Hírek
Lobog a hit gyertyája Sárvár adventi koszorúján
2024.12.02
Fellobbant az első adventi gyertyaláng a Posta téren és a Tubize téren is november 30-án. Elkezdődött a várakozás időszaka, ragyogó fényekbe öltöztek a város terei, hogy aztán hétről hétre tovább nőjön a fényesség.
A Posta téren forralt bor és forró csoki illata szállt a levegőben november 30-án este. A fényszökőkút, a fákat beborító fényfüzérek, a pompás fenyőfa ünnepélyessé varázsolták a Posta teret, ahol először a Kortárs Keresztény Kórust hallhatta a közönség. Ünnepi köszöntöt advent első hétvégéjén Kondora István polgármester mondott, aki kiemelte, hogy az adventi időszakot kettősség jellemzi, egyrészt elkezdünk az üzletekben ajándékok után rohangálni, másrészt próbálunk lelkiekben az ünnepre hangolódni. – Ennek a kettőnek az egyensúlyát kellene megteremtenünk, hogy amikor eljutunk karácsony szentestéjéhez, akkor családunk körében megtaláljuk a belső békénket, a megnyugvást – mondta Kondora István ünnepi köszöntőjében.
A város adventi koszorúját Kirchknopf Gergely káplán, Pethő Attila és Pethő-Udvardi Andrea evangélikus lelkészek áldották meg, majd Kondora Istvánnal együtt meggyújtották az első adventi lángot, a hit jelképét. Az első gyertya Ádámot és Évát szimbolizálja, hiszen nekik jövendölték először a Megváltó eljövetelét.
A Posta téren felléptek még a M.É.Z. és a Fuz Box zenekarok, a kilátogatókat a Sárvári Nagycsaládosok Egyesülete zsákbamacskával, süteményekkel és forró teával várta.
A Tubize téren is fellobbant az első adventi gyertyaláng, ahol a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort. Köszöntőt Dr. Máhr Tivadar alpolgármester mondott, valamint Várhelyi Tamás plébános, aki meg is áldotta a Kertváros adventi koszorúját. A vendéglátásról minden adventi hétvégén a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület tagjai gondoskodnak mézes finomságokkal.
További híreink
Újabb fordulat a sárvári röntgengép beszerzésében
2026.10.15
Sárvár Város Önkormányzata a Versenyképes Járások Program keretében nyert közel 57 millió forintos támogatást egy új röntgengép beszerzésére a sárvári kórház számára. A támogatási összeg – még az előző kormány idején – rendben meg is érkezett előfinanszírozásként az önkormányzat számlájára.
Tovább...Hogy állnak a pályázati forrásból megvalósuló útfelújítások?
2026.10.15
Közel 1 milliárd forint támogatást nyertek a Közös utakon! I. és II. elnevezésű önkormányzati projektek, amelyek keretében nagyszabású útfelújítások kezdődnek Sárváron.
Tovább...Folytatódhat a lakossági padlásfödémszigetelési program?
2026.10.14
A szeptemberi képviselő-testületi ülésen Dr. Máhr Tivadar alpolgármester adott tájékoztatást a lakossági padlásfödémszigetelésekkel kapcsolatban, amelyet az önkormányzat is támogatott. Sárváron számos ingatlanban megvalósult az ingyenes program, sokaknál azonban - a jelentkezésük ellenére – a vállalkozó nem végezte el a szigetelést.
Tovább...Kertvárosi Szabadidőpark – Hírek a beruházásról
2026.10.14
A Top Plusz pályázati programban nyert Sárvár Város Önkormányzata a Vas Vármegyei Önkormányzattal és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságával együtt támogatást kerékpáros aktív turisztikai útvonalfejlesztésre Sárvár és a Ság hegy térségében.
Tovább...Gimigaléria – A Tinódi Gimnázium diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Nádasdy-várban
2026.10.05
Ötödik alkalommal nyílt meg a Gimigaléria a Nádasdy-vár Folyosó Galériáján, ahol a 75 éves jubileumát ünneplő Sárvári Tinódi Gimnázium diákjainak alkotásai láthatók. A változatos tárlaton kerámiák, gondolattérképek, patchworkök és életfák is helyet kaptak. A jubileumra készült kerámia domborművek a kiállítás különlegességei.
Tovább...Szüreti fesztivált rendeztek Sárváron
2026.10.05
Kétnapos szüreti fesztivált rendezett a Sárvári Néptánckör Kulturális Egyesület. A program gyermekfoglalkozással és borkóstolóval kezdődött, majd humoros előadással és szüreti folklórműsorral folytatódott. A sárvári fellépők mellett Kőszegről, Zalaegerszegről és az erdélyi Vajdaszentiványról is érkeztek táncosok és zenészek.
Tovább...







