Hírek
Fellobbant a negyedik adventi gyertyaláng
2025.12.24
December 20-án a város adventi koszorúján Kondora István polgármester gyújtotta meg a szeretet lángját a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjainak közreműködésével. A Kertvárosban is fellobbant a szeretet gyertyája.
A polgármester a szeretet jelentőségéről szólt: a negyedik gyertya Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. A szeretet gyertyájának fénye azt üzeni: a várakozás nem önmagáért való, hanem azért, hogy nyitott szívvel érkezhessünk meg karácsony ünnepéhez. Beszéde végén Pál apostol korintusiakhoz írt első leveléből idézett:
„Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,/ ha szeretet nincs bennem,/ csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom/ Legyen bár prófétáló tehetségem,/ ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem,/ hogy hegyeket mozgassak,/ ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.”
A gyertyagyújtást követően a Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai adtak ünnepi műsort, majd a várva várt Jégvarázs show következett, amelynek keretében Elsa, Anna és Olaf alakja elevenedett meg. Világslágerek csendültek fel Gőbölös Krisztina és Moravszki Enikő előadásában, a hóember alakja rejtve maradt.
A szombat estét a Happy Gang együttes zárta, akik a 90-es évek egyik legismertebb popegyüttese voltak, és hamar felforrósították a hűvös szombat estét a Posta téren. Legismertebb slágereik a Sokáig voltam távol, a Fiatal szerelem és a Kérek egy kulcsot a szívedhez, amelyeket együtt énekelt velük a lelkes közönség.
December 20-án zárult a Sárvár Jövőjéért Civil Kerekasztal Egyesület Adventi Gesztenyés Hétvégék rendezvénysorozata a Posta téren. Joós-Csabai Renáta egyesületi tag köszönte meg mindenkinek a részvételt, aki eljött a programjaikra.
Köszönetet mondott a négy alkalom során összegyűlt adományokért, amelyeket a Sárvári Nagycsaládos Egyesületnek és a Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központnak juttatnak el. Jövőre is mindenkit várnak a programjaikra.
December 21-én Kautzky Armand és Gats Éva adventi műsorával és a Kortárs Keresztény Kórus adventi előadásával zárul az adventi programsorozat Sárváron.
Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója minden fellépőnek, résztvevőnek köszönetet mondott és áldott, békés ünnepeket kívánt a város valamennyi lakójának.
Fellobbant a szeretet gyertyája a Kertvárosban is
Advent negyedik vasárnapján is megtelt a Tubize tér, ahol a Vármelléki Óvoda Bocskai utcai telephelyének Őzike csoportjának középsős és nagycsoportos ovisai adtak szívet melengető műsort. Felkészítő óvodapedagógusaik Nagy Istvánné, Ági néni és Horváth Judit állították össze adventi előadásukat.
A gyermekek énekeikkel és prózai műsorukkal minden jelenlévő számára elhozták a karácsony ígéretét. Nagy Istvánné elmondta, hogy a Bocskai úti ovisok már harmadik alkalommal adnak műsort a Tubize téri adventen, melyre minden évben nagy örömmel érkeznek.
A megjelenteket Takács Zoltán Bálint, az adventi programokat szervező és lebonyolító Nádasdy-vár Sárvár igazgatója köszöntötte, aki elmondta, hogy a hit, remény és öröm gyertyája után fellobban a szeretet lángja, ami a napjainkben egyre fontosabbá válik.
Várhelyi Tamás, a Szent László és Szent Miklós Plébánia Sárvár plébánosa szólt arról, hogy pár nap múlva rácsodálkozhatunk arra a titokra, mely hitünk középpontjában áll, Isten szeretete megszületett közénk. A betlehemi gyermek érkezése, nemcsak egy új életet jelent, hanem azt az örömhírt, hogy az Úr, az Isten nem marad távol tőlünk emberektől.
Kondora István polgármester köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy az elmúlt hetek előkészítettek minket karácsony igéretére. A jelenlévőknek boldog karácsonyt és egészségben gazdag új évet kívánt.
Az adventi koszorú negyedik, szeretetet jelképező gyertáját Kondora István polgármester és Várhelyi Tamás plébános egy óvodás fellépővel együtt lobbantotta fel.
Takács Zoltán igazgató megköszönte a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület vendéglátását és Sárvár Város Polgárőr Egyesületenek a helyszín biztosítását.
A délután beszélgetéssel és a méhészek vendéglátásával zárult a Tubize téren.
További híreink
Megtartotta idei utolsó ülését a sárvári képviselő-testület
2025.12.19
December 17-én tartotta idei utolsó ülését a sárvári képviselő-testület a Városháza nagytermében, ahol napirendre került az önkormányzat 2026. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet elfogadása. A rendelet biztosítja, hogy a 2026. évi költségvetés elfogadásáig is teljesíthetőek legyenek a kifizetések a kiemelt működési és fejlesztési célokra.
Tovább...2026. évi hulladéknaptárak
2025.12.18
Megjelentek a 2026. évi hulladéknaptárak, hulladékszállítási időpontok. A kommunális, a szelektív és a zöldhulladék elszállításáról oldalunkon és az stkh.hu weboldalon is tájékozódhatnak.
Tovább...Sylvester János Érdemérmet kapott Dr. Illés Gábor
2025.12.09
A Sárvári Páneurópa Unió november 28-i összejövetele ünnepélyes pillanatokkal kezdődött. A hagyományokhoz hűen Kondora István polgármester érkezett a tagsághoz, hogy megtartsa vetítettképes évértékelőjét, de nemcsak fotókat hozott magával, hanem egy elismerést is.
Tovább...Többen igényelhetnek szociális támogatást
2025.12.09
A sárvári képviselő-testület novemberi ülésén módosították a szociális rendeletet figyelemmel arra, hogy az idén emelkedtek a nyugdíjak és a bérjövedelmek, illetve januártól további nyugdíj- és béremelés várható.
Tovább...Tíz új Credo autóbuszt helyeztek forgalomba Sárváron
2025.12.09
Tíz új Credo autóbuszt helyeztek forgalomba Sárváron november 28-án. A MÁV-csoport új Vas vármegyei buszainak átadási ünnepségén Ágh Péter országgyűlési képviselő, az Építési és Közlekedési Minisztérium állami beruházások társadalmi koordinációjáért felelős államtitkára, Kovács Attila, a MÁV Személyszállítási Zrt. autóbuszos műszaki főigazgatója és Kondora István polgármester mondott beszédet.
Tovább...FELLOBBANT AZ ELSŐ GYERTYALÁNG
2025.12.04
Ökumenikus koszorúszenteléssel, a Nádasdy iskola növendékeinek szívet melengető műsorával és Pély Barna 50 koncerttel ünnepelt a város advent első hétvégéjén.
Tovább...












