Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Köszönet a helytállásért

2021.06.28

A Kormány hatékony oltási kampánya révén magunk mögött tudhatjuk a járvány harmadik hullámát. Ebből az alkalomból a Parlament mostani ülésszakának utolsó napján Ágh Péter országgyűlési képviselő napirend utáni felszólalásában az Észak-Vas megyében élő embereket méltatta.

Köszönet az Észak-Vas megyében élő emberek helytállásáért

A képviselő emlékeztetett, a koronavírusjárvány kíméletlenül söpört végig az egész világon, így Magyarországon és Észak-Vas megyén is. –Sok veszteséget szenvedtünk, de hála a közös összefogásnak, hála a hétköznapi hősök kitartásának legyőztük a járványt – hangzott el. Ágh Péter részvétet nyilvánított azoknak, akik a járvány miatt veszítették el szeretteiket.

A képviselő köszönetet mondott az orvosoknak, ápolóknak, mentőknek és minden egészségügyi dolgozóknak. Méltatta a szülőket, pedagógusokat, a rendvédelmi és a hatósági, kormányhivatali munkatársakat is. -Köszönet azoknak a dolgozóknak, akik a járvány alatt is akár otthonról, akár a munkahelyükről hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország továbbra is életképes maradjon! Hálánkat fejezzük ki a szociális intézmények dolgozóinak, hogy a legnagyobb bizonytalanság közepette is önzetlenül gondozták az ellátottakat. Köszönet a kis-és középvállalkozásoknak, hogy a legnagyobb nehézségek idején is kitartottak – fogalmazott a képviselő, nem feledkezve el azokról sem, akik is állhatatosan építették Észak-Vas megye közösségét.

Méltatta a lelki vezetőket, akik a járvány idején is erősítették a lelki kapcsokat. Köszönetet mondott a civil szervezetek, egyesületek szervezőinek.

Ágh Pétert szólt arról is, hogy a pandémia okozta félelem és bizonytalanság időszakában Észak-Vas megye polgármestereivel, a megyei önkormányzattal és a kormánnyal annak érdekében kötöttek szövetséget, hogy jót és maradandót alkothassanak a térségben. –A járvány ellenére is számos területen sikerült előre lépnünk. Sárváron például kormányzati támogatással ki tudtuk váltani a fürdő milliárdos hitelét, amely komoly veszélyt jelentett a turizmusáról híres város jövőjére  – hangsúlyozta a képviselő.

-A harmadik hullám végénél feladatunk az ország, így térségünk újraindítása is. Kitartó, becsületes munkával és erős szövetségekkel a jövőben is azon leszünk, hogy együtt építsük Észak-Vas megyét – zárta a felszólalását Ágh Péter.

További híreink

Felavatták a Szatmár utcai óvodát

2024.04.15

A Szatmár utcai óvoda ovisainak ünnepi műsorával avatták fel az intézmény megújult épületszárnyát április 11-én. A Sárvári Vármelléki Óvoda Szatmár utcai telephelye a Széchenyi Terv Plusz keretében újulhatott meg 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével. Többek között új külső színezést kapott az épület, amely tornaszobával, egyéb új helyiségekkel is bővült.

Tovább...

Elindultak a tavaszi munkák a város területén

2024.04.08

A Városháza és a vasútállomás előtt, továbbá a Posta téren is elindultak már a tavaszi munkálatok, amelyek a következő hetekben folytatódnak, és a város több területét is érintik – olvasható a sárvári önkormányzat közösségi oldalán, a Sárvár Lendületbenen.

Tovább...

Befejeződött a Szatmár utcai óvodai telephely fejlesztése

2024.04.05

Sárvár Város Önkormányzata egy sikeres pályázati program keretében felújította és kibővítette a Szatmár utcai óvoda épületét. Március 26-án a Városháza Széchenyi termében megtartották a projekt zárórendezvényét. A Sárvár, Szatmár utcai óvodai telephely fejlesztése című projekt a Széchenyi Terv Plusz keretében valósult meg 350 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.

Tovább...

Áldott húsvétot kívánunk!

2024.03.29

Minden kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Tovább...

Együttműködést kötött a katasztrófavédelem és a Sárvárfürdő

2024.03.29

Együttműködési megállapodást írt alá a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Sárvári Gyógyfürdő Kft. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a tűzoltók speciális gyakorlatokat végezzenek a Sárvárfürdőben, továbbá, hogy kitelepüléseket tartsanak, és preventív tájékoztatást adjanak az állampolgároknak.

Tovább...

Áprilisban kerülnek kiosztásra az ingyenes LED-izzók

2024.03.29

Megérkeztek az ingyenes lakossági LED-csere programban igényelt izzók. Több mint 460 sárvári háztartás regisztrált az energiatakarékos LED fényforrásokért, amelyek áprilistól lesznek átvehetőek a Sárvár Arénában.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!