Hírek
MEGNYITOTTA 50. TANÉVÉT A NÃDASDY ISKOLA
2025.09.12
Augusztus 29-én jubileumi tanévnyitót tartottak a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában. Az Alkotmány utcai intézmény 1975-ben jött létre, az 50. tanévét kezdte meg szeptember 1-jén.
A tanévnyitó ünnepség az iskolazászló és a Nádasdy Ferenc Bandérium tagjainak kivonulásával kezdődött. Az udvaron, a Nádasdy-szobor előtt sorakozott fel az iskola közössége, mintegy 460 diák.
A megjelenteket Vörös Krisztina tanárnő köszöntötte. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kondora István, Sárvár város polgármestere, Rozmán László, a Sárvári Tankerületi Központ igazgatója és Várhelyi Tamás városi plébános.
A diákok átadták a jubileumi tanévet megnyitó kulcsot Szijártó Zsolt igazgatónak, majd az énekkar közreműködésével felcsendült a Nádasdy-induló. Az ünnepélyt az 1. és 7. osztályos diákok szavalata színesítette.
Szijártó Zsolt tanévnyitó beszédében felidézte, az iskola az Alkotmány lakótelep iskolájaként épült 1975-ben tíz osztállyal. 1977-ben bővült hat tanteremmel, konyhával, 160 gyermek egyszerre történő étkeztetésére alkalmas három ebédlővel. 1978-ban épült meg a tornacsarnok.
Elmondta, hogy a 2025/2026-os jubileumi tanév méltó megünneplése iránt elkötelezett az intézmény. Az év során középkori játékos városi vetélkedőre hívják Sárvár általános iskoláit, vers- és prózaíró versennyel bővítik a VersEstet, majd Nádasdy kupa néven labdarúgó tornát szerveznek. Az ünnepi rendezvénysorozatot a Nádasdy Gálanap fogja megkoronázni. Az iskola közössége számára is több programmal készülnek, készül tanár-diák podcast, retrokiállítás, pályaorientációs nap és fotómontázs.
A tanévnyitón kitüntetett figyelmet élveztek a leendő elsősök, a 8. osztályos diákok jubileumi kitűzővel ajándékozták meg őket. A Nádasdy iskolában idén két osztályban 53 gyermek kezdte meg tanulmányait, már az évnyitó napján megismerkedtek az osztálytermükkel, kézbe vehették tankönyveiket.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...








