Hírek
Kettős jubileumot ünnepelt a Sárvári Koncertfúvószenekar
2025.06.28
Június 20-án a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán lépett fel a Sárvári Koncertfúvószenekar JUBILEUMOK című műsorával. Ünnepelték, hogy 20 éve működik a mai felállásban az együttes, illetve Szélesi Attila, a zenekar művészeti vezetője 25 éve áll karmesterként a színpadon. A zenekar az emlékezés mellett – az elmúlt két évtized számos előadott műve közül válogatva – egy tartalmas fúvószenei, művészeti
Éppen 20 esztendővel ezelőtt jött létre két sárvári fúvószenekar egyesülésével a Sárvári Koncertfúvószenekar. A mai együttes a Pernecker János karnagy által 1971-ben alapított városi, valamint az 1999-ben Szélesi Attila karnagy vezetésével újjáalakult ifjúsági fúvószenekar összevonásával alakult meg 2005 júniusában. Azóta, Szélesi Attila szakmai irányításával, a zenekar méltó módon viszi tovább az elődök hagyományait, értékeit, és szakmailag kiemelkedően sikeres két évtized áll mögötte.
Az esten Szélesi Attila is jubilált. A fúvószenekari karnagy-művész 25 évvel ezelőtt 2000. júniusban vezényelte első fúvószenekari koncertjét, a Sárvári Ifjúsági Fúvószenekar élén. Azóta három generáció zenészeit nevelte fel, közösséget teremtett és tanítványainak nemcsak a zene, hanem az együttműködés, a fegyelem, a kitartás és a közös alkotás értékeit is átadta.
A koncert során név szerint bemutatásra kerültek a zenekari tagok. A közönség tapssal köszöntötte azokat, akik 1-5, 5-10 vagy akár 40-50 éve zenélnek a zenekarban. Dr. Máhr Tivadar például 38 éve tagja az együttesnek, míg Szélesi Attila immár 42 éve.
Az este során elismerések átadására is sor került: Szűcs Krisztián, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnökségi tagja elismerő díszoklevelet nyújtott át a Sárvári Koncertfúvószenekar részére megalakulásának 20 éves évfordulója alkalmából, a magyar és nemzetközi fúvószenei kultúra ápolása, népszerűsítése érdekében végzett több évtizedes kiemelkedő szakmai munkájáért.
Kondora István polgármester átadta Szélesi Attila részére „Sárvár Város polgármesterének jubileumi emlékérmét”. Dávid Krisztián, a zenekar egyik tagja is köszöntötte a karnagyot. Köszöntötték Imre Ramónát is, aki 20 éve konferálja magas színvonalon a zenekar koncertjeit.
A Sárvári Koncertfúvószenekar méltó módon ünnepelte eddigi útját, és mindez garancia arra, hogy a következő húsz-huszonöt év is gazdag lesz közös zenélésben, értékteremtésben és közösségi élményekben.
További híreink
Hálaadó szentmisén köszöntötték a Szent Miklós Plébánia új lelkipásztorait
2026.08.12
Hálaadó szentmisén köszöntötték Aigner Géza plébánost és Rákos József káplánt a Szent Miklós-templomban. Az új lelkipásztorok augusztus 1-jén kezdték meg szolgálatukat a plébánián. A szentmisén az egyházközség, a katolikus iskola és Sárvár Város Önkormányzata képviselői is üdvözölték őket.
Tovább...Szlovén példák inspirálják Sárvár turisztikai fejlesztését
2026.08.12
Sárvár Város Önkormányzata, a Nádasdy Kulturális Központ és a Pannon Business Network képviselői szakmai tanulmányúton jártak Szlovéniában. A DanubeCrafts projekt keretében a turisztikai együttműködés, a desztinációmenedzsment, valamint a kulturális örökség digitális és élményszerű bemutatásának jó gyakorlatait ismerték meg.
Tovább...Takarékossági intézkedések Sárváron
2026.08.01
A tartós hőség és a Duna rekord alacsony vízállása miatt energiaellátási krízis alakulhat ki Magyarországon. Sárvár Város Önkormányzata felelősen áll a rendkívüli helyzethez, ezért takarékossági intézkedéseket vezet be mind az áram-, mind a vízfogyasztás vonatkozásában.
Tovább...Időközi választás - Bemutatkoznak a jelöltek!
2026.07.30
Sárváron augusztus 30-án tartják a 4-es számú választókerületben az időközi önkormányzati képviselő-választást. Hét jelöltet vett nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság, akiket a szavazólapon szereplő sorrendben mutatunk be.
Tovább...AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...








