Hírek
Aranyeső hullott a sárvári mazsorettekre
2023.06.20
Fantasztikus hangulatban indult el június első hétvégéjén a fesztiválszezon a XIII. Sárvári Országos Mazsorett Fesztivállal a Nádasdy-várban.
A botforgatók showja a Posta téren kezdődött, ahol a fesztiválra érkezett csoportok és a Sárvári Koncertfúvószenekar fesztiválcsalogató műsort mutattak be. Innen vonultak be a Nádasdy-vár udvarára. Az idei évben a hét sárvári csoport - a Felnőtt, a Kristály, a Rózsaszínpárduc, a Napfény, a Holdfény, a Tündér és a Táncoló Talpak - mellett a csepregi, kiskőrösi, hajdúböszörményi és hevesi mazsorettcsoportok méretették meg magukat. Közreműködött a fesztiválon a Sárvári Koncertfúvószenekar és a Kanona Band.
A fesztivált Dr. Máhr Tivadar alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy öröm a Nádasdy-vár udvarán fellépni. A történelmi falak több évszázados hagyatékát őrizzük, és töltjük meg újabb és újabb élményekkel, tartalommal minden fesztiválon – szólt az alpolgármester.
A megnyitót követően a megkezdődött a verseny. A fellépők négy korcsoportban show és pom-pon kategóriákban mutatták be tudásukat a három tagú szakmai zsűrinek és a nagyszámú közönségüknek.
Az idei évben tombolasorsolással színesítették a programot, a nyereményeket sárvári vállalkozások, cégek ajánlották fel.
A XIII. Sárvári Országos Mazsorett Fesztiválon kimagasló eredményeket értek el a sárvári csoportok. Felnőtt korcsoportban a Kristály Csoport show és pom-pon kategóriában kiemelt arany, II. korcsoportban a Rózsaszínpárduc Csoport show és pom-pon kategóriában kiemelt arany, az I. korcsoportban a Holdfény Csoport kiemelt arany, az első fesztiválozó Napfény Csoport arany oklevelet kapott a szakmai zsűritől. Mosoly díjat nyert a Rózsaszínpárduc és a Kristály Csoport. Tamburmajor díjat kapott Bánó Bianka és Bodorics Kitti. A legjobb koreográfia díját nyerte el Csikós Györgyné művészeti vezető, a Kristály Csoport számaiért.
-Köszönöm mindenkinek a részvételt. Hálás vagyok az együttes oktatói csapatának és szülői közösségének a sok munkáért, segítségért, a fesztivál előkészítéséért, lebonyolításáért – mondta Csikós Györgyné művészeti vezető.
További híreink
Emelkedett a városunkba látogató vendégek száma
2025.10.20
Sárvár a 2025-ös főszezonban is kedvelt úticél volt. A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy az idei év első nyolc hónapjában csaknem 5 százalékkal emelkedett a városunkba látogató vendégek száma a 2024-es bázisévhez viszonyítva.
Tovább...Sárvár öt sárvári fotós szemével a Nádasdy-várban!
2025.10.20
„Sárvár Szubjektíven – 2025” címmel nyílt kiállítás Auer Gábor, Benkő Sándor, Dr. Kereszty Gábor, Makrai Tamás és Wieder Sándor sárvári fotósok, fotóművészek Sárvárt bemutató alkotásaiból a Nádasdy-vár Folyosógalériáján.
Tovább...Egy héten át ünnepelték Sárváron az idősek világnapját!
2025.10.20
A Sárvári Gondozási és Gyermekjóléti Központ szervezésében több program is várta az időseket az idősek világnapja alkalmából, jártak Budapesten, közös filmnézés és színházi előadás is szerepelt a programban.
Tovább...Klímaelőadást tartott Sárváron Áder János
2025.10.19
A fenntarthatóság témájában tartott klímaelőadást Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, volt köztársasági elnök október 8-án a Sárvár Arénában mintegy 600 általános és középiskolás diák számára. Előadásának fő üzenete volt, hogy a „dobd el” kultúra helyett a körforgásos gazdaság felé kell fordulnunk.
Tovább...Megáldották a felújított Kis Szent Teréz kápolnát
2025.10.19
Búcsúi, ünnepi szentmisét tartottak a kertvárosi Kis Szent Teréz kápolnánál október 5-én. A szentmisét Dr. Székely János megyéspüspök celebrálta, megáldotta az 1941-ben felszentelt kápolnát, amely teljes körű felújításon esett át és egy harangtoronnyal is bővült.
Tovább...Ünnepi koncert Pernecker Csilla egykori tanítványaival
2025.10.12
Énekeljünk együtt! címmel ünnepi koncertet adtak Pernecker Csilla tanárnő egykori tanítványai a Tinódi Gimnáziumban. Meglepetésekkel, megható pillanatokkal, szívből jövő öröménekkel telt az este, Csilla néni kitüntetést vehetett át Sárvár zenei életében betöltött több évtizedes meghatározó szerepéért.
Tovább...