Hírek
Pedagógusnapi kitüntetéseket adtak át a Városházán
2023.06.20
Sárvár Város Önkormányzata pedagógusnapi ünnepséget tartott a Városházán. Először a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói adtak műsort, majd Dr. Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte a pedagógusokat.
„Élen állsz és messze látszol, sose feledd, példa vagy” – ezzel az idézettel szólt Dr. Máhr Tivadar alpolgármester az ünnepségen jelen lévő pedagógusokhoz, majd hozzátette: Nem feltűnő, de fontos példák, akik az orvosi és a lelkészi, papi pálya mellett talán a legszebb hivatást gyakorolják, gyermekeket nevelnek, jellemet formálnak, példát mutatnak. A tudás átadása is a pedagógusok kezében összpontosul, ebből is látszik, a város jövője múlik a munkájukon. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester arról is szólt, hogy az ünnepek nélkülözhetetlenek az életünkben, és fontos, hogy ma a közösség jobban figyeljen azokra, akik emléket kapnak munkájuk elismeréseképpen. – A játszma nincs elveszve, amíg nem nyertünk. Ne legyen elveszett gyerek és minden napjuk nyertes legyen, ehhez jó egészséget, boldogságot kívánok mindannyiuknak – zárta gondolatait Sárvár alpolgármestere.
Az ünnepi beszédet követően Kondora István polgármester Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterekkel együtt önkormányzati okleveleket adott át.
KANIZSAI ORSOLYA ÉRDEMÉREM
Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezi ki, ezzel együtt a „KANIZSAI ORSOLYA ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:
Fiderné Császár Erikának, a Sárvári Vármelléki Óvoda óvodapedagógusának, fejlesztőpedagógusának a Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelyén hosszú évek óta magas színvonalon végzett nevelő-oktató munkájáért, kiemelkedő fejlesztőpedagógusi tevékenységének elismeréseként.
GÁRDONYI GÉZA ÉRDEMÉREM
Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezi ki, ezzel együtt „GÁRDONYI GÉZA ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:
Sándor Péternek, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Barabás György Műszaki Szakképző Iskola tanárának több évtizedes magas színvonalú, lelkiismeretes, példamutató tevékenységéért, elhivatottsággal, lelkesedéssel végzett nevelő-oktató munkájáért.
Némethyné Dobos Enikőnek, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Sárvári Turisztikai Technikum tanárának példamutató pedagógusi hivatástudattal végzett kiváló oktató-nevelő, tehetséggondozó, személyiségfejlesztő, lelkiismeretes osztályfőnöki munkájáért, kiemelkedően sikeres érettségi- és szakmai vizsgára felkészítő tevékenységéért.
Kovács Beátának, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Sárvári Tinódi Gimnázium tanárának sok évtizedes, kimagasló nyelvtanári és lelkiismeretes osztályfőnöki munkájáért, valamint magas színvonalú vizsgafelkészítő és vizsgáztatói tevékenységéért.
Horváth Évának, a Sárvári Gárdonyi Géza Általános tanítójának példátlan erővel, kitartással, szorgalommal, pontossággal végzett munkája elismeréseként.
Guzmics Tamásnénak, a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola tanárának az iskolában tartósan magas színvonalon végzett, több mint három évtizedes pedagógiai munkájáért, a gyermekközösségek nevelése, oktatása érdekében tett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
Erős János Gézának, a Szent László Katolikus Általános Iskola tanárának lelkiismeretes, megbízható tanári munkájáért, tanítványaival elért versenyeredményeiért, a munkatársait és az iskolavezetést egyaránt nagyban segítő pedagógus munkájáért.
Csikós-Kovács Éva Barbarának, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanárának a művészeti iskola hegedű tanszakán végzett lelkiismeretes és magas színvonalú zenepedagógusi munkájáért, valamint a Sárvári Vonósok művészeti vezetői és közösségszervezői tevékenységéért, továbbá a város zenei és kulturális életében betöltött évtizedes meghatározó szerepéért.
KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM
Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezi ki, ezzel együtt a „KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:
Véghné Vincze Veronikának, a Sárvári Cseperedő Bölcsőde szakácsának a bölcsödében szakácsként végzett lelkiismeretes, szorgalmas, példaértékű munkavégzésének elismeréseként.
SYLVESTER JÁNOS ÉRDEMÉREM
Sárvár Város Önkormányzata elismerését és köszönetét fejezi ki, ezzel együtt a „SYLVESTER JÁNOS ÉRDEMÉREM” kitüntetést adományozta:
Gömbös Gyulának, a Sárvári Kinizsi SE Tájékozódási Futó Szakosztálya tagjának, korábbi vezetőjének a város sport életének szervezésében végzett lelkiismeretes, kiemelkedő munkájáért, továbbá több évtizedes aktív, fáradhatatlan, a város jóhírét öregbítő sporttevékenysége elismeréseként.
GYÉMÁNTOKLEVÉL
GYÉMÁNTOKLEVÉL átadására is sor került. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszoklevelet állított ki Németh Ferencné részére a hatvan éven át kifejtett szakmai tevékenységének elismeréséül.
Gratulálunk a kitüntetetteknek!
További híreink
Az újraélesztést ünnepeltük Sárváron
2025.10.20
Október 16-án, az újraélesztés világnapján három sárvári iskolában tartottak oktatást a mentőszolgálat munkatársai, közel 150 diákkal ismertették meg az újraélesztés helyes folyamatát. A rendezvény a Szent László Katolikus Általános Iskolában kezdődött, ahol egy adományozási ünnepségre is sor került.
Tovább...Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...