Hírek
Egyházi épületekkel gazdagodott Sárvár
2021.09.15
A Szent László - templomban zajlott hálaadó szentmise után tartott ünnepségen áldotta meg Dr. Székely János megyéspüspök az újra birtokba vett és felújított plébániaépületet, valamint az annuciáta nővérek új szerzetes rendházát a Széchenyi utcában. Ezzel a város szívében létrejött egy egyházi központ.
A sárvári katolikus iskola kétmilliárd forintos iskolabővítése és a Szent László - templom teljes belső felújítása után sor került a plébániaépület és a nővérek zárdájának szentelésére.
A szentmisére zsúfolásig megtelt templomban Dr. Székely János külön köszöntötte a kolostorszentelésre Sárvárra érkezett női szerzetesrendek képviselőit, és ismertette a magyar alapítású annunciáta rend történetét. A kommunista hatalom 1950-ben tiltotta be őket, így került központjuk Brazíliába, ahová először lepramisszióra indultak a rend önkéntesei az 1930-as években. A rend feloszlatásáig leányotthont tartott fenn Szombathelyen és Celldömölkön.
Az annunciáták sajátos célja szolgálni az egyházat az apostoli élet különféle tevékenységeiben, korunk adottságai és szükségletei szerint. A Vas megyéből elüldözött női szerzetesrend sárvári visszatérése az egyház fontos eseménye. A szerzetesrend Mikes János szombathelyi megyéspüspök kezdeményezésére alakult meg. A rendszerváltást követően érkeztek vissza a nővérek Szombathelyre. Alapításuk századik évfordulóját már a sárvári Szent László - templomban ünnepelte az Annunciáta Nővérek Kongregációja.
– Nagy ritkaság egy plébánia, de az egyházmegye életében is, hogy együtt áldhatunk meg egy új kolostort és egy megújított plébániaépületet. A mai világban, amikor sokszor felejtjük és veszítjük el a legalapvetőbb értékeinket, a hitet, a hazánk iráni szeretetet, a család értékét, a plébánia és a kolostor olyan hely, ahol ezeket a kincseket őrizzük és továbbadjuk – jelentette ki Dr. Székely János megyéspüspök a város szívében létrejött egyházi központról.
A szertartás után az egyház képviselői és a hívek a Széchenyi utcai épületek elé vonultak, ahol a megyéspüspök megáldotta a plébániát és a rendházat. A felújított épület korábban mindig is a katolikus egyház tulajdona volt, amíg az állam annak idején ki nem sajátította. Ezúttal két másik ingatlant adott az egyház cserébe a városnak a plébániaépületért. A munkálatok költségeit az egyházmegye, a sárvári hívek adományai és az önkormányzat támogatása fedezte.
– Sárvár együttműködésének az egyházzal lelki alapja van, hiszen egy város fejlődésében fontos a pénz, de legalább ennyire fontos a lelki fejlődés és megújulás is. A város lelki élete kiteljesedik azzal, hogy az egyházi iskola után elindult az egyházi óvoda, és növekszik az igény az egyházi lelki szolgáltatások iránt is – mondta el Kondora István polgármester utalva arra, hogy szeptembertől a katolikus egyház működtetésébe került a Petőfi utcai Csicsergő óvoda, amely Szent Piroska Katolikus Óvoda néven folytatja működését.
– A kolostor az imádság háza, a plébánia a közösségek háza. Nem a papoké és a kedvesnővéreké mindez, ami körülvesz bennünket, hanem a sárvári katolikus népé. Aki ezekre az épületekre tekint, akár a templommal vagy a kolostorral, a plébániaházzal együtt, az ezt jóérzéssel teheti, mert Sárvár gazdagodott ezáltal – mondta el Wimmer Roland városi plébános az ünnepségen, amely a plébánia udvarán adott szerény vendégséggel zárult.
További híreink
25 májusfa magasodik a jubileumi évben a várparkban
2025.05.04
Sárvár idén programsorozattal ünnepli a századforduló óta eltel 25 év eredményeit, így nem véletlen, hogy május 1-jén 25 fát állítottak az önkormányzat és a civil szervezetek a Várparkban. Az elmúlt 25 év és a 25 fa is a civil közösségek erejét, együvé tartozását jelképezi.
Tovább...Zárszámadás, éjszakai nyitva tartás az ülésen
2025.05.04
A sárvári képviselő-testület április 30-i ülése rövid megemlékezéssel kezdődött. Elhunyt Földi Árpád, a képviselő-testület külsős bizottsági tagja, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke, akire egyperces néma felállással emlékeztek.
Tovább...A város több pontján zajlik út- és járdafelújítás
2025.05.04
A tavasz beköszöntével elindult Sárváron az újabb út-, járda-, és csapadékvíz-elvezető rendszer felújítási program. Áprilisban a város több pontján megkezdődtek az ún. mélyépítési munkálatok, melyeket az önkormányzat önerőből valósít meg. Az idei évben 250 millió forintos keretösszeget biztosít a költségvetés ezekre a felújításokra.
Tovább...Emlékülést tartottak Sárváron a nagy Rába-árvíz 60. évfordulóján
2025.05.02
60 éve történt... címmel, az 1965-ös Rába-árhullám évfordulóján emlékülést szervezett Sárváron, a Nádasdy-várban a Magyar Hidrológiai Társaság Győri és Nyugat-dunántúli Területi Szervezete, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az emlékülésen felidézték a 65-ös áradás tragikus eseményeit, szakmai előadásokon ismertették az elmúlt 60 év fejlesztéseit.
Tovább...Faültetéssel és kiállításmegnyitóval ünnepelték a Föld napját
2025.04.30
Április 22-én a Föld Napja alkalmából a sárvári várban izgalmas programokkal várták az érdeklődőket a Nádasdy Kulturális Központ munkatársai. A rendezvények a Flex támogatásával valósultak meg. Ünnepélyes keretek között mutatták be a várudvar – Flex támogatásával vásárolt - új fáit.
Tovább...Új kültéri játékokat kapott a Vármelléki óvoda a városi bál adományából
2025.04.29
Kültéri játékokat adományoztak a városi bál szervezői a Sárvári Vármelléki Óvoda számára. A támogatóknak és a bálozóknak köszönthetően több mint 1,5 millió forint adomány gyűlt össze a XVII. Sárvár Városi Bálon, amelyből hintákat, illetve hinta-kombinációkat telepítettek az intézmény udvarára. A játékokat már birtokukba is vették a kisgyermekek.
Tovább...