Cookie Consent by PrivacyPolicies.com

Hírek

Sárvári kitüntetettek a megyei ünnepségen

2023.03.19

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából Vas Vármegye Önkormányzata kitüntetési ünnepséget tartott a ZeneHázában. A házigazda nevében Kondora István, Sárvár polgármestere köszöntötte a megjelenteket, majd Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.

Sárvári kitüntetettek a megyei ünnepségen

Az ünnepségen március 15-e alkalmából öt sárvári részesült megyei kitüntetésben!

DR. KULCSÁR LÁSZLÓ agrármérnök, természetvédelmi szakmérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora, a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal pályázati referense Gayer Gyula Emlékplakettet vehetett át.     

HEVÉR MIHÁLYNÉ, a VMSZC Sárvári Turisztikai Technikum igazgatója, aki a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola vezetésében 13 évig igazgatóhelyettesként 10 évig igazgatóként vett részt Vas Vármegye Szolgálatáért Oktatási Tagozata elismerést kapta.

KAJDINÉ KÁLMÁN GYÖNGYI, aki 1984 óta a Sárvári Cseperedő Bölcsőde kisgyermeknevelője a Vas Vármegye Szolgálatáért Gyermek- és Ifjúságvédelmi Tagozata kitüntetésben részesült.

ILLÉS GÁBOR sportoló, a SárvárRun futócsapat tagja, aki az IF3Masters Funkcionális Fitness Világbajnokságon 8. helyezést ért el a vármegyei közgyűlés elnöke egyedi döntése alapján Vas Vármegye Közgyűlése Elnökének Emlékérme elismerésében részesült.

VEICZER KRISZTIÁN tűzoltó főtörzsőrmester , Vas Vármegyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság, Sárvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Sárvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője, a HUNOR mentőszervezet tagja a vármegyei közgyűlés elnöke egyedi döntése alapján Vas Vármegye Közgyűlése Elnökének Emlékérme elismerését vehette át.

Az eseményen közreműködött Hujber Fanni, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola növendéke zongorán, Horváth „Percsák” Sándor prímás hegedűn, Petőfi Sándor versét szavalta el Monostori Patrik.

További híreink

25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban

2025.05.04

Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.

Tovább...

Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen

2025.05.04

A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.

Tovább...

A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás

2025.05.04

A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.

Tovább...

Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján

2025.05.02

60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.

Tovább...

Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját

2025.04.30

Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.

Tovább...

Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából

2025.04.29

Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.

Tovább...
Értesüljön elsőként városunk híreiről!