Hírek
Egy nap az elfogadás jegyében - Autizmus világnapi program Sárváron
2026.04.21
Április 2-án szakmai előadással és kulturális programmal hívták fel a figyelmet az autizmus világnapjára Sárváron, immár harmadik alkalommal. A programok Szilágyi Józsefné dr. Papp Ildikó és a Nádasdy Kulturális Központ közös szervezésében valósultak meg. Az autizmus világnapjának hármas üzenete: megérteni, elfogadni, segíteni.
A sárvári könyvtárban a program ünnepélyes nyitányaként Pfeiffer Milán, a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola tanára és Szilágyi József, Joki közös furulya játékát hallhatta a közönség, majd Bődi Piroska könyvtárvezető mondta el köszöntő szavait. Ezt követően Novák-Krajczár Bence, a Nádasdy iskola diákja olvasta fel saját gondolatait az autizmusról és Jokival való igaz barátságáról. Szavai mélyen meghatották a jelenlévőket. Bence a Forest Gump című film jól ismert betétdalára tanult meg egy trombitaszólót, előadásáért nagy tapsot kapott. Köszönetet mondott továbbá a közreműködők, segítők, fellépők segítségéért Fazekas Andrea, a Vas Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Sárvári Tagintézményének vezetője is.
Szulyovszky Éva gyermekpszichológus, ABA-terapeuta előadására sok érintett szülő, nagyszülő, pedagógus, gyógypedagógus volt kíváncsi, megteltek a széksorok a könyvtárban.
- Több mint húsz éve misszióm, hogy autizmus-spektrumzavarral élő gyerekeknek és családjaiknak segítsek. Pszichológiai és ABA-terápiás tanulmányaimat, szakmai tapasztalatomat az Egyesült Államokban szereztem. A terápiát ott fejlesztették ki és ezt a megközelítést próbálom Magyarországon minél szélesebb körben alkalmazni. Bátor kijelentés, de tudományos kutatások bizonyítják, hogy az ABA az autizmus leghatékonyabb terápiája. A módszer a pozitív megerősítésen alapszik és az emberi viselkedést elemzi. Budapesti terápiás központunkban egy multidiszciplináris csapat van, tehát logopédusok, pszichológusok, mozgásterapeuták, szenzoros integrációs terapeuták foglalkoznak egyszerre, egy helyen a gyerekekkel. Főként 3 és 10 éves kor közötti korosztállyal dolgozunk – mondta Szulyovszky Éva és a sárvári látogatásáról így fogalmazott: nagyon régóta ismerem a Szilágyi családot, gyermekük, Joki 3 éves kora óta jár hozzám és fantasztikus fejlődésen ment keresztül. Azt látom, hogy Budapesten sokkal több lehetőség van, ezért jöttem most nagy örömmel vidékre, Sárvárra.
Az előadás után a Capito gitárklub - melynek több tagja autizmussal érintett zenész – tartott egy jó hangulatú koncertet a Nádasdy-vár hátsó nagytermében.
Szilágyi Józsefné dr. Papp Ildikó a sárvári program szervezője elmondta: fontosnak érzem ezeket az alkalmakat, hiszen az autizmus megélése az autizmussal élőnek, illetve az ő családtagjainak is függ attól, hogy mennyire támogató a környezet. Viszont látni kell azt is, ha mi nem nyújtjuk ki a kezünket, akkor miért várunk el bármit is a társadalomtól, vagy a környezettünktől? Ha csak azzal foglalkozom, hogy mennyire rossz nekem, milyen nehézségeket és szívfájdalmakat kell átélnem, attól nem lesz jobb. Április 2-a csak egy nap az évben, de máskor is nyitnunk kell az emberi közösségek felé. Én kinyújtottam a kezemet és együtt megyünk az úton többen. Köszönöm szépen mindenkinek, aki az idei programban részt vállalt. Elfogadó a mi kis sárvári közösségünk, ami nekem hatalmas öröm – fogalmazott Szilágyi Józsefné dr. Papp Ildikó.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...







