Hírek
Újabb fejlesztési lehetőségek nyílnak meg Sárvár előtt
2022.01.23
Intézmények újulhatnak meg, új játszótér, parkolók és kerékpárurak létesülhetnek! Több pályázat beadásáról is döntöttek a január 13-i képviselő – testületi ülésen.
MEGVALÓSULHAT A BOCSKAI ÉS A SZATMÁR UTCAI ÓVODÁK FELÚJÍTÁSA!
Tovább javulhat az óvodai ellátás színvonala városunkban! Pályázatot nyújt be a sárvári önkormányzat a Bocskai és a Szatmár utcai óvodák felújítására a TOP – Plusz pályázati program keretében. Sikeres pályázatok esetén kívül – belül megújulhatnak az óvodák, és óvodai eszközök beszerzésére is sor kerülhet. A hosszú évtizedek óta tartó következetes városépítő munka eredményeként, a két óvoda megújításával, teljessé válik a városi oktatási és egészségügyi intézményhálózat rekonstrukciója.
A TOP-Plusz „Élhető települések” pályázati felhívása keretében Sárvár Város Önkormányzata négy önálló pályázatot nyújt be.
A sárvári önkormányzatnak lehetősége nyílt arra, hogy pályázatokat nyújtson be a település fejlesztését célzó vízgazdálkodás, zöld- és kékinfrastruktúra, kerékpárforgalmi infrastruktúra, továbbá közlekedésbiztonságot, forgalomcsillapítást segítő fejlesztésekre.
1. AZ „ÉLHETŐ SÁRVÁR” PROJEKT KERETÉBEN A VÁROS TÖBB TERÜLETÉN VALÓSULHATNAK MEG FEJLESZTÉSEK!
A Kertváros nyugati és délnyugati részének csapadékvizeit elvezető zsilip és szivattyú-telep kerül megépítésre az Újmajori-árok területén. A fejlesztés ezen túlmenően az Ungvár utca csapadékvíz elvezetésének rendezését, a részben felújításra váró nyílt vízelvezető árkok megújítását is magába foglalja.
A Dévai Bíró Mátyás utcában a meglévő játszótér jelentős fejlesztésére, játszótéri eszközök elhelyezésére kerül sor.
Az Alkotmány utcában a Nádasdy Tamás Általános Iskola melletti önkormányzati ingatlanon 45 férőhelyes ingyenes parkoló létesülhet.
A Dózsa György utcában a volt kispiac területén 142 gépjármű elhelyezésére szolgáló, a város fő közlekedési útját tehermentesítő, ingyenesen használható parkoló kerül kiépítésre.
Gárdonyi Géza Általános Iskola mellett található Deák Ferenc utcai gyalogátkelőhelyet és a Rákóczi Ferenc utca Alkotmány utcai útcsatlakozásánál található gyalogátkelőt „okos zebrává” alakítják.
Sikeres pályázat esetén az okos város fejlesztések keretrendszerét szolgáló dokumentum kerül elkészítésre.
A pályázat a Vas Megyei Önkormányzati Hivatallal együttműködve, konzorciumi formában kerül benyújtásra és megvalósításra.
2. „KERTVÁROSI SZABADIDŐ PARK FEJLESZTÉSE SÁRVÁRON”
A „Kertvárosi szabadidő park fejlesztése Sárváron” című projekt keretében a Sárvár Aréna mögötti területen pihenő és szabadidő park kerül létrehozásra több ütemben.
A pályázat nyertessége esetén első ütemként mindösszesen 1,8 hektáros területen – a lakosság körében végzett igényfelmérés alapján – kiépül a parkon átvezető, szilárd burkolatú hullám vonalvezetésű sétány, sor kerül parkosításra, növénytelepítésre, utcabútorok kihelyezésére, és játszótér is létesül.
3. KERÉKPÁRÚT ÉPÜLHET A HEGYKÖZSÉGBEN!
A „Fenntartható közlekedésfejlesztés, kerékpárút építése Sárváron a Hegyközségben” című projekt keretében folytatódik a kerékpárút – építés a Hegyközségben.
A Sótonyi út és a Pohárszárogató út között, az országos közút szélén, egyoldali, kétirányú, gyalog- és kerékpárút épül. A Pohárszárogató út és a hegyközségi temető bejárata között egyoldali, egyirányú kerékpárútat létesít az önkormányzat.
A Gérce irányából érkezőket a meglévő kerékpárút végétől az Almáskerti, Újhegyi és Ostffyasszonyfai utcákba vezetik be, ezek aszfaltozása is megvalósul majd.
A pályázat a Vas Megyei Önkormányzati Hivatallal együttműködve, konzorciumi formában kerül benyújtásra és megvalósításra.
4. KERÉKPÁRÚT ÉPÜLHET AZ AVIA BENZINKÚTTÓL A CSÉNYEÚJMAJORI KERESZTEZŐDÉSIG!
A ”Fenntartható közlekedésfejlesztés, kerékpárút építése az ipari park és Csényeújmajor között” című projekt keretében egyrészt Sárvár belterületi részén - AVIA benzinkúttól az ipari parkig - közös gyalog- és kerékpárút épül. Ezen a szakaszon a közvilágítás fejlesztésére, két buszöböl áthelyezésére, valamint egy új gyalogátkelőhely kialakítására is sor kerül.
Ezt követően Sárvár külterületi szakaszán indulva a Csényeújmajori kereszteződésig egyoldali, kétirányú kerékpárút épül.
A pályázat a Vas Megyei Önkormányzati Hivatallal együttműködve, konzorciumi formában kerül benyújtásra és megvalósításra.
KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSBÓL MEGVESZI AZ ÖNKORMÁNYZAT AZ ARÉNA MÖGÖTTI TERÜLETET!
Döntöttek az ülésen a Sárvár Aréna mögötti közel 5 hektáros terület megvásárlásáról is. Egyedi kormányzati támogatásból vásárolja meg a területet az önkormányzat a Leier Monolit Kft. – től, hogy pályázati forrásból elkezdje itt egy szabadidőpark fejlesztését.
További híreink
25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban
2025.05.04
Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.
Tovább...Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen
2025.05.04
A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.
Tovább...A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás
2025.05.04
A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.
Tovább...Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján
2025.05.02
60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.
Tovább...Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját
2025.04.30
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából
2025.04.29
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...