Hírek
VároserdÅ‘ segÃti a klÃmavédelmet
2025.03.27
Indulhat a „városerdő” kialakítása a Horgász-tó és a Csónakázó-tó közötti területen lévő parkerdőben, miután a képviselő-testület meghozta az ezzel kapcsolatos döntést. A részletekről Dr. Borovics Attila, az ERTI főigazgatója és Dr. Máhr Tivadar alpolgármester adott tájékoztatást.
A főigazgató azzal kezdte a tájékoztatóját, hogy a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete kereste meg azzal a szándékkal a sárvári önkormányzatot, hogy az országban még egyedülálló mintaprojektet indítson el egy települési környezetben található fás terület, „városerdő” kialakításával és fenntartásával.
- Ez a projekt nem a jelenlegi parkok fenntartását jelenti, hanem a klímaváltozásra való felkészülést. Ugyanis bizonyos fafajok már most is szenvednek, elszáradnak – mondta el Dr. Borovics Attila.
- Munkatársaimmal 30-60 évre előre látjuk az eseményeket, és szeretnénk egyfajta mintát adni ahhoz, hogy egy ilyen 15 ezres városban hogyan kell gondozni a zöld területeket, hogyan kell felkészülni a klímaváltozás várható hatásaira – mondta el Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója.
A Horgász-tó és a Csónakázó-tó közötti területen lesz a „városerdő”, ahol egy egészséges gyertyános tölgyes található. Első lépésként ebben egy gyalogösvényt alakítanak ki, hogy belülről is élvezhessék az emberek a fák adta árnyékot, és ennek a kedvező hatásait.
Viszont már most is vannak benne olyan foltok, amelyeken pótolni kell a fákat, és a klímaváltozásra felkészülve olyan őshonos fafajokat fognak ültetni, amelyek hosszútávú megoldást kínálnak. Ezt be is szeretnék mutatni az embereknek, egyrészt a középiskolásokat bevonják a faültetésbe, másrészt információs táblákat raknak ki, amelyek közérthető módon mutatják be az intézet munkáját.
Dr. Máhr Tivadar alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat teljes mellszélességgel támogatja a „városerdő” kialakítását, amely egy nagyszerű együttműködési lehetőséget kínál az önkormányzat, a város lakossága, a tudományos élet és az oktatás számára.
- Egy olyan folyamatról van szó, amelynek a kezdőlépését mi már évtizedekkel korábban megtettük, amikor csatlakoztunk a polgármesterek szövetségéhez, és vállaltuk, hogy teszünk lépéseket a fenntarthatóbb jövő érdekében. A gyakorlati megvalósításban, például a gyalogösvény kialakításában, részt veszünk, és bízunk abban, hogy itt egy igazi közösségi tér alakul majd ki – mondta el Dr. Máhr Tivadar, aki hozzátette: kevés ilyen település van, mint Sárvár, ahol ennyi zöld terület és két gyógyhelyi terület is van. Bízik abban, hogy ezzel a fiatalabb generációknak is példát mutathatnak.
A sárvári „városerdő” kialakítása egy folyamat lesz, a következő években a 4 hektárnyi területet lépésről lépésre, mindig új szempontok alapján fejlesztik majd.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...






