Hírek
Munkába állt sárvár új gyermekorvosa
2023.11.08
November 2-án munkába állt az új sárvári gyermekorvos, Dr. Palatka János az 1. számú gyermekorvosi körzetben. Az előzményekről Kondora István polgármester és Szabó Zoltán alpolgármester adott tájékoztatást.
- November 2-án munkába állt az 1. számú gyermekorvosi körzetben az új gyermekorvos. Ennek előzménye, hogy a körzetben az orvosi ellátási szerződés – Dr. Kálózi Patrícia felmondása miatt - 2023. október 31. napjával megszűnik. A sárvári önkormányzat, amint tudomására jutott a doktornő szándéka, megkezdte a tárgyalásokat a gyermekorvosi ellátás folyamatosságának biztosítása érdekében. Az 1. számú gyermekorvosi körzetben Dr. Palatka János gyermekorvos november 2-án megkezdi a munkát. A doktor úrral kötendő szerződést az októberi képviselő - testületi ülésen hagytuk jóvá, amíg tart a felmondási ideje az előző munkahelyén, addig helyettesítési szerződést tudtunk vele kötni, ezt követően nyílik lehetőség a feladat-ellátási szerződés megkötésére – mondta el Kondora István polgármester.
Szabó Zoltán alpolgármester Dr. Palatka János szakmai pályafutásáról adott tájékoztatást: 1986-ban csecsemő- és gyermekgyógyász szakvizsgát, 1991-ben nukleáris medicina szakvizsgát tett, 2011-től egészségbiztosítási szakorvos, továbbá a Corvinus Egyetemen egészségügyi menedzser szakképesítést is szerzett. Dolgozott a kaposvári kórház gyermekosztályán, majd Szombathelyre a Markusovszky kórházba került, ahol az Izotópdiagnosztikai Osztályt vezette. Ezután Celldömölkön folytatódott a pályája, ahol újra gyermekorvosként praktizált. 2020. augusztus 1-je óta Szombathelyen, a Váci úti gyermekorvosi körzetben dolgozott.
- A 2. és a 3. számú gyermekorvosi körzetekkel kapcsolatban is szeretnénk tájékoztatást adni – folytatta Kondora István, majd hozzátette: a 2. számú gyermekorvosi körzetben - a doktornő nyugdíjazására tekintettel - 2024. január 26. napjával szűnik meg az ellátási szerződés. A 3. számú gyermekorvosi körzetben - a doktornő felmondása miatt - szintén ezen a napon szűnik meg az ellátási szerződés.
- Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk annak érdekében, hogy a gyermekorvosi ellátás 2024 január után is zavartalanul és megnyugtatóan folytatódjon Sárváron- szólt a polgármester.
- Az önkormányzat azon dolgozik, hogy az új gyermekorvosok – a helyettesítési idő lejárta után – már az új, modern rendelőben kezdjék meg a munkájukat. A következő hetekben folyamatosan tájékoztatást adunk a sárvári gyermekorvosi ellátás alakulásával kapcsolatban az érintett szülőknek, illetve a közvéleménynek, addig is kérjük mindenki türelmét – fejezte be a tájékoztatót Szabó Zoltán alpolgármester.
Rendelési információk
Gyermekorvos
Dr. Palatka János
csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos
Rendelési idő
hétfő |
12.30 – 15.30 |
kedd |
8.30 – 11.30 |
szerda |
11.00 – 13.00 |
csütörtök |
8.30 – 11.30 |
péntek |
12.30 – 15.30 |
ELŐZETES IDŐPONT KÉRÉSE TOVÁBBRA IS SZÜKSÉGES!
Rendelő elérhetősége
Telefon 95-324-949 (VÁLTOZATLAN)
E-mail sarvargyermek@gmail.com
Ápoló – asszisztens
Az ápolói, asszisztensi feladatokat változatlanul VARGA NOÉMI látja el.
További híreink
25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban
2025.05.04
Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.
Tovább...Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen
2025.05.04
A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.
Tovább...A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás
2025.05.04
A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.
Tovább...Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján
2025.05.02
60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.
Tovább...Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját
2025.04.30
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából
2025.04.29
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...