Hírek
Készülnek a hegyközségi körforgalom tervei
2025.03.11
A hegyközségi körforgalom kiviteli terveiről egyeztetett ismét március 4-én Kondora István polgármester Böröcz Miklóssal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Vármegyei Igazgatóságának igazgatójával a Városházán.
Böröcz Miklós arról adott tájékoztatást, hogy a kiviteli tervek elkészítésének végleges határideje 2025. augusztus 31-e, majd - a kivitelező kiválasztását követően - hazai forrásból kezdődhet is a körforgalom építése.
Három évvel ezelőtt jelentették be a város vezetői, hogy pályázati forrásból épülhet meg a hegyközségi körforgalom a Celli és a Sótonyi utcák kereszteződésében, amellyel biztonságosabbá válhat ezeken az útszakaszokon a közlekedés. A bejelentéskor a körfogalommal kapcsolatos támogatói döntés megszületett a TOP Plusz programban, majd az EU egy ezt követő döntése miatt a megvalósítása ellehetetlenült. A megbeszélésen jelen volt dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke is, aki megerősítette: eredetileg egy megyei projektről volt szó, hiszen a területfejlesztési programban került támogatásra ez a terv.
- Aztán később egy módosítás történt, és az EU-nak egy bennünket hátrányosan érintő döntése szerint az olyan fejlett járásokban, mint a sárvári, a 4-5 számjegyű utak fejlesztését nem támogatják, és e miatt visszavonásra került a hegyközségi körforgalom támogatási szerződése. Szerencsére hazai finanszírozásra át tudott kerülni ez a beruházás, és elkezdődhetett a tervezése – mondta dr. Kondora Bálint, aki hozzátette: most már nem megyei projekt, de nyomon követjük a körforgalom megvalósulásának előrehaladását.
2024-ben írta Kondora István a közösségi oldalán, hogy Ágh Péter országgyűlési képviselő arról tájékoztatta, hogy a körforgalom tervezésére irányuló közbeszerzést újra kiírták. 2025 márciusában pedig már többkörös egyeztetésen van túl a hegyközségi körforgalom tervezése.
- Három héttel ezelőtt voltak itt először a tervezők és a közút munkatársai, finomításokban, változtatásokban egyeztünk meg, amelyek megtörténtek. Most már abban a fázisban vagyunk, hogy a tervezők megkapták azt a feladatot, hogy augusztus 31-ig készüljenek el a végleges tervek – húzta alá Kondora István, aki hozzátette: a szkeptikus hangoknak azt üzenem, hogy ha elég türelmes az ember, és van elég ideje, akkor a legszebb álmai meg fognak valósulni.
További híreink
Lomtalanítási tájékoztató 2025
2025.07.05
Az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is valamennyi - vegyes hulladékgyűjtésre kötelezett és bevont - lakossági ügyfele részére biztosítja a lomhulladék összegyűjtését és elszállítását.
Tovább...Semmelweis-napi kitüntetéseket adtak át Sárváron
2025.07.05
Július 1-je, a magyar egészségügy napja alkalmából az egészségügyben dolgozókat köszöntötték a Városházán. Sárvár Város Önkormányzata hét személyt kitüntetésben részesített magas színvonalú munkája elismeréséül.
Tovább...Ülésezett a sárvári képviselő-testület
2025.06.28
Nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta június 25-én a sárvári képviselő-testület, ahol többek között napirendre került a Sótonyi úti körforgalom és egy ingyenes lakossági födémszigetelési program is.
Tovább...Kettős jubileumot ünnepelt a Sárvári Koncertfúvószenekar
2025.06.28
Június 20-án a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán lépett fel a Sárvári Koncertfúvószenekar JUBILEUMOK című műsorával. Ünnepelték, hogy 20 éve működik a mai felállásban az együttes, illetve Szélesi Attila, a zenekar művészeti vezetője 25 éve áll karmesterként a színpadon. A zenekar az emlékezés mellett – az elmúlt két évtized számos előadott műve közül válogatva – egy tartalmas fúvószenei, művészeti
Tovább...Egy héten át a születést ünnepelték Sárváron
2025.06.28
A hagyományokhoz hűen a Sárvári Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya ismét megrendezte a Születés Ünnepe programsorozatot Sárváron június elején, azzal a kettős céllal, hogy ünnepeljék a születés csodáját, és segítsenek eligazodni az újdonsült szülőknek az első, legfontosabb időszak nehézségeiben.
Tovább...Szinkronúszók és táncosok avatták fel a megújult strandmedencét és a sportpályákat
2025.06.26
A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő strandmedencéjét, valamint az új padel- és tengópályákat június 18-án adták át a létesítményben. A nyári szezonra elkészült beruházásokat önerőből valósította meg a fürdő.
Tovább...