Hírek
Gyermekzsivajtól volt hangos Sárvár
2024.06.03
Több száz gyermek vett részt a Sárvár több helyszínén zajló Sárvári Gyermeknap elnevezésű programsorozaton, amely a Várparkban, a Nagyvárad utcai játszótéren a Csónakázó – tónál és a KRESZ parkban zajlott.
A Nádasdy-vár parkjában ugrálóvár, Hámoriné Németh Edit vezetésével kézműves foglalkozások várták a gyermekeket és családjukat, ügyességi versenyeket és tornát tartott Lovász Adrienn. A délután legjobban várt programja a cukorkaágyú volt, amelyre mindhárom alkalommal jó előre felsorakoztak a gyerekek. A délutánt a Garabonciás együttes gyermekkoncertje zárta. A zenekar tagjai a műsorba bevonták a gyermekeket és szüleiket is. Kondora István polgármester örömének adott hangot, hogy a gyermeknapon – bármerre jár a városban - sok-sok mosolygós kisgyermeket lát. Kiemelte, hogy nekünk felnőtteknek arra kell törekednünk, hogy minden nap a gyermekek napja legyen, mindig jól érezzék magukat.
Takács Zoltán Bálint, a rendezvénysorozatot szervező Nádasdy Kulturális Központ intézményvezetője elmondta, hogy a programok kialakításánál arra törekedtek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, mindenki megtalálja a neki tetsző programot.
Nagy érdeklődés mellett zajlott a Nagyvárad utcai játszótéren is a program, sokan kilátogattak a szikrázóan napos időben a Kertváros gyermeknapjára. A délután egy mini focibajnoksággal vette kezdetét, melyben öt fiúcsapat játszott barátságos 2x15 perces összecsapásokat Pál László játékvezető irányításával. A Kertváros Bajnoka elismerő cím volt a tét, a versenyt a Főnix FC I. névre keresztelt csapat nyerte, de minden résztvevőnek jutott egy serleg, pizza utalványok és gyermeknapi kitűzők is. A lányok hulahopp versenyben mutathatták meg, hogy mennyire ügyesek.
A Nagyvárad utcai játszótéren szervezett gyermeknapon, akinek nem volt kedve a versengéshez, ugrálhatott a játszótéren felállított légvárakban, de az arcfestést, lufihajtogatást és karkötő készítést is ki lehetett próbálni. A délután folyamán többször durrant itt is cukorkaágyú. A gyermekek nagy kedvence a cukrot és csokit szóró „ágyú” a Várparkban és a Nagyvárad utcában is a Horváth Édesség és Food jóvoltából durrant el többször is. A légvárakon pedig mindkét helyszínen Horváth Emil vállalkozó támogatásával ugrálhattak.
A délutáni órákban megérkezett az ifjú focisták nagy kedvence Kvárta Mátyás, aki egy látványos freestyle focibemutatót tartott, majd dekázó versenyre hívta a résztvevőket, a nyertesek focilabdákat vihettek haza. Kvárta Mátyás az interaktív bemutató során elmondta, hogy a nagy világsztárok trükkjeit figyelve sajátította el a sportág alapjait, legnagyobb példaképe Ronandinho volt. Kvárta Mátyás mára több jelentős díjat is bezsebelt, a Prágában megrendezett Superball Világbajnokság 2. helyezésére a legbüszkébb, de Barcelonában elhozta a Play Like Pelé verseny 1. díját és többszörös magyar bajnoknak is mondhatja magát. Sok helyre hívják az országban a sárvárihoz hasonló bemutatókat tartani.
A Kertvárosi Gyermeknap házigazdája és ötletgazdája Dr. Máhr Tivadar alpolgármester volt, aki nagyon örült a játszótéri rendezvény népszerűségének, annak, hogy több száz gyermek vett részt a rendezvénysorozaton. Mint mondta, a hagyományteremtő jelleggel elindított több helyszínen zajló programnak jövőre is lesz folytatása.
A Csónakázó-tónál és a KRESZ parkban is sok-sok gyermek próbálta ki a szárazföldi és vízi járműveket. A helyszínek között ingyen szállította a SI-HU kisvonat a gyerekeket.
További híreink
Látványos showműsorral indult a fesztiválszezon
2025.06.16
A nyári szezont idén is a mazsorettek színpompás parádéja és a veterán autósok találkozója nyitotta. Sárvár Város Mazsorett Együttese XIV. alkalommal szervezte meg a Sárvári Országos Mazsorett Fesztivált.
Tovább...Honvédelmi miniszteri látogatás a huszárkiállításon
2025.06.16
„Becsület, hűség, hazaszeretet – ez a magyar huszár. Kincseket találtam a sárvári Nádasdy-huszármúzeumban” - így kezdődik Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-bejegyzése. A miniszter Ágh Péter országgyűlési képviselő meghívására érkezett Sárvárra egy fórumra. Ezt megelőzően tett látogatást a Nádasdy Ferenc Múzeumban.
Tovább...Tavaszváró programokat szervezett a gondozási központ
2025.06.16
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ megszervezte hagyományos tavaszváró, tavaszköszöntő rendezvényét. Az Idősek klubjának tagjait május 26. és 28. között élménydús programokkal várták: kirándulás, vendéglátás, kulturális program is szerepelt a kínálatban.
Tovább...Június 4-e összetartozásunk szimbólumává vált
2025.06.16
Sárvár Város Önkormányzata és a Sárvári Nagycsaládos Egyesület a nemzeti összetartozás napján, június 4-én megemlékezést szervezett a Várparkban. A trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulóján 20 óra 25 perckor Sárváron is fellobbant az összetartozás tüze.
Tovább...Okoszebra készül a Fekete-híd utcában
2025.06.16
Megtörtént a munkaterület átadása a Fekete-híd utcában, elkezdődhet az új gyalogos-átkelőhely létesítése. A tervek szerint egy intelligens gyalogos-átkelőhelyet telepíttet az önkormányzat, amely megbízhatóan érzékeli az áthaladás szándékát és közben a forgalmi adatokat is gyűjti.
Tovább...Hulladékgazdálkodási ügyfélszolgálati telefonszám változás
2025.06.11
Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. egységes ügyfélkezelési rendszerének megfelelően a településünkön a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást biztosító STKH Sopron és Térsége Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatnak telefonszáma 2025. június 5-től megváltozott.
Tovább...