Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Gyermekzsivajtól volt hangos Sárvár

2024.06.03

Több száz gyermek vett részt a Sárvár több helyszínén zajló Sárvári Gyermeknap elnevezésű programsorozaton, amely a Várparkban, a Nagyvárad utcai játszótéren a Csónakázó – tónál és a KRESZ parkban zajlott.

A Sárvári Gyermeknap rendezvénysorozatának egyik helyszíne a Várpark volt
A Sárvári Gyermeknap rendezvénysorozatának egyik helyszíne a Várpark volt

A Nádasdy-vár parkjában ugrálóvár, Hámoriné Németh Edit vezetésével kézműves foglalkozások várták a gyermekeket és családjukat, ügyességi versenyeket és tornát tartott Lovász Adrienn. A délután legjobban várt programja a cukorkaágyú volt, amelyre mindhárom alkalommal jó előre felsorakoztak a gyerekek. A délutánt a Garabonciás együttes gyermekkoncertje zárta. A zenekar tagjai a műsorba bevonták a gyermekeket és szüleiket is.  Kondora István polgármester örömének adott hangot, hogy a gyermeknapon – bármerre jár a városban - sok-sok mosolygós kisgyermeket lát. Kiemelte, hogy nekünk felnőtteknek arra kell törekednünk, hogy minden nap a gyermekek napja legyen, mindig jól érezzék magukat.

Takács Zoltán Bálint, a rendezvénysorozatot szervező Nádasdy Kulturális Központ intézményvezetője elmondta, hogy a programok kialakításánál arra törekedtek, hogy a gyermekek jól érezzék magukat, mindenki megtalálja a neki tetsző programot.

A Nagyvárad utcai játszótérre is sokan kilátogattak
A Nagyvárad utcai játszótérre is sokan kilátogattak

Nagy érdeklődés mellett zajlott a Nagyvárad utcai játszótéren is a program, sokan kilátogattak a szikrázóan napos időben a Kertváros gyermeknapjára. A délután egy mini focibajnoksággal vette kezdetét, melyben öt fiúcsapat játszott barátságos 2x15 perces összecsapásokat Pál László játékvezető irányításával. A Kertváros Bajnoka elismerő cím volt a tét, a versenyt a Főnix FC I. névre keresztelt csapat nyerte, de minden résztvevőnek jutott egy serleg, pizza utalványok és gyermeknapi kitűzők is. A lányok hulahopp versenyben mutathatták meg, hogy mennyire ügyesek.

A Kertváros Bajnoka címet a Főnix FC I. csapat nyerte, de minden résztvevőnek jutott egy serleg
A Kertváros Bajnoka címet a Főnix FC I. csapat nyerte, de minden résztvevőnek jutott egy serleg

A Nagyvárad utcai játszótéren szervezett gyermeknapon, akinek nem volt kedve a versengéshez, ugrálhatott a játszótéren felállított légvárakban, de az arcfestést, lufihajtogatást és karkötő készítést is ki lehetett próbálni. A délután folyamán többször durrant itt is cukorkaágyú. A gyermekek nagy kedvence a cukrot és csokit szóró „ágyú” a Várparkban és a Nagyvárad utcában is a Horváth Édesség és Food jóvoltából durrant el többször is. A légvárakon pedig mindkét helyszínen Horváth Emil vállalkozó támogatásával ugrálhattak.

Többször is durrant a cukorkaágyú
Többször is durrant a cukorkaágyú

A délutáni órákban megérkezett az ifjú focisták nagy kedvence Kvárta Mátyás, aki egy látványos freestyle focibemutatót tartott, majd dekázó versenyre hívta a résztvevőket, a nyertesek focilabdákat vihettek haza. Kvárta Mátyás az interaktív bemutató során elmondta, hogy a nagy világsztárok trükkjeit figyelve sajátította el a sportág alapjait, legnagyobb példaképe Ronandinho volt. Kvárta Mátyás mára több jelentős díjat is bezsebelt, a Prágában megrendezett Superball Világbajnokság 2. helyezésére a legbüszkébb, de Barcelonában elhozta a Play Like Pelé verseny 1. díját és többszörös magyar bajnoknak is mondhatja magát. Sok helyre hívják az országban a sárvárihoz hasonló bemutatókat tartani.

Kvárta Mátyás látványos freestyle focibemutatót tartott
Kvárta Mátyás látványos freestyle focibemutatót tartott

A Kertvárosi Gyermeknap házigazdája és ötletgazdája Dr. Máhr Tivadar alpolgármester volt, aki nagyon örült a játszótéri rendezvény népszerűségének, annak, hogy több száz gyermek vett részt a rendezvénysorozaton. Mint mondta, a hagyományteremtő jelleggel elindított több helyszínen zajló programnak jövőre is lesz folytatása.

A Csónakázó-tónál és a KRESZ parkban is sok-sok gyermek próbálta ki a szárazföldi és vízi járműveket. A helyszínek között ingyen szállította a SI-HU kisvonat a gyerekeket.

További híreink

Közösségi ünneppé vált a Szent Mihály-napi fesztivál

2025.10.05

A „Sárvár 2025 – A jelenné vált jövő” elnevezésű jubileumi programsorozat kiemelkedő állomása volt a szeptember 26-án és 27-én megrendezett Szent Mihály Civil Fesztivál. Egy valódi közösségi ünnep lett a programból, a helyi civil szervezetek, iskolák, óvodák, kulturális csoportok, valamint helyi termelők, kézművesek és vendéglátók részvételével.

Tovább...

Tájékoztatás a kerti hulladék égetéséről

2025.10.05

Október 20-tól november 30-ig lehet az avart és a kerti hulladékot égetni Sárváron az önkormányzat környezetvédelemről szóló rendelete értelmében. Hétfőtől péntekig 8 órától 18 óráig lehet végezni az égetést a tűzvédelmi előírások betartásával, szélcsendes, csapadékmentes időben.

Tovább...

Fogadóórát tart Strompová Viktória önkormányzati képviselő

2025.10.05

Strompová Viktória önkormányzati képviselő fogadóórát tart október 20-án, hétfőn 16:30 és 17:30 között a Sárvári Önkormányzati Hivatal 218-as számú irodájában.

Tovább...

November 4-ig lehet pályázni a Bursa Hungarica ösztöndíjra

2025.09.29

Sárvár Város Önkormányzata 2025-ben is csatlakozott a felsőoktatási intézmények hátrányos szociális helyzetű hallgatói, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2026. évi fordulójához.

Tovább...

Újabb kerékpárút épülhet Sárváron

2025.09.23

Elkészülhet a Sárvár és Csénye közé tervezett kerékpárút mintegy 200 méteres szakasza az egykori HUKE-teleptől a Flex parkoló végéig. A Versenyképes Járások Program keretében jelentette be az újabb fejlesztést Ágh Péter országgyűlési képviselő Kondora István polgármester és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester társaságában Sárváron.

Tovább...

Újjáéledtek a szüreti hagyományok

2025.09.23

Szeptember 13-án a Sárvári Szüret nyitotta meg a város őszi programsorát – idén először a Vadkert Major adott otthont a hagyományőrző és szórakoztató rendezvénynek. Az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a felvonulástól a késő esti koncertekig sokan voltak kíváncsiak a programra.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!