Hírek
Idén is mosolyt csalt a gyermekarcokra a Sárvári Mikulás!
2024.12.10
December 7-e délutánján rengeteg család gyűlt össze a Posta téren, hogy találkozhasson a Mikulással, aki idén is megörvendeztette a kicsiket és nagyokat.
December 7-e délutánján rengeteg család gyűlt össze a Posta téren, hogy találkozhasson a Mikulással, aki idén is megörvendeztette a kicsiket és nagyokat. A nagyszakállú látogatását színes műsor kísérte, melynek műsorvezetői Börczy Tímea és Pintérné Zámbó Zsanett voltak, ők mindenben készségesen segítettek a Mikulásnak. Elsőként a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola növendékei léptek színpadra, akik zenés-énekes műsort adtak Csejtei Flóra vezényletével. Ezután a Crazy Legs Dance School káprázatos, táncos bemutatója következett, a csapatot Szabó Balázs készítette fel. Ekkor már nem kellett sokat várni, hamarosan begördült lovaskocsijával a Mikulás a Posta térre, a Rosszcsont manók, Kópé krampusz és Rudolf kíséretében. Idén is Kiss Csaba és Bíró Ferenc szállította a nagyszakállút a szépen feldíszített fogaton. Puttonya roskadozott a sok szép ajándéktól, szaloncukortól, csokoládétól, amit segítőivel együtt osztott szét a gyerekek között.
Természetesen volt lehetőség fotózkodásra és a lovaskocsira is fel lehetett ülni. A rendezvény alatt a Vadkert Major jóvoltából a gyerekek lovagolhattak, a Barbi és Dani nevű pónikon. A város adventi koszorúján a második gyertyát – mely a reményt szimbolizálja – a Sárvári Mikulás együtt gyújtotta meg az est sztárfellépőjével, az Alma Együttessel. A zenekar ezután fergeteges koncertet adott, sok sok meglepetéssel, jól ismert slágerekkel szórakoztatta a nagy számú közönséget.
18:30-tól DJ Brecska Mikulás Partyja zárta a sárvári advent második hétvégéjén a Posta téri rendezvénysort. Hazatérve biztosan minden kisgyerek mosolyogva bújt ágyba.
Gyertyagyújtás a Kertvárosban
Advent második hétvégéjén a Tubize tér is újra megtelt érdeklődőkkel. A második adventi gyertya a reményt szimbolizálja. A kertvárosiakat Takács Zoltán Bálint a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója köszöntötte, aki az elmondta, miért is lett ennek a térnek, Tubize tér a neve. Sárvár Város Önkormányzata nevében Klimits István képviselő köszöntötte a megjelenteket. Saját gyermekkori élményeit elevenítette fel az adventi és karácsonyi időszakra vonatkozóan. A sárvári egyházak nevében Pethő-Udvardi Andrea lelkész asszony mondta el ünnepi gondolatait. Az advent szó az úr eljövetelét jelenti. Az Úr, nem csak a karácsonyi ünnepkörben szeretne az életünk része lenni, hanem a mindennapokban is.
Ezt követően a Kanona Band adott műsort a Tubize téren. A repertoárban a múlt heti karácsonyi koncertjük dallamai is felcsendültek. Az adventi koszorú második lángját Pethő-Udvardi Andrea lelkész asszony, Klimits István képviselő és Csikós György, a Kanona Band művészeti vezetője közösen lobbantotta fel.
Az adventi koszorú második gyertyájának fellobbanása után a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület a Sárvári Nagycsaládosok Egyesülete tagcsaládjai számára adta át méz ajándékát, melyet Sándor Katalin vett át nagy örömmel.
A műsort követően a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület látta vendégül a Tubize térre kilátogatókat forró italokkal és süteménnyel, emellett az egyesület Mikulása szaloncukrot is osztott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
További híreink
AZBESZT - Három zúzalékos területen lesz pormentesítés
2026.07.22
Sárvár Város Önkormányzata által a közelmúltban megrendelt újabb szakértői vizsgálat megállapította, hogy több további közterületen is fellelhető azbeszttel szennyezett kőzúzalék.
Az újabb vizsgálatok eredményei alapján az önkormányzat az alábbi területek kalcium klorid oldattal történő pormentesítő kezelését rendelte meg:
A holokauszt emlékmű felállításának 30 évfordulójára emlékeztek
2026.07.22
A sárvári holokauszt emlékmű felállításának 30. évfordulójára emlékeztek a Várparkban. A július 9-i emlékünnepségen felavatták azt az új emléktáblát, amelyen az adományozó, Lichtenstein Alíz és az emlékművet készítő, Gaál Tamás szobrászművész neve is olvasható.
Tovább...Felavatták a Németh Mihály parkot
2026.07.20
Németh Mihály szobrász születésének 100. évfordulóján Sárvár Város Önkormányzata úgy határozott, hogy parkot nevez el a város díszpolgáráról a Dévai utca elején. A parkavatót július 8-án tartották meg.
Tovább...Közlemény a sárvári képviselő-testület rendkívüli üléseiről
2026.07.20
A sárvári képviselő-testület július 13-án és 16-án is rendkívüli ülést tartott. Zárt ülésen tárgyalta a Sárvári Gyógyfürdő Kft. Felügyelő Bizottsága által elrendelt vizsgálat eredményét, amely többek között – a sajtóban is nagy visszhangot kapott - megbízási jogviszony tisztázására irányult.
Tovább...Időközi választás - Elkezdődött az ajánlások gyűjtése
2026.07.12
Hat képviselőjelölt kezdte meg az ajánlások gyűjtését, akik elindulnak az augusztus 30-i időközi önkormányzati választáson, a sárvári 4-es számú egyéni választókerületben.
Tovább...Fúvós ünnep a Nádasdy-várban – 26. alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált
2026.07.10
Július 4-én huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Sárvári Fúvószenei Várfesztivált a Nádasdy-várban. A rendezvényen öt koncertfúvószenekar adott műsort, a zenés felvonulás, a közös nyitóprodukció és az esti könnyűzenei koncertek pedig ismét több száz érdeklődőt vonzottak a város egyik legkedveltebb kulturális eseményére.
Tovább...









