét az NB I-es tekebajnokság Nyugati
csoportjában a Fülöp Borozó & Zöldfa Italker TSE.
Ifjú irodalmárok Sárváron
2026.04.24
Idén tavasszal is összegyűltek és bemutatkoztak az ifjú irodalmárok Sárváron. Az Írók Alapítványa, az Írók Szakszervezete, a Sárvári Tinódi Gimnázium és Sárvár Város Önkormányzata 49. alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázatot, és megszervezte az alkotótábort.
Tovább...






